Hídlap, 2010 (8. évfolyam, 26–47. szám)
2010-09-18 / 34. szám
Lenger Varga Péter adatok nagy a család vagy sok a barát, akkor a csomagtartóban még két ülést felhajthatunk. Ráadásul nem is valami pót sámlit, hanem két teljes értékű ülést lábtérrel és fejtérrel, így két átlagos méretű felnőtt is kényelmesen elfér. A Galaxy Ford FoldFIat elnevezésű ülésrendszerének köszönhetően a második és a harmadik sor üléseit nem kell kivenni az autóból, ha szeretnénk még nagyqbb, sík rakteret, az ülések ugyanis egyenként behajtogathatók a padlóba. A hétüléses Galaxy csomagtere felhajtott ülésekkel 308 literes, öt üléssel viszont már 1130 literes, de ha az öt ülést padlóba hajtjuk, akkor a tetőig akár 2325 liternyi cuccot is bepakolhatunk. A rengeteg helyhez tartoznak még a különböző, megszámlálhatatlan tartórekeszek, így egyebek közt a két hosszú tetőablak közötti hátrafelé nyúló tároló rendszer. A Ford persze a belső látványt sem hanyagolta el a Galaxyban. A bőrülések, a bőrkárpit és a krómozott díszlécek mellett természetesen a legszembetűnőbb a középkonzol hatalmas kijelzője. Navi, cd-s rádió, telefon, klíma és még jó néhány kényelmi berendezést lehet innen működtetni, igaz, be kell valljam, ez a rendszer igényel némi gyakorlást, kissé ugyanis bonyolult. Ahogy a műszerfalon található kijelző is, melynek menüjében a kormányon található vezérlőkkel kutakodhatunk. Betanulás után azonban már könyTeszt Ford Galaxy 2.0 Ecoboost Galaxy-s útikalauz stopposoknak Ha stoppolunk, akkor minden vágyunk, hogy végre felvegyen egy autós, de ha mindezt éppen egy Ford Galaxy-s teszi meg, akkor... akkor az már egy másik galaxis. Mostani tesztalanyunk egy akkora buszlimuzin, hogy szinte már azon gondolkodtam benne: tényleg elég hozzá a B-s jogsi?! Méretétől eltekintve azonban eszembe se jutott, hogy egy behemótot vezetek, hiszen az új, 203 lóerős kétliteres, turbós benzinmotornak és a duplakuplungos automata váltónak köszönhetően, simán lehet vele akár sportosan is közlekedni. Nemcsak új motorral, de megújult külsővel is ellátta a Ford a márka legnagyobb Európában piacra dobott autóját. A megjelenés frissítésének köszönhetően nemcsak elegánsabb lett a Galaxy, de sokkal jobban megkülönböztethető testvérétől, az S-MAX-tól. A legszembetűnőbb formai változás kívül az első fényszórókat, a kettős hűtőmaszkot, a hátsó lámpatesteket érintette, belül pedig a műszeregységet, illetve a középkonzolt tervezték át a fordosok. Persze az átlag autószakértőnek nem is ez tűnik fel, ha a Galaxy-ra néz, hanem, hogy milyen batár nagy. Nos, tényleg az, 18 centi híján majd öt méter és majd 180 centi magas. Érdekes, annak ellenére, hogy az S-MAX-szal azonos padlólemezre épül, mégis hosszabb és jóval magasabb. Belül tesztalanyunkban akár három, nem tévedés, három üléssort is találunk, már ha szeretnénk, elől természetesen két nagy fotelt, hátul három különálló, külön csúsztatható és állítható hatalmas ülést, de ha mindez nem lenne elég, mert Méretek (mm): hosszúság 4820, szélesség 1884, magasság 1764, saját tömeg 1676 kg, megengedett össztömeg 2450, csomagtartó mérete hétszemélyesnél 308/4351, ötszemélyesnél 1130/1260. Motor: négyhengeres, turbós benzinmotor, 1999 cm3, max. teljesítmény (LE/ford.): 203/5500 min, maximális nyomaték: 300 Nm/1750-4500 min, átlagfogyasztás 8,11, tesztfogyasztás 9,51, gyorsulás (0-100 km/h): 8,8, végsebesség 217 km/h. Alapár: 9 400 000 Ft, tesztváltozat ára: 11 340 000 Ft. 46 hídlap