Hídlap, 2010 (8. évfolyam, 26–47. szám)
2010-09-11 / 33. szám
kultúra Széplaki Imre harmadik díjas az Arc plakátkiállításon Aki kijelölte Dorog helyét a galaxisban 139 Hatezer beadott mű közül harmadik helyezett lett Széplaki Imre, az idei Arc plakátkiállításra meghirdetett pályázat „Hol élsz Te?" kategóriájában, melynek eredményét múlt csütörtökön a fővárosi Szépművészeti Múzeumban tették közzé. Az„Otthon, édes otthon"című képért a dorogi fiatalembernek Geszti Péter, az Arc egyik ötletgazdája személyesen adta át a díjat. A hazai köztéri reklámkultúra vérfrissítését tűzte ki céljául az a társaság, amely 1999-ben Arc Kft. néven jegyezte be magát. Az első Arc plakátkiállítások nem egy esetben megdöbbentően jó alkotásokat mutattak fel, és az talán elmondható, hogy az utcai plakát, mint vizuális kultúra nem tudott nagyobb teret nyerni, de az évente megrendezendő kiállításokon fel-feltűnik egy-egy érdekes, újszerű, előremutató megoldás. Az Arc 2000-ben rendezte első óriásplakát kiállítását és már akkor kiderült, hogy meglehetősen nagy az érdeklődés a közönség részéről azokra a reklám plakátokra, melyek „a kommersz tartalmakon túl társadalmi üzeneteket is hordoznak". Széplaki Imre, aki szakmáját tekintve vegyész technikus, foglalkozása minőség ellenőrzési vezető, idén jelentkezett az Arc felhívására, mégpedig a Hol élsz Te? kategóriában. Képével a harmadik díjat kapta a múlt héten a Szépművészeti Múzeumban megtartott ünnepségen. Széplaki Imre közel tizenkét éve foglalkozik fotózással, így ebbéli tapasztalatából merítette az ötletet, amikor meglátta az Arc pályázatát. Mint kiderült, a dorogi fiatalember már tavaly is beadott egy pályaművet, az elbírálás idén azonban kedvezőbb volt. Széplaki Imre a Hídlap- nak elmondta, hogy az ő általa beadott kép elkészítésénél az forgott a fejében, hogy mindenki számára van egy „édes otthon", egy szülőhely, egy lakóhely, ez az ő esetében Dorog, ennek a számára fontos városnak pedig nagyon is konkrét helye van a galaxisban és a szívében. A kiállításmegnyitón az első helyet Nagygyörgy Zoltán „A tatárszentgyörgyi gyilkosság gyerekáldozatának emlékére" című képe, a második helyet Kocsi Olga „A fejemben már boldogan élünk" című munkája kapta. A komoly elismerésnek számító harmadik helyezés egyelőre még nem ösztönzi plakátkészítésre Széplaki Imrét, mert mint elárulta, még túl friss az élmény számára, hogy az ezzel kapcsolatos jövőre gondoljon. Az amatőr fotós úgy véli, már az egy nagy eredmény, hogy képét kitették az 56-os Múzeumban, az pedig, hogy azzal harmadik helyezést ért el, felemelő érzés számára. Lapzártánk után, pénteken újabb találkozót szerveztek a sajtó és az Arc pályázat nyertesei számára, melyen további interjúkon faggatták a képek alkotóit. Az Arc pályázatáról, a díjazott munkákról és korábbi kiállításairól a www.arcmagazin.hu oldalon lehet többet megtudni. Több mint 20 fajta Fűtés fél áron!? Az EKO-KARBON automata szilárd tüzelésű kazánokkal! Felejtse el a magas gázszámlát és a mindennapi begyújtást! Fűtsön szénnel, pelletel, faaprítékkai, kényelmesen, gazdaságosan, környezetbarát módon. A kazánok 5-7 napig üzemelnek gondozás mentessen!!! A kazánok magas hatásfokuk (87-90%) és elektronikus vezérlésük által biztosítják az ön spórolását szinte a gázfűtés kényelmével. Érdeklődjön árainkról az alábbi elérhetőségeken. Forgalmazza: Filters’ Team Kft. web: www.filtersteam.hu Tel.:06-30-9-198-232, Lipták Gábor E-mail: liptak.gabor@filtersteam.hu 38 hídlap hidlap.net