Hídlap, 2011 (9. évfolyam, 1–35. szám)

2011-11-19 / 33. szám

A téma: Szeretet Pál apostol, Korintusiakhoz írt első le­velének híres sorai, a „Szeretet-him- nusza” lett a nyolcadik Ister-Granum Eurorégiós Rajzverseny mottója. Ezek után nem meglepő, hogy a Féja Géza Közösségi Házban megrendezett meg­mérettetés témája a szeretet volt. A legjobban ezt egy első osztályos kisdiák, a leányvári Schummer Dávid ábrázolta. Nyolcadik alkalommal rendezte meg az Ister-Granum Eurorégiós Rajzver­senyt az esztergom-kertvárosi Féja Géza Közösségi Ház. Az intézmény arra kérte a régió, határon túli és magyarországi isko­láinak vezetőit, hogy indítsák diákjaikat a versenyen. A felhívás a korábbi években megszokott mennyiségű pályázót ösztön­zött arra, hogy ceruzát, ecsetet ragad­jon. Az A4-es formátumú műveket múlt csütörtökön bírálta el a Juhász Bálintné, Selyemfonál Képzőművész Kör vezetője és Húsz Kata, a Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzati Hivatal közművelődési referense alkotta zsűri. A184 beküldött munkából 114-et felvidéki magyar gye­rekek készítettek. A résztvevő 14 iskolából 6 határon túli, 8 határon inneni volt. A sok-sok pályamunka megtekintése, elbírálása alkalmával a tudósítónak lehető­sége volt a zsűri tagjaival arról beszélgetni, hogy ennek a fontos témának, a szeretetnek a feldolgozását, ábrázolását miként tették meg a gyerekek. Húsz Kata arra hívta fel a ügyeimet, hogy nagyon sokan jól oldották meg a feladatot, a felnőttek gondolatvilá­gához közeli, sőt némely esetben azt túl­haladó fejlettségről tanúskodtak a képek készítői. A rajzok, festmények, kollázsok, montázsok legtöbbjénél a gyerekek - kor-- tói függetlenül - elsősorban a családdal, illetve a férh-nő párral azonosították a szeretetet. A képek arról árulkodtak, hogy sok gyerek teljesen természetesen a szü­lő-gyerek kontaktusban gondolkodott. Néhányan az ember és állat (például házi­állatok) közötti kapcsolatra is kiterjesztet­ték a szeretet fogalmát. A zsűri úgy látta, hogy a gyerekek bátran használták a ren­delkezésre álló eszközöket, számos olyan kompozíció született, mely részletgazdag, sokszínű, izgalmas megoldásokkal volt teli. A gyerekek a konkrét figurális ábrázolás mellett a már ismert jelké­peket is használták, ezek egyike, melyet a legtöbben válasz­tottak, a szív volt. A zsűrinek „ezúttal sem volt könnyű dolga”, a sok-sok jól sike­rült kép közül nehéz volt kiválasztani a legjobbakat, de mégis meg kellett tenni. A megszületett döntés szerint pedig az alsósok kategóriájában első Schummer Dávid leányvári, második Dudásová Rebeka párkányi és Sasvári Sára eszter­gomi kisdiák lett. A felsősöknél Búlora Bálint nagyölvedi pályázó első, Kovács Orsolya Sára érsekkétyi második, Kara Szilvia esztergomi harmadik lett. BEI 1 MIKULÁS! MIKULÁS! Szeretnéd tudni hogy néz ki? Netán elég bátor vagy, hogy beszélgess vele? Énekelnél neki egy dalt vagy mondanál egy verset? Esetleg átadnád a neki szánt alkotásodat? 2011.12.02-án 17 órakor nálunk mindezt megteheted! Légy a vendégünk és várjuk együtt a jó öreg Mikulást!!! Szeretettel várunk mindenkit! Előzetes jelentkezés szükséges! 2500 Esztergom, Áchim u. 2, tel: 06-20-912-4181, email: bakosliv@t-online.hu HISTÓRIA KVÍZ A Helyi históriában megjelent írá­sokkal kapcsolatban heti kérdésünk a következő: Mely egyházi nagyság alapította a Szent Rita Otthont? A helyesen válaszo­lók közül kisorsolt nyertes jövő héten az esztergomi Partedli ayorsétterem gyorsétterem (Esztergom, Bajcsy- Zsilinky u. 35) által felajánlott Par­tedli tálat nyeri. Ezúttal a szerencsés Saághy Lajos lett, nyereményét (2 személyes Fili tál) szerkesztősé­günkben veheti át. Kérdésünket az előző lapszám helytörténeti cikkében lévőkre alapozzuk. Ennek megfelelően a kvízben az „Egy 125 éves otthon históriája” című cikkből kérdezzük ki most lelkes olvasóinkat.. A választ november 29-ig kérjük elküldeni a szerkesztőség címé­re vagy a jatek@hidlap.net e-mail címre. A múlt heti kvíz helyes válasza: Szíria KÖNYVRÉBUSZ Nyerjen könyvet jó válaszokkal! ,1 Heti nyertesünk Veres Barbara lett. Nyereménye egy, a Babits kön y vesbolt által felajánlott 1500 forint értékű könyvutalvány, melyet szer­kesztőségünkben vehet át és az említett üzletben válthat be könyv, DVD és CD vásárlásakor. Ezúttal Latinovit Zoltánnal kapcso­latban teszteljük a rajongók tudását. 1. Mely rendező hímjében alakít egy fiatal sebészorvost? 2. Ki volt, ugyancsak színészi pályán alkotó párja? 3. Mi volt, a színházi berkekről, köz­életről is szóló könyvének címe? A válaszokat november 29-ig kérjük elküldeni a jatek@hidlap.net e-mailre vagy a szerkesztőség címére. Múlt heti rébuszaink helyes megfejtései: 1. Nagy-Britania 2. Miguel Del Cervantes 3. az apokrif iratokban A Hidlap nyereményeit a sze­rencsések két héten belül vehetik át szerkesztőségünkben, ellenkező esetben az ajándékokat ismét kisorsoljuk! 23 I IX ÉVFOLYAM / 33. SZÁM / 2017. NOVEMBER T9.

Next

/
Oldalképek
Tartalom