Hídlap, 2010 (8. évfolyam, 26–47. szám)

2010-09-29 / 36. szám

esztergom Egy év alatt öt új játszótér épült Esztergomban Tíz éves a Máltai játszótér Egy évtized után felújítás A tíz évvel ezelőtt, nyáron átadott Máltai játszótér és játszóház nagy népszerűség­nek örvend a kezdetek óta, hiszen annak idején egyedülálló volt a városban nem­csak a modern, biztonságos és újszerű 12 hídlap tot, szép emléket és további feladatokat, terveket adott, ad számunkra.'' - foglalta össze az elmúlt tíz esztendő tapasztala­tát Czifráné Hidas Ágnes, a Magyar Mál­tai Szeretetszolgálat családsegítőjének intézményvezetője, aki arról is beszámolt, hogy az eltelt évek igencsak megviselték a játékok és a játszóház állapotát. Termé­szetesen a játszótér munkatársai folya­matosan igyekeztek a legszükségesebb állagmegőrző munkálatokat elvégezni, amely főként adományokból és önkéntes munkával valósulhatott meg, de a teljes felújítás is egyre sürgetőbbé vált, mert a játékok használhatatlan állapotba kerül­tek. Czifráné Hidas Ágnes elmondta, hogy az esztergomi játszóteret a közelmúltban az a nagy szerencse érte, hogy egyike lett annak a két Máltai játszónak, amelyet az Erste Bank ebben az esztendőben „örök­be fogadott", és ötmillió forinttal támo­gatta a felújítását, szabványosítását és új játékokkal való felszerelését. Az intézményvezető elmondta, hogy a szélsőséges időjárás nagyon megne­hezítette a felújítási munkálatokat, de a napokban elkészültek, így itt az alkalom arra, hogy a gyerekekkel és a szülőkkel együtt megünnepeljék a születésnapot. Nagy születésnapi buli A Máltai játszótér október 2-án, szomba­ton délután 14 órától várja a kisebb na­gyobb gyerkőcöket és szüleiket a tizedik születésnap és a felújítás alkalmából ren­dezett bulira, ahol elsőként köszöntők, ün­nepi beszédek hangzanak el, majd tízpró­ba, kézműves-foglalkozások, ugrálóvár, tombola, bábelőadás, akrobatikus rock and roll bemutató és születésnapi torta gondoskodik a felhőtlen ünneplésről. Több mint tíz évvel ezelőtt, 2000 júli­usában nyitotta meg kapuit az Eszter­gomban akkor még úttörőnek számító, és sok szempontból máig egyedülálló, uniós szabványoknak megfelelő, biz­tonságosjátszótér a Bánomi lakótele­pen. A Magyar Máltai Szeretetszolgá­lat által fenntartott és Esztergom Város Önkormányzata által is folyamatosan támogatott létesítmény a közelmúlt­ban teljes felújításon esett át. Ennek, és az évfordulónak örömére szombaton délután nagy bulit rendeznek a gye­rekeknek bábszínházzal, ugrálóvárral, kézműves-foglalkozásokkal, vetélke­dőkkel és az elmaradhatatlan születés- napi tortával. mászókák, hinták, csúszdák és egyéb esz­közök miatt, hanem a játszótéren álló fe­dett játszóházban zajló programok és a szakképzett személyzet folyamatos jelen­léte miatt is. „A népszerűségét és szüksé­gességét mi sem bizonyítja jobban, mint az a tény, hogy évről évre több ezer gyer­mek, család, kismama és nagymama lá­togatja. Különösen az iskolai szünetek alkalmával és a nagyobb rendezvénye­inken magas a látogatottság. Ez az eltelt tíz év rengeteg örömöt, sikert, tapasztala­Gábor Éva

Next

/
Oldalképek
Tartalom