Hídlap, 2010 (8. évfolyam, 26–47. szám)
2010-09-18 / 34. szám
Bozori Ivett Az Év Élményfürdője díjjal is kitüntetett Aquasziget, valamit a már évtizedek óta működő Szent István fürdő üzemeltetése révén Esztergom büszkén viselheti a fürdőváros jelzőt, hiszen az ezen létesítmények által kínált szolgáltatások miatt a helyiek mellett évente több ezer turista érkezik a városba. A létesítmények szerepét tovább növeli, hogy az esztergomi gyerekeket és családokat támogató Szent Miklós program keretében minden kisgyermek ingyenes úszásoktatásban részesül, valamint hogy a közkedvelt programok mellett folyamatosan megújuló kínálattal várják vendégeiket a fürdőhelyek. Díjazott élményfürdő Az Aquasziget nem egészen másfél éve a kitüntető Év élményfürdője díj birtokosa, tavaly májusban vehette át Meggyes Tamás (Fidesz) polgármester a Business Traveller Hungary hivatásturisztikai szaklap sokat jelentő kitüntetését. Az elismerést első sorban színvonalas és egyedülálló wellness szolgáltatásaival, valamint család- és bababarát szolgáltatásai révén érdemelte ki az intézmény. A díj odaítélésekor a szakemberek nem csak a létesítményben igénybe vehető szolgáltatásokat vizsgálták, hanem figyelembe vették többek között a beruházás időtartamát és nagyságát, a létesítmény megközelíthetőségét, azt, hogy a fürdő mennyire illeszkedik az adott település, régió turisztikai jellegébe és már meglévő szolgáltatásai közé, illetve azt is, hogy mennyire alkalmas szakmai és céges rendezvények lebonyolítására. A tavaly elnyert díj számos előnyt jelent a fürdőkomplexum számára, hiszen a kitüntetés egyfajta pozitív üzenetet közvetít a vendégek felé, emellett pedig a cím birtokosaként a külföldi piacon is ismertté vált a fürdő. Az elismerés által közvetített sokrétűségnek a létesítmény a kitüntetést követően is próbál megfelelni, így folyamatosan új szolgáltatásokkal, érdekes és sokakat megmozgató programokkal csábítja vendégeit. Ennek megfelelően az Aquaszigeten a jól bevált szolgáltatások mellett az idén már két alkalommal szerveztek éjszakai fitnesst, a kisgyermekes családok pedig folyamatosan igénybe vehetik a babaúszást, a babmasszázst, valamint a baba-mama szobát is, ahol nyugodt körülmények között szoptathatnak és pelenkázhatnak az édesanyák. A kedvezmények területén is próbál mindig újítani az intézmény, így az esztergomi lakcímkártyával rendelkező helyiek, valamint az Ister-Granum Eurorégióhoz tartozó településekről érkező vendégek is kedvezményes áron élvezhetik a fürdő szolgáltatásait. 22 hídlap hidlap.net Uszodai toífneveléscjp3^ bővülő programkínálta városi für cjfkii Mindig megújuló fürdőváros»