Hídlap, 2010 (8. évfolyam, 26–47. szám)

2010-09-18 / 34. szám

esztergom Az MSZP-sekTétényi Évát támogatják Polgármesterjelöltek fókuszban: közvélemény Megszokhattuk, hogy időnként közvélemény-kutatások ké­szülnek Esztergomban, melyek célja a lakossági vélemények teljes körű megismerése. Augusztus közepén is készült egy felmérés, amely a település közéleti állapotairól, a fejlesz­tésekkel kapcsolatos lakossági vélekedéseket igyekezett megvizsgálni. A kutatás megvizsgálta, hogy az esztergomiak milyen tulaj­donságokkal ruházzákfel a polgármesteri posztért induló je­lölteket, illetve milyen értékelést adnak az indulóknak bizonyos jellemvonások említésekor. A vizsgálat eredményeit összegezve elmondható, hogy Meggyes Tamás jobb értékelést kapott kihí­vójánál. A jelenlegi városvezető és Tétényi Éva közötti megítélés­beli különbség leginkább az alkalmasság, a határozottság, az em­berekkel való törődés, a tapasztalat, illetve az elért eredmények dimenziójában szembeötlő. A jelenlegi polgármester az esz­tergomiak 60 százaléka szerint határozott, míg Tétényi Évá­ról mindössze 8 százalékuk gondolja ezt. A lakosság 62 százaléka szerint a Fidesz jelöltje sok mindent letett már az asztalra, míg 5 százalékuk állította ugyanezt a másik jelöltről. Ötszörös Meggyes előnye az emberekkel való törődés kategóriájában. A lakosság 40 százaléka állította, hogy Meggyes Tamás foglalkozik az embe­rek problémáival, míg csupán 8 százalékuk volt hasonló véle­ményen Tétényi Éva nevének említésekor. A Fidesz-KDNP jelölt­jéről 46 százaléknyian gondolkodnak úgy, hogy alkalmas Eszter­gom vezetésére, Tétényi Éva esetében ez az arány 12 százalékos. A pozitív megítéléseket tekintve mérséklődik, de még így is átlagosan háromszoros a különbség Meggyes Tamás és Tétnyi Éva között a hitelesség (37-12%), a közmegbecsültség (33-11%) és a kompromisszumkészség (33-10%) tekintetében. Általában, elenyésző volt azok aránya, akik az egyes pozitív tulajdonságo­kat mindkét polgármesterjelöltre igaznak gondolták, mindez a megosztott esztergomi közéletre világít rá. A kutatás fontos tanulsága, hogy a hivatalosan függetlenként induló Tétényi Évát többnyire baloldalinak gondolják az embe­rek, nem tekintenek rá hiteles jobboldali közéleti szereplőként. Meggyes Tamásról a választók 80 százaléka tudja, hogy a politi­Ön szerint melyik jelöltre jellemzőek a következő állítások? (%) Alkalmasság polgármesterségre Vele többet nyerne a város Határozott erős személyiség Hiteles Köztiszteletnek örvend Megegyezésre törekszik törődik az emberekkel Sok mindent letett már az asztalra Művelt, intelligens Jobboldali jelölt 46 27 38 tQ 38 6° H| 5 Q 23 37 HQ 6 Q 38 33 5 I 42 33 5 40 36 62 80 1 44 ’ 1 38 03Q 26 8Q 36 . » ' J 0 20 40 60 80 100 ~^\ Meggyes Tamásra [ | mindkettőre | [ nem tudja/nem válaszolt E| Tétényi Évára H egyikükre sem Ha csak Meggyes Tamás vagy Tétényi Éva közül lehetne választani, kire adná voksát?/ Biztos szavazó pártválasztók (megnevezte, hogy az önkormányzati választáson, melyik párt képviselőjét juttatná be az önkormányzati képvisleőtestületbe) Fidesz-KDNP MSZP 0 20 ]] Meggyes Tamásra ~] Tétényi Évára 40 60 80 0 nem mennek el szavazni nem válaszolt | nem tudja 100 kai jobboldalt képviseli, míg ugyanezt Tétényi Éváról az eszter­gomiak alig 1 százaléka gondolja. Mindez azért érdekes, mert utóbbi a Jobbikot is támogatói között tudhatja. Flasonló képet festenek Tétényi Éváról a párttámogatottsági adatok. A választásokon részvételüket biztosra ígérő elkötele­zett fideszesek 79 százaléka támogatja a jelenlegi polgármes­tert, 8 százalékuk Tétényit. Ami a legnagyobb ellenzéki párt, az elmúlt nyolc évben az országot irányító MSZP legaktívabb, el- tökéltebb szimpatizánsait illeti: 64 százalékuk Tétényi Évát tá­mogatja majd szavazatával, Meggyes Tamásra a biztos szavazó MSZP-sek közül senki sem szavazna. Hídlap hidlap.net hídlap 15

Next

/
Oldalképek
Tartalom