Hídlap, 2011 (9. évfolyam, 1–35. szám)
2011-10-22 / 31. szám
■MBMHMMI KÖZÖSSÉG Az adósságrendezés miatt 90 milliót buktak az iskolák Informatikai eszközök fejlesztésére korábban majd 90 millió 700 ezer forint ösz- szegű támogatást nyert Esztergom, melyet a város iskolái fordíthattak volna korszerűsítésre, hogy azáltal magas szintű számítástechnikai tudást sajátíthassanak el diákjaik. A nulla százalék önerőt igénylő támogatástól azonban elbukott az ön- kormányzat, köszönhetően Tétényi Éva által kezdeményezett adósságrendezési eljárásnak. Kormányrendelet ugyanis előírja, hogy a szerződéskötést követően kialakuló köztartozás, illetve meginduló felszámolási, végeiszámolási, csőd- vagy adósságrendezési eljárás esetén, a támogatás nem folyósítható. Kálmán Sándor fideszes képviselő ekkor hangsúlyozta, hogy vagyongazdálkodásról, nem felosztásról van szó, utóbbi esetében ugyanis rendkívül alacsony, nyomott áron kelnének el a város ingatlanjai, de reméli arra nem lesz szükség. Kálmán Sándor kifejtette azt is, hogy ha Esztergomnak akad értékesítendő ingatlanja, mint mondta egyről-kettőről lenne szó, akkor mérlegelnie kell, hogy eladja-e vagy sem a város. A testület végül elfogadta a rendeletmódosítást, ahogy a következő pontban szereplő önkormányzati ingatlanok bérbeadásának rendelet- változtatását is. Ezt követően a „beszámoló a város vadgesztenyefáinak állapotáról” szóló napirend során ismét hosszú vita kezdődött, de végül a testület leszavazta a pontot, mert mint Steindl Balázs elmondta, az aknázómoly elleni védekezés egy évben kimaradhat, szakértők szerint ugyanis az nem okoz károkat, a megmaradt pénzt pedig fordíthatja így a város olyan kiadásra, amire nagyobb szükség van. Következő pontban a közutak és járdák állapotának felmérésére és a legsúlyosabb hibák kijavítására tízmillió forint átcsoportosítását terjesztette elő Tétényi Éva polgármester. A közgyűlés viszont leszavazta a kérdést, Steindl Balázs ekkor kitért arra, hogy bár szívesen megszavazná a testület az ehhez szükséges pénzt, de a jelenlegi helyzetben nem tud ehhez forrást biztosítani az önkormányzat. A Fidesz-frakció vezetője hangsúlyozta, támogatnák az útfelújításokat, ahogy az elmúlt években is tették, melyek során több száz út és utca újult meg Esztergomban, de az adósságrendezési eljárás lezárultával sem lett Kánaán a városban, és továbbra sem jut mindenre pénz. Ezt követően Pócsföldi József Meszes képviselő indítványozta, hogy a többi napirendi pontról vita nélkül döntsön a testület az elhúzódó ülés miatt. A tárgyalandó pontok között a képviselők leszavazták az ingyenes parkolás a belvárosban pontot, a díszkivilágítás és közvilágításra forrás biztosítása pontot, utóbbinál a Fidesz-frakció kezdeményezte, hogy a korábban felállított ideiglenes bizottság, mely a tavaly december elején egy időre kikapcsolt közvilágítás miatt tárgyalt már a szolgáltató kft.-vei, most is üljön le egyeztetni. Ezután viszont a képviselők elfogadták egyebek közt a közoktatási intézmények magasabb vezetői, a Glatz Gyula Szociális Központ igazgatói állásra pályázat kiírását, a Honvéd utcai és a Szentgyörgymezői Óvoda házirendjének módosítását, az Aprófalva Bölcsőde alapító okiratának megváltoztatását. A testületi ülés zárásaként pedig a sürgősségi indítványok közt a képviselők a polgár- mester harmincadik, harmincegyedik, harminckettedik és harmincharmadik törvénysértését is megállapították. mmm Októbertől borvacsorák a Prímás Pincében! Első alkalommal a villányi borvidék egyik kiemelkedő borásza, Gere Attila mutatja be borait. Kóstolja meg a magyar mediterrane um emblematikus csúcsborát a Kopár Cuvée-t, s tudja meg első kézből, hogyan készült a „nagy évjárat, nagy bora"! Üdvözlő ital, Si. fogásos étrend, C Gere Attila borból álló borsor 10.000 forint/fő áron. Találkozzunk október 28-an 19 orakor a Prímás Pincében! Asztalfoglalás: 33 541-965/966 info@primaspince.hu Az étel és italfogyasztáshoz 10% szervizdíjat számolunk fel. & PRÍMÁS PINCE Prímás Pince Étterem: csúcsborok és csúcsgasztronómia! GD Töltsd ki értelemszerűen Ü Dobd be a boltban elhelyezett gyűjtő ládába Ü Leadási határidő-Nev 11. Sorsolás Nov 13.-án * É* Az X~factor Sztárjainak is ' JL_. mi készítettük kedvenc bögréit |||Rril 0R|S Amennyiben te leszel a BSSagj ] 9 ■ reLU szerencsések egyike neked is Ijiril i .........-.TLffsj» **elkészítjük kedvenc ajándékodat RÉSZLETEK AZ ÜZLETBEN EGYEDI FÉNYKÉPES AJÁNDÉKOK KÉSZÍTÉSE 2500 ESZTERGOM SIMOR JÁNOS u 38 wvvvv.vicfopyaesign.hu ■>od> • .o H. 24. Tárkonyos raguleves 4. Túrós derelye Qrízes tészta K. 25. karfiol leves Bakonyi tokány rizzsel Paprikás szelet rizzsel Sz. 26. Csontleves Kelkáposzta főzelék sült kolbásszá Zöldbabfőzelék sült kolbásszal Cs. 27. Gyümölcsleves Rántott szelet zöldséges rizzsel Tonhal rántva zöldséges rizzsel P. 28. Tarhonyaleves Sertéspörkölt tésztával Mexikói tokány tésztával Éttermünk fő profilja a menüs étkeztetés 1 ~L" helyben, illetve házhoz szállítva. *StKl A 20/ 44-64-154 Eszleráom-kerlváros, Damjanich u. Ki www.ostrihometkezde.hu IX ÉVFOLYAM / 31. SZÁM 2011. OKTÓBER 22. > hidlap.net 5