Hídlap, 2010 (8. évfolyam, 26–47. szám)
2010-10-09 / 37. szám
helyi história István, a király II. - rész Szent királyok nemzetsége Varga Péter Dénes Szent Istvánt mélységesen megrendítette Imre herceg - egyébként máig tisztázatlan halála és annak körülményei - hiszen egyetlen örökösét, műve egyetlen folytatóját vesztette el a herceg elhunytával. A nagy király életében gyökeres változás következett be. 0, aki kezdetben csupán politikája eszközeként kezelte az egyházat és annak tanítását, majd a példamutatás kedvéért buzgólkodott az imádságos életben, e mérhetetlen csapás súlya alatt egyszerre mélyen vallásossá vált. Hét esztendő áll még a rendelkezésére, hogy a keresztény erények gyakorlását a tökéletességre emelje. Hátralévő életét egészen átjárta a vallásosság, ítéleteiben megbocsátó, a szeretet gyakorlásában példamutatóvá vált. Imre herceg elvesztését mindazonáltal soha nem heverte ki. „Nem sok idő múltán betegségbe esett, melyből utóbb testében megfogyatkozott, s mivel a nyavalya hosszantartó gyön geséggel nehezedett rá, már a lábán sem tudott állni... Mikor már nem volt kétséges halálának hamari napja előszólította a püspököket és palotájának Krisztus nevét dicsérő nagyjait. Először megtárgyalta velük, hogy kit választanak helyette királynak, majd atyailag intette őket, hogy őrizzék meg az igaz hitet, amelyet elnyertek. Közeledett éppen a jeles ünnep, az Örök Szűz Mária mennybevitelének az angyalok és az emberek nevezetes napja. Nagyobb irgalom reményét remélte, ha e nap örömei között bomlana fel teste, ezt külön könyörgésekkel kérte; sóhajtások és könnyek árán el is nyerte azt. Az Úr megtestesülésének 1038. évében lelkét az Örök Szűz s a szent angyalok kezébe letette, hogy az el nem múló boldogság nyugalmára vezessék... Fehérvárra vitték el a testet, ahol az épület közepén fehér márványból faragott szarkofágba helyezték” - írja a krónikás. A középkori krónikairodalom Szent István királyról meglehetősen szűkszavúan nyilatkozik. Valójában mindössze három legendája maradt fenn. Érdekességük, hogy nem tartalmaznak ellentmondást, így vélhetően a szerzők egy és ugyanazon forrásból dolgoztak, mégpedig a Szent László korából származó Gesta Hungarorumból, amelynek Szent Istvánról szóló részét legteljesebb alakjában a Budai- és a Képes Krónika őrizte meg. Európa épp az invesztitúra háborúk korát élte. A német-római császár ép a pápa küzdelmében rejlő veszélyt Szent László királyunk látta át igazán. A Magyarországot is fenyegető veszélyt ő látta meg elsőként és épp ezért ő kezdeményezte első uralkodónk szentté avatását. Ezzel vitte át a köztudatba, hogy Pannónia hűbérura sem a pápa, se pedig a császár nem lehet, főként, hogy jeles elődje élete alkonyán Magyar- országot Szűz Mária oltalmába ajánlotta. Hazánk így önálló, minden hűbéri igénytől mentes, szabad országgá nyilvánította, hiszen égi patrónája nem más lett, mint Isten anyja, Mária. A szentté avatáshoz persze bizonyítékok kellettek, hiszen ha valakiről az egyház kijelenti, hogy szent arról a bizonyosság tudatában állítja, hogy üdvözült. A bizonyítékok sorában á legelső elfogadható, a csoda. És mit tesz Isten? Csodát! Előkerült a Szent Jobb. Amint szintén Hartvik püspök legendájából tudjuk, István király földi maradványainak feltárása után a következőkről számol be: „Volt ugyanis a fehérvári templomban egy Mercurius nevű szerzetes, akit László király a koporsó felnyitásának idejére elküldött a kriptából”. A krónikás szerint, miközben Mercurius a kóruson bánkódott, egy fehér ruhába öltözött fiatalember jelent meg előtte és átnyújtotta neki a szent király jobbját, Mecurius pedig haladéktalanul elrejtette azt. Ezt a történetet természetesen már a kortársak sem hitték el. Győrffy György kutatásai alapján a történettudomány ma az úgynevezett „kettős temetés” elméletét fogadja el. Eszerint Istvánt halála után a fehérvári bazilika közepén helyezték el egy római kori szarkofágban. A bebalzsamozott, temetetlen holttest az évtizedek során mumifikálódott. 1061-ben azután, a pogánylázadás idején sietve eltemették. Ekkor távolíthatták el a test jobb karját. A szentté avatás idején aztán ismét exhumálták a testet, de a jobb kezet nem találták. 1084-ben László királyunk május 30-át a Szent Jobb megtalálása ünnepének rendelte. Csakhogy a források egyöntetűen „dexterae Sancti Sephani”-ról beszélnek, ami az egész jobb kezet illeti. A felkart valószínűleg Nagy Lajos távolíttatta el és adta a lengyeleknek, szimbolizálandó a két nép egységét. Ugyanezen szándékkal adhatta az alkart Luxemburgi Zsig- mond a Német-római császárságnak, így itthon mára már csak a mumifikálódott kézfej maradt. A történethez feltétlenül hozzátartozik még az a legenda, amelyet szintén Hartvik győri püspök jegyzett le. Eszerint Szent István Magyarországot közvetlenül a halála előtt Szűz Mária oltalmába ajánlotta a következő szavakkal: „Ég királynője, e világ jeles újjászervezője, végső könyörgéseimben a szentegyházat a püspökökkel, papokkal, az országot a néppel és az urakkal a te oltalmadra bízom. Nékik utolsó istenhozzádot mondva lelke- met kezedbe ajánlom”. Ma már tudjuk, hogy ez a felajánlás valószínűleg nem történt meg, legalábbis ebben a formában nem. Ennek ellenére hamar átment a köztudatba köszönhetően a magyarok körében mindig is elevenen élő ősanya kultusznak. Nem is gondolnánk, hogy Nagyboldogasszony napja egykor ünnep volt. A keresztény Mária kultusz első írásos megjelenése a 14. századból származó Ómagyar Máriasiralom. Szent István, Szent Korona, Szent Jobb, Mária kultusz, mind-mind összetartozó fogalmak voltak az elmúlt évezredben és azok is maradnak egészen addig, amíg magyarul beszélő ember él a földön. 34 hídlap hidlap.net
