Hídlap, 2010 (8. évfolyam, 26–47. szám)
2010-11-13 / 42. szám
KULTÚRA / HELYI HISTÓRIA Esztergom felfedezése, avagy a hely története Egy festő, aki élni és meghalni vágyott Esztergomba A több mint ezer éves város nemcsak a történelmi események, de az itt élő, alkotó, ide kötődő művészek miatt is nevezetes. Esztergom magnetikussága a politikusok, uralkodók, hadvezérek után a művészekre hatott leginkább. Ezúttal is egy ilyen históriát adunk közre, mégpedig Pirchala Imre festőművész történetét, kinek élete több pontja is Esztergomhoz kötődött. Cikkünk alapját Salamon Sándor a Limes tudományos szemle 1997/4. számában közölt tanulmánya adta. Pirchala Imre szülőfaluja egy felvidéki, szlovákok lakta kis falu, Nyitrapereszlény, ahol 1904. március 20-án örvendezett érkezésén családja. Apja az esztergomi káptalan nyitravölgyi birtokán intézőként dolgozott. Elemi osztályait a helyi magyar iskolában végezte el. 1914-ben került Pozsonyba, ahol megkezdte gimnáziumi tanulmányait. Akkor már kedvvel rajzol- gatott és készségét felismerve rajztanára külön feladatokkal bízta meg. Jelentős fordulatot 1916 hozott életében. A felvidéki család, feladva az otthont, a munkakört, Esztergomba költözött. Magukkal hozták a Pozsonyban tanuló gyereküket és beíratták a bencés gimnáziumba, de egy konfliktus miatt végül a reáliskolában lett helye. Pirchala ekkortájt ismerkedett meg Bayer Ágost (a későbbi Bajor Ágost) festővel, aki első mestere lett. Tőle tanulta az olajfestés alapjait, ebben az időben ezekből már készített is párat. 1919-ben serdülőként „vörös katonának” állt, Párkányban lövészárokban harcolt, de a közelgő cseh légiósok elől társaival visszavonult. Mivel kimaradt a gimnáziumból, érettségijét magánúton tette le és 1923-ban a Magyar Királyi Képzőművészeti Főiskola növendéke lett. Esztergomot számára a család, a barátok, a költői panoráma jelentette. 1928-ban tanári állást kapott a királyi városban, illetve Esztergomban tagja volt a Balassa Bálint Irodalmi és Művészeti Egyesületnek. 1933-ban Esztergom című 1974. október 20. Esztergomi kiállításának megnyitója Kaposi Endrével plakátjával első díjat nyert. Sikerei mellett intenzív kapcsolatot tartott a város művészeivel, többek között Tersánszky J. Jenővel, Berda Józseffel, Féja Gézával, Martsa Alajossal is. Esztergomi ragaszkodásának bizonyítékai az itt készített képek voltak. Akvarellel, olajjal egyaránt dolgozott. Kedvencei voltak a városképet meghatározó, összefogó látványok. Megfestette a Víziváros tornyait, háztetőit, a Várhegyet és a Bazilikát, a Kis-Duna sétányt, a Szent Tamás-hegy zeg-zugos utcáit, a pincesorokat, a szigeti fasorokat. Legkedvesebb képeitől - melyek között ott voltak az esztergomi témájú képek is - soha nem vált meg, ezek mindig ott függtek szobája falán. Ezek, a portrék, a színekben pompázó, gonddal szerkesztett tájképek, városrészletek harmonikus együttese szemlélteti tulajdonképpen életműve lényegét. Művészetére sok alkotó hatott, ilyen volt Vaszary János vagy Csók István is, aztán amikor kiforrott alkotó lett az impulzusok többirányúsága végül a természetelvűség tradícióját tovább éltető posztnagybányai felfogás követőjévé avatta. E szemléletben, a témától függően hol a szín, hol a szerkezetesség, vagy éppen a kemény kontúr dominált. Aktív korszaka két részre osztható, az első az 1945 előtti periódus, a másik az 1947 utáni. A háború utáni években ugyanis már nyugdíjba kényszerült, de ez csak alkotói tevékenységének felerősödősét hozta el. Országszerte voltak önálló és csoportos kiállításai, a fővárosi Műcsarnokban is bemutatkozhatott. 1969-ben komoly fordulatot jelentett, hogy feleségével, annak szülőföldjére költözött. Innen indult „pannóniai utazásaira”, mely utak élményanyagát festette meg később. Első esztergomi önálló kiállítását 1974. október 20-án Kaposi Endre nyitotta meg. Nyolcvanadik évében még azon tűnődött, hogy a tavasz beálltával, de legkésőbb nyáron el kell jönnie ismét Esztergomba, mert várja ott még néhány megfestendő motívum. Születésnapján ismét felkeresték a közélet vezetői és barátai. Aztán eljött a tavasz, és a nyár is, de Pirchala Imre már nem érkezett meg földi valóságában a reményei városába. Csak porhüvelye kelt útra, hogy az megtérjen a családi sírboltba, a belvárosi temetőbe. Pirchala Imre 1984. október 21-én végleg magára hagyta műtermét. Vili. ÉVFOLYAM / 42. SZÁM / 2010. NOVEMBER 13. hidlap.net 2S
