Hídlap, 2010 (8. évfolyam, 26–47. szám)

2010-09-25 / 35. szám

röviden El nem évülő bűnök •I .1 íját *■ Esztergom. A XIII. Esztergomi Polgá­ri Est keretében mutatták be múlt hé­ten a„Bűn és büntetlenség"című filmet, melyben az 1956 után belügyminiszter­ként a forradalmárok pereiben tevékeny szerepet vállaló, 300 ember kivégzésé­ért és 20 ezer ember bebörtönzéséért felelős Biszku Béla vallomása látható. A majd kétszáz fős közönség érdeklőd­ve és érzékenyen reagált az alkotás­ra. A film alkotóival Heer Ádám a Fidelitas Komárom-Esztergom megyei elnöke és Obersovszky Péter riporter beszélgetett. A film.alkotói, Skrabski Fruzsina rendező és NovákTamás operatőr, minden valószínűség szerint hitték és hiszik azt a böl­csességet, hogy a múltat nem„végképp eltörölni", de azzal szembenézni kell. A film készítőinek szándékát az esztergomi közönség is megértette, a vetítés nézői, köz­tük sok fiatal, láthatóan sok-sok érzelemmel telve figyelték a film és Biszku monda­tainak minden apró mozzanatát, volt, aki indulattól telve állt fel a mozi székből. A MÁRTÍROKÉRT SZÓL MAJD A 300 ÉVES KISHARANG Esztergom. A Bottyán-palota tornyában találtak rá a 300 éves kisharangra, mé­lyet valószínűleg az esztergomi jezsuiták készíttettek. A húsz kilós öntvényen a„S. Franciscus Xaverus Indiarum Apostolus A.D. 1707. R.S. SJ."felirat olvasható. A latin szöveg a„Xavéri Szent Ferenc az indiaiak apostola" szövegként fordítható, az év­szám utáni két rövidítésből az utóbbi az SJ, jelzi a „Societas Jesu", vagyis a jezsuitá­kat. Az R.S. betűk jelentéséről a későbbi­ekben kell kideríteni a szakembereknek biztosat. Kolumbán György képviselő, a harang fellelője elmondta: még a hatva­nas években látta egyszer a Bottyán-pa­lota harangtornyában ezt a kisharangot, és a tavalyi 56-os városi ünnepségen fogant meg benne a gondolat, hogy a forradalom esztergomi mártírjaira való emléke­zéskor szólaljon meg egy lélekharang. Ez az idei október 26-ai ünnepségen már így lesz. A város szándéka szerint később a PPKE esztergomi karának épületében állítanák fel. A kisharangon jelenleg a Balassa Bálint Múzeum restaurátorai dolgoznak. EGY CSALÁDKÉNT SZÓRAKOZTAK A VÁROSRÉSZ LAKÓI Esztergom. Több száz fő részvételével, családias hangulatban telt a múlt szom­bati Kovácsi Nap a Magvető szobornál. A rendezvénysátorban kora délutántól koncertek, előadások és trambulin várta a vendégeket, és itt kapott helyet a konyha, ahol a városrész képviselői jó szakácsként főzték a finom gulyáspörköltet. Az ese­ményen résztvevő Németh József alpol­gármester szerint a Kovácsi Nap remek alkalom arra, hogy a városrész lakói a hét­köznapokon túl együtt legyenek, együtt szórakozzanak. Ivanov Mihály a körzet képviselője ígyfogalmazott:„Eza mai ün­nep évekkel ezelőtt a ha­gyományte­remtés szán­dékával azért jött létre, hogy közösséget teremtsen, valódi, összetar­tó, egymást ismerő, szerető és tisztelő közösséget. Egy olyan közösséget, amely éppen úgy hasznára van magának, mint a városának." A nap folyamán fellépett a Mindszenty iskola néptáncegyüttese, a Dobogó Színpad, a Szegő Quartett és a Hobby Blues Band zenekar. A nap során a tűzoltóság emelőkosaras autóját is kipró­bálhatták a bátrabbak. HOMO LUDENS A RONDELLÁBAN Esztergom. Múlt pénteken a Rondel­la galériában nyílt meg az idén 33 éves Esztergomi Fotográfiai Biennálé kiállítá­sa, melynek témaköre ezúttal a Homo Ludens, vagyis a játékos ember volt. A felhívásra közel hatvan beadvány érke­zett, ezek közül negyvenet fogadott el a Bozsó András fotográfus, Böröczfy Virág művészettörténész, Csontó Lajos kép­zőművész, Jokesz Antal fotóművész, és em Török And­rás fotográfus alkotta zsűri. A képeket Wehner Tibor méltatta. A Nemzeti Erőforrás Minisztérium fődí­ját Borsay Mártinak, a Magyar Alkotómű­vészek Országos Egyesülete díját Váradi Viktornak, a Kolta Galéria díját Telek Ba­lázsnak, Esztergom város díját Drégely Imrének, a Morzsák Galéria díját Ember Sárának, az Aquasziget díját Kovács Me­lindának, a Magyar Fotóművészek Szö­vetsége díját pedig Horváth Árpádnak ítélték oda. MENESZTETTÉK A MEGYEI FŐRENDŐRT Komárom-Esztergom megye. Pintér Sándor belügyminiszter, Hatala József rendőr altábornagy, országos rendőr­főkapitányjavaslatára, szeptember 15-i hatállyal indoklás nélkül visszavonta Gorgosilits Fábián rendőr dandártábor­nok rendőrségi főtanácsos, a Komárom- Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság vezetőjének vezetői kinevezését. FUTÁS A HŐSÖK EMLÉKÉRE Esztergom. A 2001. szeptember 11-i New york-i WTC elleni terrortámadás során hő­sies helytállást tanúsító tűzoltók tiszteleté­re és az áldozatok emlékére minden évben emlékfutásokat rendeznek világszerte, köz­tük hazánkban is Kecskemét és Kiskunfél­egyháza közöttjn Memóriám 2001.09.11 címmel. A maratoni futáson, ahogyan az el­múlt három évben idén is részt vett, Eszter­gom Hivatásos Önkormányzati Tűzoltóság színeiben, Görbe Zoltán. NEMCSAK A HÚSZÉVESEKÉ A VILÁG! A tavalyi sikeren felbuzdulva ebben az évben ismét megrendezi az ötven és hetven év közötti amatőrök szavalóversenyét a Helischer Józsefvárosi Könyvtár,,...virág volt a vers..." címmel október 9-én, a XXXIX. Megyei Könyvhét keretében. Jelent­kezni október 4-ig lehet az ország bármely részéből, sőt a határon túlról is, a név és a lakcím, valamint három magyar vers címének megadásával, melyből a zsűri (Őze Áron, Meggyes Miklósné, Pásztó András) választja ki a megmérettetésen elhangzó költeményt. Jelentkezni lehet írásban a Helischer Józsefvárosi Könyvtár, 2500 Esz­tergom, Bánomi út 8 címen, illetve az eszi@vkesztergom.hu e-mail címen, valamint a 06 (33) 401-919,06 (33) 523-170, 06 (20) 396-5354, valamint a 06 (30) 355-5620 telefonszámokon. 8 hídlap hidlap.net

Next

/
Oldalképek
Tartalom