Hídlap, 2010 (8. évfolyam, 26–47. szám)

2010-10-30 / 40. szám

KULTÚRA Szent királyok nemzetsége I. „Bajnok” Béla A Várkonyban zajlott „korona vagy kard” választási jelenet után Béla herceg, bár a dukátussal övé volt az ország egyhar- mad része, jobbnak látta, ha elhagyja Magyarországot. Lengyelországba me­nekült, hogy seregeket toborozzon kirá­lyi bátyja ellen, majd hazatért és legyőz­ve testvérét ült Szent István trónjára. A herceget 1060 decemberében a püspökök királlyá koronázták. I. Béla rövid uralkodását a pogányság utolsó nyílt fellépése tette emlé­kezetessé. A sors ugyanis úgy hozta, hogy mindjárt uralkodása kezdetén szembe került az ősvalláshoz visszatérni akaró alattvalókkal, mint egykor Endre. A herceg németek felett aratott korábbi győzelmét a nép úgy látszik, jó alkalomnak találta erre és még felébredt az emlékezés, hogy annak idején István király is nagyrészt német segítséggel terjesztette az „új hitet" az országban. A forrongásra azzal kapcsolatban került sor, hogy Béla gondos­kodása kifejezetten a falvak népe felé fordult. Szabályozta a piaci árakat, hogy ezzel meg­akadályozza a kereskedők illetéktelen hasz­nát és a nép kiuzsorázását. Ezzel kapcsolatban hívta meg Fehérvárra még a falvak egy-egy elöljáróját is. Csakhogy a király hívására nem csak az elöljárók jöttek, hanem megmozdult a nép is. Veszedelmes, fenyegető tömegek kezdtek Fehérvár felé közeledni, melyeket már úgyis felizgatott az országban lezajlott újabb német öldöklés. Endre uralkodásá­nak vége, ha ő nem is adta fel önállóságát, a németekhez való közeledését tekintve sokban hírek A dorogi és az eszter­gomi kistérségi irodák összefogásával a 2007. év szeptemberében és októberében az FVM Irányító Fiatósága regisztrálta a 87 tagból álló két kistérség 22 településének civil szerveze­teiből, vállalkozásaiból és önkormányzatai­ból szerveződött Duna-Pilis-Gerecse, helyi közösséget. A „Duna-Pilis-Gerecse" Vidék- fejlesztési Egyesületet 2008. szeptember 30. napján jegyezte be a Komárom-Esztergom Megyei Bíróság közhasznú jogállású társa­dalmi szervezetként. Az egyesület a dorogi és az esztergomi sta­tisztikai kistérségek 22 települését - az egyko­ri esztergomi vármegye hazai területét jelenti emlékeztetett Orseoló Péter dicstelen bukásá­ra. Székesfehérvárott Bajnok Béla törvényna­pot tartott, közrendi] szegények óriási tömege sereglett össze és zavarba ejtő kérésekkel állt elő. Valamennyi pap megkövezésére, karóba húzására és általában lemészárlásukra óhaj­tották elnyerni a király felhatalmazását. Béla, aki nem sokkal korábban verte ki a németeket az országból, most is határozott maradt. Három nap gondolkodási időt kért, ezalatt összeszed­te hadait. A határidő leteltével azután sere­gei kiözönlöttek a városkapun és szétverték az összegyűlt, lázongó, forrongó tömeget. Sokan elpusztultak, sokan kerültek börtön­be. Akadt olyan „sámánnő", aki bilincsben, a húst lerágva saját lábáról, éhen pusztult el. A kereszténység győzelme így végérvényesen biztosítva volt. De bármennyi okos, józan reál­politika is volt ebben a határozott fellépésben,-foglalja magába (Annavölgy, Bajna, Csolnok, Dág, Epöl, Kesztölc, Leányvár, Máriahalom, Nagysáp, Piliscsév, Sárisáp, Tokod, Tokodaltáró, Úny, Bajót, Dömös, Lábatlan, Mogyorósbánya, Nyergesújfalu, Pilismarót, Süttő, Tát). Ezen tele­pülési önkormányzatok tagként is részt vesz­nek az egyesület munkájában. Az egyesület tagjai továbbá kisebbségi önkormányzatok, gazdasági társaságok, egyéni vállalkozók és civil szervezetek. Az egyesület stratégiai célja, hogy a térség egy vidéki minőségi életközösségben élhes­sen, ott ahol tisztelik a dicső múltat, ahol tárt karokkal várjáka vendégeket, ahol óvják a kör­nyezetet, ahol törekszenek a környezetbarát technológiák meghonosítására. Az egyesület irányítását 5 fős elnökség látja el a köz-, civil és vállalkozói szféra kép­viselőiből megválasztott személyek által. Az Endre menekült fiának, Salamonnak német barátait nem térítette el a bosszútól az a tény sem, hogy a magyar király saját alattvalóit sem kíméli, ha a kereszténységet és ezen belül, s ezen keresztül a fennálló társadalmi és állami rend berendezkedését fenyegeti támadás. Mint ahogy azt is semmibe vették, hogy Béla összes német foglyaival lovagias módon bánt, s végül mindannyit hazabocsátotta. A továbbiakban a király mindent elkövetett a béke érdekében, de közben fegyverkezett is, mert látta, hogy törekvései hatástalanok maradnak. Közben még pénzt veretett, melynek köriratán a „Rex Bela-Sancta Maria” felirat világosan tanús­kodik arról, hogy Szent István örökségét nem csakkomolyan vette, hanem még sajátos szí­nezetében is folytatta, átvéve hagyományaiból Szűz Mária kultuszát. Ő is alapított egy bencés apátságot Szekszárdon. Éppen még idejében, hogy rövidesen legyen hová eltemetni. Amikor a király hírét vette a nagy túlerőben lévő német sereg megindultának, minden áron el akarta kerülni az újabb, fölösleges öldöklést. Még azt is fölajánlotta, hogy lemond a trónról és meg­elégszik korábbi hercegségével, sőt míg mind­ez le nem zajlik, fiát ajánlotta túszul a beto­lakodóknak. A németek azonban - „magyar ravaszságot” emlegettek, de az is lehet, hogy semmiképpen nem akarták Salamon legyőző­jét meghagyni az országban. A halál mégsem az idegenek révén érte el a bajnokot, hanem egy szerencsétlenség következtében. Dömösön, ahol kúriája volt, összeomlott alatta királyi széke, ő maga pedig halálosan megsebesült. De még ekkor sem tört meg. Felfegyverkezve várta az ellenséget és haldokolva vitette magát a csatatérre. Csak akkor halt meg, amikor a Salamon magyarjai vezette német seregek első győzelmüket aratták, 1063. szeptember 11-én. Földi maradványait szekszárdi monos­torában helyezték nyugalomra. VARGA PÉTER DÉNES egyesület szabályszerű működését 3 fős fel­ügyelő bizottság és könyvvizsgáló ellenőrzi. Az egyesület létrehozta a jogszabályok által kötelezően előírt munkaszervezetét. A munka- szervezet az egyesületi feladatok végrehajtá­sát intéző iroda. Az iroda 2521 Csolnok, Szent Borbála utca 20. alatt található, napi rendsze­res, 7-15 óráig tartó ügyfélszolgálatot tart. Az iroda elérhetőségei: tel., fax: 06-33-555-091, 06-33-555-260 E-mail: dunapgve@gmail.com . Az egyesület www.dunapgve.hu honlapon elérhető. Az iroda fő feladata a pályázók részére történő tanácsadás, a támogatási kérelmek átvétele, kezelése, bírálata és továbbítása a Vidékfejlesztési Minisztérium Irányító Ható­ság és a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal részére. Folyt.köv. Leader

Next

/
Oldalképek
Tartalom