Hídlap, 2011 (9. évfolyam, 1–35. szám)
2011-11-19 / 33. szám
KÖZÖSSÉG NYITOTT KAPUKKAL VÁRT A SZENT RITA OTTHON ESZTERGOM» Nagy érdeklődéssel zajlott le a Szent Rita Fogyatékosok Otthonában a Nyitott Kapuk Napja a közelmúltban. Az eseményen két csoportban mintegy hatvanan jelentek meg, köztük Petróczy Gyula, Szentgyörgymező képviselője, valamint a Kolping és a Balassa iskola tanulói, és sok az intézményben folyó munkák iránt érdeklődő civil is. A résztvevőket az intézmény lakói tánccal köszöntötték, ezt követően részletes tájékoztatást kaptak az otthon, működéséről, majd a vendégek megnézhették az intézményt, a közösségi helyiségektől a hálószobákig, és megismerkedhettek a lakókkal is. GÁLÁZTAK A TÉRSÉG SZOCIÁLIS INTÉZMÉNYEI ESZTEBC0lf>iO4 ezer forint gyűlt össze a közelmúltban első alkalommal megrendezett Integrált Szociális Intézmények Gálaműsorán a Kolping iskola dísztermében. Az eseményen részt vett Popovics György a Komárom-Esztergom Megyei Közgyűlés elnöke, Czunyiné Bertalan Judit Komárom-Esztergom Megye Kormánymegbízottja, Balogh Zoltán megyei közgyűlés képviselője, Batyikné Csőke Ágnes önkormányzati képviselő. A műsorban felléptek az Esthajnal Időskorúak Otthona, a Pszichiátriai Betegek Otthona, a Szent Rita Fogyatékosok Otthona, a Tokodaltáróí Fogyatékosok Otthona, va%$m Kutyatár- A Bogáncs Kutyaotthon rovata SOS GAZDÁT KERES: ZOLI, EGY IVARTALANÍTOTT KEVERÉK KAN! Zoli kölyökként került a menhelyre, majd egy nem jól meggondolt örökbefogadás után nem sokkal vissza. Kedves, nem ramazuris kutya, aki már nagyon nem szeret nálunk lenni. Egész nap a köröket rója a kennelben, szinte kiáltva a segítségért: Vigyél ki innen! Keresünk neki egy biztos otthont, ahol foglalkoznak vele, szeretik. Zoli kijön más kutyákkal, a gyerekeket nagyon szereti. Pálmai Andrea, Bogáncs Menhely Esztergom Tel.: 06-30-235-2795 A Bogáncs Kutyaotthon elérhetősége: (-36)30/235-2795, illetne unnu'.liogancsottfion.ltii. e-mail: in/ow bognncsortlion.lin lamint a Zöld Fenyő Időskorúak Otthona lakói és dolgozói, Kálmán Antal plébános, illetve a Dorogi Mazsorettek. A rendezvény bevétele 104 ezer forint volt, a befolyt összegből, melyet köszönnek az intézmények, az öt otthon közösségi programok szervezéséhez sörpadokat vásárol. PLUSZ EGY MESE AZ ANGYALKERTBEN ESZ7HW0lf> Benedek Elek a nagy mesemondó születésnapja alkalmából indult a Mesélj Mindennap címet viselő országos kampány, melyhez csatlakozott az Ángyaikért Óvoda is. Az intézmény a 15 óra 30 perckor kezdődő mesedélutánokhoz várja a vállalkozó szellemű szülőket, nagyszülőket, akik egy-egy mesét felolvasnak a saját gyermekük csoportjában. A óvoda dolgozói kérik az érdeklődőket, hogy a csoport óvodapedagógusával szíveskedjen egyeztetni az időpontot.Az első mese hétfőn délután lesz a katica csoportban, a mesélőknek délelőtt süteményt sütnek a gyerekek, az óvodától pedig egy oklevelet kapnak. GYŰLT AZ ELEKTRONIKAI HULLADÉK ESZTERGOM» A második őszi elektronikai hulladékgyűjtésen az esztergomiak mintegy hatvan köbméternyi hulladéktól szabadultak meg. Az Esztergomi Köz- tisztasági Szolgáltató Kft. október 22-ei akciója során a helyiek a gyűjtőpontokon ingyenesen adhatták le a háztartásokban keletkezett mindennemű elektronikai hulladékaikat. JÓZSEFES MÁRTON-NAPI FELVONULÁS ESZTERGOM» Márton- napi lámpás felvonulást rendeztek a József Attila Általános Iskola napközis nevelői, tanulói és szüleik nagyszámú részvételével ésjó hangulatban november 11-én az iskola környékén. TELTHÁZ ÉS IDŐUTAZÁS A DOROGI BORESTEN DOROG» Rekordrészvétellel, közel száz érdeklődővel zajlott le a Dorogi Borklub idei születésnapi, kiemelt borestje november 5-én a művelődési házban, ahol ezúttal a NOVEMBER 23. szerda OLCSÓ ÁRUK FÓRUMA Felnőtt - és gyermekruha Síruha és télikabátok NOVEMBER 30. szerda OLCSÓ ÁRUK FÓRUMA Sapka, sál, síruha, télikabát DECEMBER 3. szombat BÁLADÖMPING ZSÁK SZÁMRA Esztergom, Dorogi út 6. (a repülőtér és a MOL-kút között) Pillekönnyű tetőfedés 50 év garancia OLTOTT MÉSZ, CEMENT, TÉGLA, TŰZIFA, CSERÉP, TÉRKŐ Nyitva: 7-17, Szó: 7-12; tel.: 33/416-896, jonasancsi@gmail.com GERARD* n . . tetőcsalád Palatetók fedése bontás nélkül felette minden elképzelhetőnek GERARD tető egy életre 4 hidlap 2011. NOVEMBER 19. / IX. ÉVFOLYAM t 33. SZÁM