Hídlap, 2010 (8. évfolyam, 26–47. szám)

2010-12-01 / 44. szám

KÖZÖSSÉG Advent a Széchenyi téren Csillagvárás Mértéktartó, visszafogott ugyanak­kor meghitt - e szavakkal jellemezte az idei adventi, karácsonyi műsorokat Maronka Csilla, a decemberi ünne­pi vásár és programsorozatot szervező Várszínház és Kultúrmozgó Esztergom Nonprofit Kft. megbízott ügyvezető­je. A Széchenyi téren ezúttal egy olyan összeállítás várja majd a publikumot, mely a korábbiakkal ellentétben job­ban épít a közönség részvételére. Elsősorban a takarékosságot tar­tották szem előtt a szervezők, amikor elkészítették az idei adventi, karácsonyi programsor tervét. A vásár, illetve az előadások, szertartások helyszíne most is a Széchenyi tér lesz, a vásárt a stilizált pavilonoknál tartják, a koncertek, prózai műsorok a nagyszínpadon és a mellette lévő sátras helyszínen lesznek látható­hallhatók. A „Csillagváró” elnevezésű idei rendezvénysor nyitánya múlt szombaton volt, amikor is délután 5 órától indult a műsor, Saint-Exüpéry klasszikusával, a Kis herceg című mesével. Az adventi, karácsonyi vásár hivatalos megnyitásán, az első gyertya meggyújtása előtt a pol­gármester köszöntötte a közönséget, majd az egyházi szertartás következett. Ezután lépett színpadra Tóth Tamás énekes-gitá­ros, a Zsolt Nándor Zeneiskola Vonósné­gyese. Másnap, vasárnap, 17 órától Szűcs Antal Gábor gitáros és Kegye János pán- sípos kettőse, Latin karácsony címmel adott műsort. A „Csillagváró” adventi, karácsonyi vásár ezt követően a Megváltó születés­napjáig tart, a főtéren lévő pavilonokban az ünnepi portékák kínálata, valamint étel-ital büfék várják a publikumot. A vásár és a műsorok hétköznap is folyta­tódnak, hétvégén kiemelt produkciókkal vár kicsiket és nagyokat a főtér. A négy adventi gyertya meggyújtása szombaton­ként van, 17 órai kezdettel, a korábbi évek hagyománya szerint egyházi szertartás­sal együtt. A Mikulás december 3-án érkezik a térre, a kicsik e napon délelőtt tíz óra­kor találkozhatnak a nagy fehér szakállú, pirosruhás puttonyossal. December 5-én, 20 órai kezdettel a nagyhírű Csík zenekar lép fel, ők a Zsinagógában adnak koncer­tet az adventi rendezvények részeként. A koncertre belépőjegyet kell váltani, melynek ára 2700 forint lesz. December 9- én 17 órakor az Aranyhegyi Óvoda, 10- én 16 órakor az Erzsébet úti Óvoda, 11- én 15 órakor pedig az Angyalkert Óvo­da gyerekcsoportjai adnak ünnepi műsort a Széchenyi téren. A 11-ei gyertyagyújtást követően a Nagykarácsony éjszakája című összeállítást láthatjuk a Babits Mihály iskola színjátszóitól, őket ferences gimná­zium kórusa, majd Jenike Sára és Csepei Olivér előadása követi. December 16-án, 17-én a Belvárosi Óvoda, a Bánomi Óvo­da, a Zöld Óvoda, a Honvéd úti Óvoda és a Szentgyörgy mezői Óvoda csoportjainak műsora várja az érdeklődőket a főtéren. A gyertyákat szombatonként 17 órakor gyújtják meg közösen a Széchenyi térre látogatók 18-án, a negyedik gyertya meggyújtá­sánál az ünnepi alkalmon a kertvárosi óvoda gyerekei mesejátékot adnak elő. December 19-én 17 órai kezdettel a Bel­városi plébánia vegyeskara énekel, őket a Szentgyörgymezői plébánia hittanos csoportja követi a színpadon. A kórusok után Vereckei Attila énekes-gitáros és a Bolyki Brothers szórakoztatja az egybe­gyűlteket. Az adventi, karácsonyi prog­ramfüzér utolsó kiemelt produkciója december 21-én, kedden 18 órától lesz látható-hallható „Mindenki karácsonya” címmel Faragó Laura és Maronka Csilla közös ünnepi estje. A Csillagváró vásár és ünnepsor kiemel­kedő része lesz a december 21-ei nap, ami-' kor az Örüljünk együtt! akció keretében a Máltai Szeretetszolgálat, a Vöröskereszt és a Nagycsaládosok Országos Egyesüle­te átveszi azokat a csomagokat, melye­ket az esztergomiak gyűjtöttek össze. A rendezők kérik az adományozókat, hogy cipősdobozba tegyék gyerekeknek szóló adományaikat, vagyis játékokat, sálat, kesztyűt, sapkát. Fontos, hogy a dobo­zokat ne zárják le, és azokba tegyék be a díszes csomagolópapírt, szalagokat. A felajánlásokat a Zsinagógába lehet bevin­ni, illetve a 33/50i-i75^ös számon adnak bővebb felvilágosítást. 1ÜI Vili. ÉVFOLYAM / 44. SZÁM / 2010. DECEMBER 1.

Next

/
Oldalképek
Tartalom