Hídlap, 2010 (8. évfolyam, 26–47. szám)
2010-08-21 / 30. szám
kultúra részint mágikus eljárások is társultak a kenyérkészítés műveletéhez, részint kialakult a kenyér megronthatóságába vetett hit. A siker biztosítása érdekében és a rontást elhárítandó, a kenyérsütéshez számtalan hiedelem jellegű előírás és tilalom járult.” A tilalmaknál jelentős részt tett ki a kenyérkészítés egyes fázisainak ideje. Az egyik ilyen leginkább ismert tiltás - mely egészen a közelmúltig tartotta magát -, hogy pénteken, különösképp nagypénteken nem sütöttek kenyeret. A hiedelmek sarkalatos részét képezték a regulákat megszegők büntetése. Az említett pénteki tiltás ellenére a napon sütött kenyérről úgy vélték, hogy az „véres lesz”, vagy „kővé válik” illetve, hogy „sír a kemencében”. Érdekes, hogy e meglehetősen horrorisztikus elemek ellenére mégis készültek pénteken, nagypénteken kenyerek, mert egy másik „előírás” szerint az ekkor készült kenyérrel különböző mágikus tevékenységeket lehetett végrehajtani, például vízbe fúltat megkeresni. De más időpontok is a tilalmak alá estek a hiedelemvilágban, így tilos volt kedden és bizonyos jeles napok, többek között Luca és Borbála napján kenyeret készíteni, sütni. A „kedd asszonya” a dologtiltó napok egyik Európa-szerte ismert asszonyalak. Ma már egészen furcsán hat a hitvilági történet, melyben vagy egyes területeken a „kedd asszonya”, máshol a katolikus egyház egyes szentjei, így például Szent Anna vagy Szűz Mária büntette a tiltás ellen vétőket. A legcifrább elképzelést tán Szatmár megyében tartották régen, itt úgy vélték, hogy aki megszegi a keddi kenyérsütés tilalmát, azt az ördög személyesen látogatja meg és vagy halálra táncoltatja, netán felpofozza. A tiltások egy sor munkára vonatkoztak, és országonként, tájegységenként, népenként változtak és nemcsak a keddi és pénteki napokra szóltak, néha a szerda is a hiedelmek, néphitek befolyása alá esett. A néprajzkutatók lejegyzése szerint „a tilalmak más része a sütést végző személyre vonatkozott. Férfi, valamint menstruáló nő nem süthetett; asszony, sütés előtt nem közösülhetett. A készítés műveleteinél - a rontást, szemmel verést megelőzendő - a kovászolást nem láthatta idegen, nem volt szabad a tésztát megdicsérni: az erjesztőanyagot általában nem volt szabad kölcsönadni. A sütés minden fázisához kapcsolódott valamilyen mágikus kísérőcselekmény: ezek részint analógiás úton kívánták a munka sikerét biztosítani, így például dagasztás után cuppogtak a kenyérnek; kemencébe vetés után a sütő felemelte szoknyáját vagy felborították a szakajtót. Hogy magasra nőjön a kenyér, részint általános, mindenfajta mágikus célra alkalmas gesztusok voltak a kovászolás, dagasztás, bevetés előtt és után keresztet vetnek kés élével, sütőlapáttal a tésztára, a kemence szájára de több vidéken a kelni tett kenyérre ráolvastak. Sok helyen szokás volt az egyik vagy mindegyik kenyérbe ujjal lyukat nyomni. Az így megjelölt kenyeret általában utolsónak hagyták, és a hit szerint ez használható volt különböző célokra, így például tűzvész elhárítására.” A kenyérrel kapcsolatos egyik legfurcsább népszokás a „halott etetés”, melynek során kenyeret helyeztek el a ravatalnál. Ennek a szokásnak több mai formája is világosan felismerhető, mégpedig Közép-Európában, és a magyar nyelvterületen is. Az esetek többségében azonban már inkább a lélek táplálásáról van szó, jelképes módon. A mai kenyerek hétköznapi legendája Bizonyára előttünk van a kép régebbi, netán újabb tévéhíradókból, amikor kenyérrel és sóval - a gazdagság és a jólét jelképeivel - fogadták a magas rangú tisztségviselőt, aki ellátogatott egy faluba. Lakodalom idején több vidéken is egy kenyér alatt vezették be a menyasszonyt, hogy ezzel hangsúlyozzák a várva várt bőséget és termékenységet. A kenyér múltbeli értékének rangja, bár érezhetően csökkenőiéiben van, de még napjainkban is komoly szinten áll a magyaroknál. A kenyeret, túl a fent leírt misztikumokon, a hétköznapokban is a neki kijáró tisztelet övezi még ma is, a keresztény családoknál: Isten áldásának jelképeként a megszegés előtt a hátuljára keresztet húznak a késsel. Számos egyéb szokás is őrzi a kenyér becsben tartását, így például egyes helyeken, szokás a megkezdett karéjt végigenni, vagy a leesett kenyérre nem szabad rálépni, netán kidobni. hidlap.net hídlap 25
