Hídlap, 2010 (8. évfolyam, 26–47. szám)
2010-10-23 / 39. szám
exkluzív géből származik gyarlósága. Benne mindaz megvalósul, ami nem Isten. Ennél többet Ő sem tehetett.- Ezzel viszont véleményem szerint eljutunk a protestantizmus „predestináció" tanához, vagyis, hogy Isten eleve elrendelte a világot és mint egy mozdulatlan mozgató kívülről szemléli az eseményeket, nem szól - vagy idézve a könyvet -, nem szólhat bele.- Ez nem jelent teljes visszahúzódást részéről. Általa lett, az Ő tenyerén, az Ő erejével mozog, Ő tartja létben, de úgy, hogy közben tiszteletben tartja annak törvényeit. Ez a létezés örök törvénye, amely Isten kezét is megköti. Van azonban egy csodálatos közvetítője, akit úgy hívunk, hogy ember. A feléje nyitott emberek fel tudják oldani kezének bilincseit, és csak ők képesek erre. Nem véletlen, hogy Jézusnak, a második isteni személynek emberré kellett lennie ahhoz, hogy az emberen, a világon segíthessen: Isten is, csak mint ember tudta megvalósítani a megváltás művét.- Isten tehát mégis segít, de csak akkor, ha tud. Hol van akkor itt a végtelen, az ab- szolútum, hiszen a könyv szerint igenis korlátozzák az általa teremtett világ törvényei, rendre úgy tűnik, hogy megkérdőjelezi Isten mindenhatóságát.- A könyv ezt a kérdőjelet csak látszatra teszi fel. A kopernikuszi szemléletváltás sem itt, sem máshol nem kérdőjelez meg teológiai igazságokat, sőt, megszünteti a hit világában a maszatolásokat, a bosszantó bújócskát a valósággal és a hit dolgaival. Ami a korlátozást illeti, Ő szabadon mondott ezekre a„játékszabályokra"igent, amikor a világot megteremtette. Ami pedig a mindenhatóság megkérdőjelezését illeti, az ebbéli aggályunk a hamis Istenképünkből származik. Ősidőktől fogva az él az emberek tudatában, hogy az Isten bármit megtehet. Tehet rosszat? Nem! Ez azért még nem sérti az Ő isteni fölségét, miként az sem, hogy tiszteletben tartja az általa teremtett lét törvényeit.- A keresztény tanítás szerint Isten emberi alakot ölt Jézusban, megtestesül, csodákat tesz, embereket gyógyít, halottakat támaszt föl. Fölmerül a kérdés: miért nem gyógyított meg minden betegséget?- Az előbbi kérdésre adott válasz érvényes itt is: mert nem tudott. Miként fentebb láttuk, Istenként sem tehette volna meg, emberként pedig ember volta korlátozta. Ugyanakkor ez az állapot olyan kiváltságot is biztosított számára, amilyenekkel csak az ember rendelkezik. A dolgok örök rendje szerint halt meg Lázár és lettek betegek azok, akiket meggyógyított. Emberként kérhette az Atyát, hogy Lázárt föltámassza, vagy az útjába került betegeket meggyógyíthassa. De megelőzte azt egy fontos kérdés: „hiszel?". Mindig feltétele volt a csodának a beteg nyitottsága feléje.- Mindebbe a gondolatkörbe hogyan fér bele maga az imádság? Legyen az akár kérő, akár hálaadó fohász?- Amikor imádkozunk, kinyitjuk lelkünk spalettáit, Isten fénye pedig ezen keresztül képes beragyogni hozzánk. Amikor kérünk vagy hálát adunk, nem az történik, hogy Isten irántunk való viszonya megváltozna. A változás bennünk játszódik le.- Mégis azt olvassuk a Szentírásban, hogy „kérjetekés megadatik nektek".- Ez éppen a fenti állítást erősíti meg. Az Isten segítségét kérő megfelelő lelkiállapota szükséges ahhoz, hogy Ő hozzánk férjen. Miként mondtam, rajtunk múlik, hogy segíteni tud-e.- Hol van a helyük ebben a gondolat- menetben a tévelygőknek vagy akár a hitetleneknek?- Az egyik plébános odaadta a könyvet annak a korábban mélyen vallásos hölgynek, aki teljesen elfordult az egyháztól, Istentől, mert tragikus hirtelenséggel meghalt egyetlen, szeretett fia. Másnap kisírt szemmel ment a plébániára hálálkodva, mondván, hogy az éjszaka elolvasta a „Kopernikuszt", az ő lelkének gondjaira vonatkozó részeket többször is, és megértette, hogy nem azért történt a tragédia, mert Isten őt vagy fiát meg akarta büntetni. Ez az eset is megerősítette azt a meggyőződésemet, hogy elsősorban azoknak ajándék ez a könyv, akik hitükben elbizonytalanodtak, vagy akik számára az itt is érintett problémák gondot jelentenek, és hogy az Istentől való elfordulás gyökere elsősorban az, hogy az embereknek hamis Isten-képük van. A hamis Isten-kép, mondhatnám, ősemberi örökségünk. Egy kopernikuszi lendülettel hátat kell fordítani neki. Különben örökké visszatérnek a gyötrő kérdések: ha Isten végtelenül jó, és ha Ő a végtelen Szeretet, miért pusztíthatnak ártatlanokat ezrével a tűzhányók, a cunamik, a világháborúk, a járványok, miért vannak a szörnyű balesetek, családi és egyéni tragédiák? Másrészt abban látom ennek a könyvnek a küldetését, hogy tudatosítja, nem Isten vagy holmi spirituális hatalmak irányítják sorsunkat és az emberiség történelmét. A mi kezünkben van a Föld jövője, sőt - Krisztus példája mutatja -, az ember viszonylatában még Isten sorsa is. Nagy a mi felelősségünk! hidlap.net hídlap 27
