Hídlap, 2011 (9. évfolyam, 1–35. szám)

2011-08-27 / 27. szám

Három nyelv lutheránus énekeskönyvei Ritka lehetőség, hogy kiállításokat bemutató rovatunkban egyházi gyűjteménye­ket ajánlhatunk olvasóinknak. Az pedig legkevésbé gyakori, hogy protestáns jel­legű kollekcióról adhatunk számot. Most pedig ez történik, a Simor János utcai evangélikus templomban néhány hete nyílt egy énekeskönyv kiállítás, melynek összerendezését Demján Sándor karnagy végezte, miként a tárlaton látható köny­vek történetének leírását is. A magyar evangélikusság a reformáció elterjedését követően nemzetiségi egy­ház volt, hiszen együtt éltek az ország­ban magyarok, németek, szlovákok. Sok­szor egy városon belül megtalálható volt valamennyi nemzetiség. Egyházi életük is így alakult, a reformáció gyümölcseként anyanyelvükön tartották istentisztelete­iket. így Bibliáik, énekeskönyveik is saját anyanyelvű volt. A most látható kiállítást ennek megfelelően rendezték. Az első vitrinben láthatóak a szlovák­nyelvű könyvek. A Tranosciusról dióhéj­ban annyit kell tudni, hogy a szlovákság énekeskönyve volt 1636-tól, szinte nap­jainkig. Az első kiadás 1635 - 36-ban jelent meg Tranovszky György evangéli­kus lelkész az előszót 1635 decemberében írta, nyomdába viszont csak a következő évbe került. Ez az első kiadás 402 éne­ket tartalmazott, a kiállításon látható 19. századi kiadások már 1040 éneket, és változó számű kiegészítést. A másik szlováknyelvű énekeskönyv a Funebrál. Ezek a könyvek, halotti, temetési éneke­ket foglalnak magukba. A második szekrényben a német nyelvű könyveket lehet látni. E példányok között kiemelkedő helyet foglal el az első Pesti Evangélikus Gyülekezet énekeskönyve. Pesten adták ki 1824-ben, az akkori leg­híresebb pesti Trattner Károly nyomdájá­ban. A másik könyv, melyet szintén a pesti német gyülekezet használt, évszám meg- - jelölés nélküli kiadás, de 1873 után adták ki, mert Budapestet jelöli meg a kiadás helyének, Pest és Buda egyesítése 1873-ban történt. Érdekessége a könyvnek, hogy Luther Márton Kis Kátéját és a teljes szö­vegű Ágostai Hitvallást is tartalmazza. A harmadik szekrényben a magyar nyelvű könyveket láthatjuk. Nagy gyü­lekezetek saját maguk adták ki énekes­könyveiket, így például Békéscsaba és Győr. A békéscsabai könyvekből három darab található a könyvek között. A Demján család gyűjteményéből készült énekeskönyv kiállítás október közepéig lesz megtekinthető az evangéli­kus templomban, elsősorban a vasárnapi istentiszteleteket követően. CB HISTÓRIA KVÍZ gyorsétterem A Helyi históriában megjelent írá­sokkal kapcsolatban heti kérdésünk a következő: Mely völgyben látták a legenda sze­rint a Szűz Máriát a dömösiek? A helyesen válaszolók ' közül kisorsolt nyertes ‘ jövő héten az esztergomi Partedli gyorsétterem (Esztergom, Bajcsy- Zsilinky u. 35) által felajánlott gyros tál+üdítő utalványt nyeri. Ezúttal a szerencsés Pucz Móni (Tát) lett, nyereményét (2 személyes Fili tál) szerkesztőségünkben veheti át. Kérdésünket az előző heti lapszám helytörténeti cikkében lévőkre alapozzuk. Ennek megfelelően a kvízben az „Egy szent fából fakadó látomás regéje" című cikkből kérdezzük ki most lelkes olvasóinkat. A választ szeptember 7-ig kérjük elküldeni a szerkesztőség posta­címére vagy a jatek@hidlap.net e-mail címre. A múlt heti kvíz helyes válasza: Három KÖNYVRÉBUSZ Nyerjen könyvet jó válaszokkal! Heti nyertesünk Babocsainé Koseták Zsuzsanna (Mogyorósbánya) lett. Nyere­ménye egy, a Babits könyvesbolt által felajánlott 1500 forint értékű könyv- utalvány, melyet szerkesztőségünkben vehet át és az említett üzletben válthat be könyv, DVD és CD vásárlásakor. Ezúttal Truman Capote amerikai íróval kapcsolatban teszteljük a rajongók tudását. 1. Mely regényével robbant be az . irodalmi életbe, mely még Andy Warholra is nagy hatást gyakorolt? 2. Milyen új irodalmi műfajt hozott létre a Hidegvérrel című könyvével? 3. Ki alakítja az életéről is szóló Capote című film címszerepét? A válaszokat szeptember 7-ig kérjük elküldeni a jatek@hidlap.net e-mailre vagy a szerkesztőség postacímére. Múlt heti rébuszaink helyes megfejtései: 1. kilenc 2. filmrendező, aktivista 3. A párizsi Montparnasse temetőben A llídlap nyereményeit a sze rencsések két héten belül vehetik át szerkesztőségünkben, ellenkező esetben az ajándékokat ismét kisorsoljuk! IX. ÉVFOLYAM / 27. SZÁM / 20 ti. AUGUSZTUS 27.

Next

/
Oldalképek
Tartalom