Hídlap, 2010 (8. évfolyam, 26–47. szám)
2010-11-13 / 42. szám
KULTÚRA Magyar Tudományos Akadémiát, szintén elsők között Európában. Gróf Széchenyi Istvánnak hívták. Hiába a teljhatalmú Metternich herceg intő szavai, aki naplóbejegyzésében csak „őrült Steffel grófnak” titulálja, Széchenyi elhatározása megmásíthatatlan. íródik a Hitel, a Világ és a Stádium, szervezi a kaszinót és a lótenyésztést, majd folyót szabályoz és a Dunát átívelve hidat épít. Éppen 161 esztendővel ezelőtt, 1849. november 20-án déli 12 órakor adták át a forgalomnak azt a Lánchidat, amelynek megálmodója is kivitelezője maga Széchenyi István volt. A még 1832-ben alakult Budapesti Híd- egyesület építési és fenntartási munkálatait a parlament biztosította. A budai pillér alapkőletételére 1842. augusztus 24-én, a pestiére 1845. augusztus 11-én került sor. A Lánchíd, amelyet Kossuth Lajos javaslatára Széchenyiről neveztek el, 1848 nyarára csaknem elkészült, ám a hadiesemények miatt az építés szünetelt. Az elkészült híd végül 1849-ben kötötte össze végérvényesen Pestet és Budát. Hogy a később, 1860-ban Döblingben máig tisztázatlan körülmények között elhunyt grófnak mekkora érdemei voltak az ország sorsának alakításában, talán szolgáljon rá példaként a későbbi nagy politikai ellenfél, Kossuth Lajos jellemzése:” Kezét a kornak ütőerére tévé s megérzé annak rezdüléseit. És ezért, épp ezért mondom én őt a legnagyobb magyarnak.” Épül a Lánchíd Heti história Nagyjaink a hazáért Minden nemzet történetének megvannak a gyászos és a kiemelkedően nagyszerű korszakai. Magyarország históriájában ilyen csodálatos, Európában is páratlan időszaka maga a reformkor. A nemesipolgári értelmiség indította el, miközben lezajlott a nyelvújítás, de Kazinczyék mögött azonnal ott sorakozott az a magyar arisztokrácia, akiknek lehetőségük, tehetségük is volt ahhoz, hogy felismerve a változás elodázhatatlan szükségét, hivatásuknak érezzék, hogy a nemzet felemelkedése érdekében nem is csekély áldozatot hozzanak. Emlékezzünk most rájuk, hiszen méltók az emlékezésre, arra, hogy tisztelettel adózzunk nagyságuk előtt. Közülük elsőként talán gróf Festetics György, az egykori Zrínyi uradalmak birtokosa volt az, aki Magyarországra költözik, Keszthelyen kastélyt épít és nekilát, hogy kertjét művelje. Ez akkor 162 ezer holdat jelentett. Felismervén az ország mérhetetlen elmaradottságát úgy dönt, hogy 1797-ben megalapítva a Georgikont, megteremti Európa első mezőgazdasági szakemberképző intézményét. Az itt folyó képzésnek és a földrajzi adottságoknak köszönhetően hazánk rövidesen a kontinens élvonalába kerül majd. A közelmúltban említettünk egy másik aulikus arisztokratát, aki előbb jozefinistává válva II. József reformer császár híve lett, majd rettegve a forradalomtól csalódik a királyokat lefejező eszmékben, és 1802-ben folyamodványt intéz I. Ferenc császárhoz. „Felséges Uram! Ifjúságomtól kezdve fáradhatatlan gonddal szereztem magamnak azt a gyűjteményt, amely részint közvetlenül, részint közvetve Magyarországra és a társországokra vonatkozik... A következő alázatos kérelmet bátorkodom hódolatteljes tisztelettel Felséged elé terjeszteni. Méltóztassék kegyesen engedélyezni, hogy ezen gyűjteményt Magyarországnak adományozhassam, amely nekem az ezek megszerzéséhez szükséges eszközöket nyújtotta...” Az uralkodó nem tehetett mást, mint „kegyesen” engedélyezte az adományt, mi több, minden meggyőződése ellenére, köszönhetően az akkori külpolitikai helyzetnek, még „kiváló tetszéssel” is fogadta. Megszületett Magyarország nemzeti könyvtára, szintén az elsők között Európában. Az adományozót gróf Széchényi Ferencnek hívták. Nem sok idő szükséges, hogy miközben fölsír a bölcsőjében gróf Széchenyi István egy gyermek, Petőfi Sándor, az uralkodó 1825-ben összehívja a reformkor nyitányát jelentő első reformországgyűlést. Nemes gondolatok, nagy célok határozzák meg a parlament hangulatát, hiszen kezdetét veszi a nép fölemelkedéséért folytatott közdelem. Bajza József írja ekkor: „Most a hadiadóról szólnak a tárgyalások. Honnan fizeti meg a szegény paraszt, akinek semmilye nincsen? Végtére fölzendül ez a szegény nép!” Ekkor, 1825-ben Felsőbüki Nagy Pál beszéde nyomán az ismeretlenségből szólásra emelkedik egy faiatal arisztokra, akinek már az indulása is sokat mondó. Édesanyja Festetics Júlia grófné, édesapja Széchényi Ferenc gróf és birtokainak egyévi jövedelmét ajánlja föl egy „Magyar Tudós Társaság” megteremtésére, létrehozva ezzel a Vili. ÉVFOLYAM / 42. SZÁM / 2010. NOVEMBER 13. hidlap.net 31
