Hídlap, 2010 (8. évfolyam, 26–47. szám)
2010-08-21 / 30. szám
közügy ségből vagy puszta fővárosimádatból ellenezte a város képviselőjének a javaslatát, hanem azért, mert hiányolta a működéshez szükséges feltételeket”. Vagyis országgyűlési döntés ide, sarkalatos törvény oda, a vita azonnal elkezdődött, pedig Esztergom haladéktalanul gesztust gyakorolt. A város átmenetileg fölajánlotta a Zöldházat, mindaddig amíg az alkotmánybírák megfelelőbb vagy méltóbb helyet nem találnak maguknak. Első nyilvános ülésüket ugyan megtartották Esztergomban, ahol 1990. március 12-én a kamatadóról döntöttek. Az esemény egyik érdekessége, hogy a bírók ekkor jelentek meg először talárban, melyeket a veszprémi püspökség varrodájában készítettek. Ekkor azonban már érvényben volt az a kormánydöntés, ami lehetővé tette, hogy a törvény ellenére az Alkotmánybíróság „ideiglenesen” a volt MSZMP XIII. kerületi székházába kerüljön, holott időközben Esztergomban jobb lehetőségek is szóba kerültek. 1991 őszén a város képviselő-testülete úgy határozott, hogy a Sándor-palota tulajdonjogát ellenérték nélkül átadja a bíráknak. Az erről szóló határozatot alá is írták 1992. október 7-én. „ Szerződés, amely Esztergom Város Önkormányzata és a Magyar Köztársaság Alkotmánybírósága között jött létre, a mai napon az alábbi feltételek szerint: Esztergom Város Képviselő-testülete határozatával úgy döntött, hogy a tulajdonát képező, Jókai utca 1. szám alatti, volt Sándor-palota tulajdonjogát ellenérték nélkül átadja az Alkotmánybíróság részére. Az átruházással az önkormányzat célja, hogy az Alkotmánybíróság esztergomi jelenléte az ingatlan használatával folyamatosan kifejezésre jusson”. A gesztus nem volt csekély, hiszen az épület lakóinak az ön- kormányzat kénytelen volt elfogadható lakást biztosítani, arról nem is beszélve, hogy maga az épület - még felújításra, illetve átépítésre váró állapotában is - milyen értéket képvisel. A dokumentumot egyébként a bíróság részéről annak akkori elnöke, Sólyom László írta alá, aki néhány hónappal korábban esztergomi kirándulása során elmondta, hogy a taláros testület csak a törvény betűje szerint tartózkodott eddig a városban, arra nem volt lehetőségük, hogy gyakorlatilag itt végezzék a munkájukat. Az Esztergomba költözés nehézségeit latolgatva felhívta a figyelmet rá, hogy milyen hosszú időbe tellett, amíg egykor az esztergomi érsekség Nagyszombatból visszaköltözött ősi székvárosába. Az októberi szerződéskötéskor az Alkotmánybíróság mindenesetre kinyilvánította abbéli szándékát, hogy három esztendőn belül helyreállítja az épületet és alkalmassá teszi feladatai ellátására. Mindazonáltal Esztergom hajlandó volt kompromisszumot is kötni. A város akkori vezetői tudomásul vették, hogy a székhely minden funkciójának nem tud megfelelni és elfogadták, hogy az ingatlan alkotmánybírósági használatát jelenti minden olyan tevékenység, amelyet az alkotmánybírók és az Alkotmánybíróság munkatársai, szervezete az épületben végeznek. Ide értve ünnepélyes ülések, kongresz- szusok, más rendezvények megtartását, alkotóházi, vendég-elhelyezési hasznosítását is - idézte egykor az Esztergom és Vidéke. Mindezek ellenére a bíróság a fővárosban maradt, előbb a Váci úton, majd a Donáti utcában talált magának székházat. Sólyom László később csak annyit mondott, hogy a jelenlegi gazdasági helyzetben nem áldozhatnak félmilliárdot az esztergomi épület átalakítására. (Bár időközben a tervek is elkészültek és az épület kiürítése is megtörtént - a szerk.) A város akkori vezetése később egy újságcikkből értesült arról a kormányzati szándékról, amely módosítani kívánja a törvényt, miszerint az ország első számú bírói testületének a székhelye ne Esztergom, hanem Budapest legyen. A törvénymódosításra ugyan ez idáig nem került sor, de annyi bizonyos, hogy a taláros testület máig sem költözött Esztergomba, a Sándor-palotát illetően pedig még a jelét sem láthatjuk annak, hogy valaha is ide szándékoznának költözni, bár 2005-ben Bihari Mihályt, az Alkotmánybíróság akkor új elnökét Esztergomban iktatták be hivatalába az Aranybulla hiteles másolata előtt. Hogy a jelenlegi kormányzat napirendre tűzi-e a 89-es törvény módosítását, nem tudjuk, annyi azonban bizonyos, hogy tíz emberből jó, ha négyen tudják, hogy valójában hol is van a magyar Alkotmánybíróság tényleges székhelye.
