Hídlap, 2010 (8. évfolyam, 26–47. szám)

2010-10-09 / 37. szám

Lelki segítség daganatos betegeknek A rák nem egyenlő a halállal! Ma már egyre szélesebb körben elfogadott tény, hogy a betegségeknek az esetek többségében lelki gyökerei vannak, ennek megfelelően a gyógyulás is a beteg lel­ki erejétől és az életmód- és szemléletváltásra való hajlandóságától függ. Az orvos meg tudja gyógyítani a testet, a lélekre viszont nincs ideje vagy lehetősége, pedig csak a kettő egysége teremtheti meg újra az egészséget. A daganatos betegségek­kel küszködőknek kíván segítséget nyújtani az esztergomi Balázs Éva, aki maga kétszer is megjárta a poklok poklát, így hitelesen, saját sugárzó, egészséges sze­mélyiségével tud utat mutatni mindazoknak, akik bizalommal fordulnak hozzá. E lképzelni is szörnyű, milyen érzés le­het, amikor az orvos közli a diagnózist: a vizsgálat rosszindulatú daganatot muta­tott ki. A betegnek ilyenkor első gondola­tai között szerepel a halál, hiszen ma Ma­gyarországon a daganatos betegségek elsők a vezető halálozási okok listáján. A kezelés megpróbáltatásaitól és az isme­retlentől való rettegés és a kétségbeesés beszűkült tudatállapotot idéz elő, amiből „ki kell rángatni" a beteget, sőt olykor a hozzátartozókat is. Az idejében felfede­zett rák ma már jó eséllyel gyógyítható, de ehhez nem elegendő a kemoterápia vagy a sugárkezelés, kell hozzá a beteg pozitív hozzáállása; élni akarása, hite ön­magában és a gyógyulásában, illetve legtöbbször a komplex életmódváltás is szükséges. Jó esetben a beteg közvet­len családtagjaitól megkapja a maximá­lis lelki támogatást, de vannak, akiknek ez nem elegendő, akik jobban bíznak egy szakemberben, egy objektiven látó külső szemlélőben, és olyanok is, akiknek nincs kivel megosztani problémáikat, vagy nem akarják még jobban terhelni a szintén krí­zishelyzetben lévő szeretteiket. A közelmúltban megnyílt Borostyán Lelki Egészség Központ azért jött létre, hogy önzetlen lelki segítséget nyújtson onkológiai betegeknek és családtagjaik­nak. Balázs Éva, a központ megálmodó­ja és tulajdonosa sokak számára ismerős Esztergomban, hiszen egészen nyugdíjba vonulásáig a város szociális intézményét vezette, előtte a nevelési tanácsadóban és a leánynevelőben dolgozott. A gyógy­pedagógiai és mentálhigiénés diplomá­val rendelkező szakember egész pályáját embertársai segítésének szentelte, majd nyugdíjas éveire is ezt az utat jelölte ki számára a sors, amiben az is szerepet ját­szott, hogy az elmúlt évtizedben két kü­lönböző daganatos betegséggel is meg kellett küzdenie, és ő került ki győztesen. „Saját tapasztalataimból tudom, hogy amikor a diagnózissal szembesül a beteg, elkezdi búcsúztatni önmagát, elgondolko- dok a halálon, belesüllyed az önsajnálatba. Ilyenkor nagyon fontos, hogy legyen mel­lette valaki, aki segíti, akinek támogatása révén megerősödik, vagy megteremtődik a hite, talál magának egy jövőképet, egy célt, amit el szeretne érni, és gondoskodik arról, hogy gondolatai ne csak a betegsé­ge körül forogjanak" - mondta Balázs Éva, aki kifejtette a betegség kialakulásának okairól alkotott véleményét. „Az egészsé­ges immunrendszer eredményesen harc­ba száll a kóros elváltozásokkal szemben, de ha a stressz következtében megbomlik a szervezet egyensúlya, akkor utat tör ma­gának a betegség. A kóros állapottal való szembenézés nagyon nehéz folyamat, ami ritkán megy segítség nélkül. A legfonto­sabb, hogy ne tagadjuk a bajt, hanem néz­zünk szembe a kórral, fogadjuk el, hogy ez most velünk megtörtént, vállaljuk fel a sérülékenységünket, majd vegyünk egy nagy levegőt, és döntsük el, hogy meg­gyógyulunk. Ehhez mindenkinek meg kell találnia a saját útját, ebben szeretnék se­gíteni - részletezte a szakember, majd sa­ját tapasztalatairól is beszélt. „Tíz évvel ez­előtt melanómám lett, ami szerencsére időben kiderült. Műtét után fél év kemote­rápia következett, ez idő alatt a természet- gyógyászat felé fordultam, öt évig vege­FELKESZITES A KÖZPONTI ÍRÁSBELIRE! Novembertől tanfolyam indul a Szent Erzsébet Iskolában a stálvos gimnázium iránt érdeklődő negyedikes kisdiákok részére. Részletek honlapunkon: kVAVAVJtfflft! I IQ-I WtäV Ilii fi ÍUl 40 hídlap hidlap.net

Next

/
Oldalképek
Tartalom