Hídlap, 2010 (8. évfolyam, 26–47. szám)

2010-09-25 / 35. szám

esztergom Esztergom első az útépítésben 160000 140000 120000 100000 80000 60000 40000 20000 0 Az 1 főre jutó útépítési összeg alakulása 2002-2009. viszonylatában a kiemelt településeken (Ft) 140303 83085 Esztergom Tatabánya Esztergom első az egy főre jutó útépí­tésre fordított összegek tekintetében a 30 ezer lakos feletti városok között. A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint az elmúlt hét évben az önkor­mányzat a saját fenntartású útjaira, la­kónként több mint 140 ezer forintot fordított. A többmilliárdos esztergo­mi fejlesztési, korszerűsítési munkák pedig a város szinte minden pontját érintették és továbbra is érintik. Az ön- kormányzat kiemelt ügyként kezeli az útépítéseket, a felújítások városszerte folytatódnak. Összesen 250 utca újult meg 2003 óta Esz­tergomban, ezt a programot ráadásul a városvezetés továbbra is folytatja, hiszen Meggyes Tamás polgármester szerint még számos útépítési és felújítási munka vár a városra. Az elmúlt években több milliárd forintot fordított Esztergom a fenntartásá­ban lévő útjai felújítására és szilárd burko­latú utak építésére. A városban több mint 100 utca teljesen új burkolatot, 70 föld­út pedig aszfaltréteget kapott. A több ki­sebb, illetve nagyobb beruházásban zaj­ló fejlesztések ráadásul minden városrészt érintettek. Legutóbb az önkormányzat, a kertvárosi ütem után, adhatta át ismét a forgalomnak a Sátorkői és Temesvári ut­cákat, valamint felavathatta a Damjanich úttal párhuzamosan a körforgalomtól a Sátorkői útig épített új járdát is. Szintén a városrész nagyobb szabású beruházásá­ban zajlott tavalyelőtt a Dobó István utca teljes rekonstrukciója. A kertvárosi ütemet megelőzően Szentgyörgymezőn zajlott át­fogóbb felújítás, ahol megújult a Honvéd­temető út, valamint Földműves és a Rényi Rezső utca közötti járda. Új járdákat építe- tett - a szilárd burkolat cseréje mellett - az önkormányzat az aranyhegyi utcarekonst­rukciós ütemben is, a Népkert, a Semmel­weis, az Aranyhegyi és a Monteverdi utcá­ban egyaránt. Mindezek mellett a program részeként zajlott le a Bánomi áttörés foly­tatása, jó néhány egyéb utca között pedig a Budapesti, Bartók és Virágos utcák, vagy éppen az Árok utca komplex felújítása, de a pilisszentléleki útrekonstrukciók is. Megy- gyes Tamás polgármester korábban azt nyilatkozta lapunknak, hogy a 250 utca re­konstrukciója mellett még akadnak felada­tok, éppen ezért, a jövőben is több ütem­ben folytatná az önkormányzat az utak, járdák állapotjavítását és cseréjét. Számos tervet már el is készítetett az ön- kormányzat, így egyebek között a Balassa Bálint, a Deák Ferenc, Jókai, Mikszáth Kál­mán, IV. Béla király, Eszperantó, Liszt Fe­renc, Czuczor Gergely, Pázmány Péter, Szent György utca felújításáról. A jövőben szeretné helyreállítatni a város Szentta­más utcáit is, de megújulhat a Babits Mi­hály utca is az Aranyhegyi utca és a Petőfi utca között - a felső része tavalyelőtt már elkészült - a Meszéna utca, sőt a Móricz Zsigmond utca járdáit és zöldfelületeit is rendezné a városvezetés. Új csomópon­tot kapna a Vörösmarty és Imaház utca, a biciklisek nagy örömére pedig kerék­párút épülhet Esztergom és Esztergom- Kertváros között egészen a Palatinus-tóig. Mindez csupán néhány elképzelés, melyet az elkövetkező két évben kíván megvaló­sítani az önkormányzat, mely költségve­téséből újabb több százmilliót fordítana ezekre a munkákra. Meggyes Tamás mT 1 M polgármester (Fidesz) az ut­cafelújítások­kal kapcsolat­ban lapunknak a elmondta:„Az wBKr elmúlt években kiemelten kezeltük az út- és utcaépí­téseket, érdemes megnézni, hogy mennyit költött Esztergom erre a fel­adatra. Más kérdés, hogy ebben nem találtunk partnerre az elmúlt nyolc évben, a megyei közútkezelőhöz tartozó esztergomi utak állapotára többször felhívtuk a figyelmet. Ugyanakkora közvélemény­kutatások azt mutatják, hogy az esztergomi polgárok továbbra is az utak felújítását látják az egyik leg­sürgetőbb feladatnak. Ennek meg­felelően folytatódnak ezek a beru­házások, kiemelten kezeljük az ut- cák-ügyét, az esztergomiak kérését - hiszen éppen ez utóbbi a legfon­tosabb feladatunk" - tette hozzá a polgármester. Néhány a tervezett felújítások közül az elkövetkező két évre: Balassa Bálint, Ma­dách tér és Imaház utca, Deák Ferenc, Jókai Mór, Mikszáth Kálmán, IV. Béla ki­rály, Eszperantó, Kis-Duna sétány Lőrinc és Árok utca közötti szakasza, Liszt Fe­renc, Czuczor Gergely, Pázmány Péter, Katona István utca, József Attila tér, Szent György, Vörösmarty-lmaház és Szenttamás utca csomópont, Szenttamás utcái, Babits Mihály az Aranyhegyi és Petőfi utca között, Baross Gábor az Áchim és a Schweidel között, Móricz Zsigmond utca járdái és zöldterületei, Meszéna, a Martsa és a Bánomi út összekötése, Mátyás király utca befejezése. 14 hídlap hidlap.net

Next

/
Oldalképek
Tartalom