Hídlap, 2010 (8. évfolyam, 26–47. szám)

2010-10-09 / 37. szám

programok ADJ VÉRT, ÉLETET ADSZ! A Vaszary Kolos Kórház Vérellátója a jövő héten két napon, de három helyszínen szervez önkéntes véradást. Október 12-én délelőtt 8 órától 12 órá­ig Nyergesújfalun, a Magyar Toyo Seat Kft. telephelyén, délután 13 órától 17 órá­ig pedig a Vaszary Kolos Kórház Vérellátójában, október 14-én, csütör­tökön 10 óra 30 perctől 15 óra 30 percig pedig Nyergesújfalun, a művelődési ház­ban jelentkezhetnek a segíteni szándé­kozók személyi igazolványukkal ésTAJ- kártyájukkal. Október 9., szombat OXIGÉN TÚRA: KEREKEZZ A LEVEGŐÉRT! Esztergom. A szeptember 11 -re meghir­detett, de az eső miatt elmaradt Oxigén túrát bepótolandó, várja a bringásokat a Ferences pályára a Sportaktív Egyesü­let és az Ökotér 9 órától. Az idén először megrendezett öt állomásos országos környezetvédelmi kerékpáros nap célja, hogy felhívja a figyelmet a klímaválto­zás káros hatásainak következményeire a környezetbarát kerékpáros közlekedés által. A résztvevők regisztrációt köve­tően kereshetik fel az ellenőrző ponto­kat 9 és 14 óra között, melyeken játékos feladatokat hajtanak végre, pontokat és ajándékokat kapnak, majd visszatérnek a kiindulópontra, ahol összesítik az ered­ményeket. Az állomások a Nagy-Duna sétány végén, az Erzsébet parkban, a Széchenyi téren, a Rubik Ernő té­ren a Tökháznál, a Babits Mihály Em­lékmúzeumnál, a volt Gyopár kemping­nél, a kerékpárút végén és a Szent István téren lesznek, de nem kötelező mindet érinteni. Az eredményhirdetés 16 órakor kezdődik. A legtöbb pontot gyűjtő isko­lákat értékes kerékpáros ajándékokkal jutalmazzák meg. A Ferences pályán a rendezvény idején ügyességi versenyek, vetélkedők és kézműves foglalkozások várják a látogatókat, 15 órakor Lacza Zsombor tudományos főmunkatárs tart előadást „Az egészség több, mint a be­tegség hiánya"címmel. SZATMÁRI TÁNCHÁZ Esztergom. Évadnyitó szatmári táncház­ba várja a Szentgyörgymezői Olvasókör 17 órára az érdeklődőket. A táncház há­zigazdái a révkomáromi Kalmár Mónika és Ölveczky Árpád, zenél az Árgyélus ze­nekar, az aprók táncát Trexler Magdolna vezeti. A belépődíj 500 forint, 14 év alatt ingyenes. A táncház ideje alatt kürtöska­lácsot lehet sütni. HETEDIK FÉJA NAP Esztergom- Kertváros. Hetedik alka­lommal rende­zi meg a Féja Napot, vagyis az intézmény­ben működő klubok, csoportok találko­zóját a Féja Géza Közösségi Ház délután 15 óra 30 perctől. A vendégeket erdélyi kürtőskaláccsal várja Szász Magda, ezt követően levetítik az elmúlt egy év ese­ményeiről készült,„Közművelődési film II."című filmet, majd a Kertbarát Kör gu- lyás-estebédjének elfogyasztásával zárul a program. SZÜRETI FELVONULÁS ÉS BÁL Pilismarót. Szüreti felvonulást rendez a Mesevár Óvoda délután fél háromtól. A program a Dobozi szobornál kezdő­dik, ahol az érdeklődők a Mesevár Óvo­da nagycsoportosainak, a Bozóky Mi­hály Általános Iskola tánccsoportjának és a Dunakanyar Mazsorett és Showtánc Együttes táncosainak műsorát tekinthe­tik meg, majd a csoportokhoz csatlakozó felvonulókkal megkezdődik az egész fa­lun végighaladó szüreti felvonulás, mely­nek végállomása szintén a Dobozi szobor lesz. Este 20 órakor a helyi sportcsarnok­ban szüreti mulatságot tartanak, melyre 1500 forint a belépődíj. Október 10. vasárnap DUNAPARTI FUTÓPARTIK Esztergom. Elérkezett utolsó megmé­rettetéséhez és az összesített eredmény- hirdetéshez a Dunaparti Futópartik nevű amatőr utcai futóverseny-sorozat. A ver­seny 4 és 10 kilométeres távja 10 órakor rajtol az Erzsébet parkból, ahol már 9 órá­SZÍNHÁZI ELŐADÁSOK A ZSINAGÓGÁBAN Október 9., szombat, 10 óra: Csip­kerózsika (a győri Holle Anyó Színház előadása, Benedek Elek bérlet). Október 21., csütörtök, 19óra:Neil Simon: Női furcsa pár (a Száguldó Or­feum előadása, Babits bérlet). Október 22., péntek 19 óra: Pá­rizs ege alatt (francia sanzonest az Orosz Zoltán Trió és Bardóczy Attila előadásában). Október 27., szerda, 19 óra: Móricz Zsigmondi Árvácska (a Karinthy Szín­ház előadása, Kor-Társ bérlet). tói várják a nevezőket. 12 órától a Pézsa Tibor Városi Sportcsarnok büféjében ren­dezik meg az összesített eredményhir­detést, melyen az év legjobban teljesí­tő futóit díjazzák. Bővebb információ a www.esztergomifutomuvek.hu interne­tes oldalon. TÁNC ÉS KÉZMŰVESKEDÉS Tát. Táncházat és kézműves foglalkozást tart gyerekek és felnőttek részére egy­aránt a kultúrház 16 és 18 óra között. Október 11., hétfő ÉLMÉNYBESZÁMOLÓ A MARSRÓL Tát. A Csillagászati Flónap alkalmá­ból kerül sor a kultúrházban Tepliczky István élménybeszámoló előadásá­ra 18 órakor. Az amerikai Utah állam­beli Mars-szimulációs bázison, a Mars Desert Research Stationon egy hatfős magyar legénység szkafanderekbe búj­va próbálta ki, milyen nehézségekkel találkozhatnak a jövő marsutazói. A kí­sérletek helyszíne egy hatalmas kősiva­tag a Sziklás-hegység két nagy vonulata között, 1500 méteres tengerszint feletti magasságban, ahol a terepviszonyok és geológiai formációk a kutatások szerint nagyon hasonlóak a vörös bolygón vár­hatókhoz. Az utazás élményeiről, a bá­zis működéséről és üzemeltetéséről szól az előadás. EGOM-^ „A kwt é(c/cöu&...” • Térburkoló-kő gyártása és forgalmazása • Mosott és sima felületű járdalapok többféle színben és formában • Szegélyek, virágtartók, tömblépcsők, és köztéri betonelemek 20 éve Esztergom és környéke szolgálatában 2500 Esztergom-Kertváros, Ipari Park, Hrsz. 30051 Tel./fax: 06 33 419 187; mobil: 06 30 949 1 j44; e-mail: infoTegjniko.hu; www.egomkVhu 12 hídlap hidlap.net

Next

/
Oldalképek
Tartalom