Hídlap, 2010 (8. évfolyam, 26–47. szám)
2010-08-14 / 29. szám
helyi hi Álmos, az új hazába vezető nép fejedelme nem léphetett be a Kárpát-medencébe, ősi keleti szokás szerint szakrális gyilkosság áldozata lett. A honfoglalást ténylegesen tehát fia, Árpád végezte el. De milyen is volt ez a fejedelmi méltóság? Anonymus mellett a Zágrábi Krónika ősi, annales-eredetű szövege is megőrizte szűkszavúan, de tömören, a regényes gesztával együtt a valóságot, amikor a magyar fejedelmi hatalom keletkezésével kapcsolatban ezeket írta: „E népnek több vezére volt, de ezek közül végül is egyet választottak fejedelemmé, talán nemessége és erényei miatt., akit Álmosnak neveztek. Ezt követte a fejedelemségben fia, akit Árpádnak hívtak.” Am ezzel még korántsem teljes a történet, hiszen a sztyeppéi szálláshelyeket követő magyarság vándorlása során elérkezve Pannóniába törzsszövetséget alkotott, amelynek élén kazár mintára két fejedelem állt, a kende (kündü) és a gyula. Az előbbi szakrális tiszteletnek örvendett, akárcsak a kagán, a gyula pedig a törzsek tényleges vezetője volt. A rangban harmadik vezért, a harkát csak Konstantin császár említi. A honfoglalás idején a két első méltóságot Árpád és Kurszán viselte. A kettős fejedelemség méltósága mindenesetre Kurszán halála (904) után megszűnt, így a 10. századi és későbbi magyar források már csak Árpádot és fiú utódait emlegetik a magyarok vezéreiként, így Árpádtól származott az a dinasztia, amely két kivétellel 1301-ig a Magyarországon uralkodó fejedelmeket és királyokat adta. Magát, a honfoglalás történetet három évszázaddal később Anonymus írta meg, részletesen beszámolva mindarról a fényes győzelemről, amelyeket Árpád és vezérei arattak az itt talált népek., mint például a kazár Ménmarót és társai fölött. A történeti kutatásoknak köszönhetően ma már egészen világos, hogy Anonymusnak a szó szoros értelmében fogalma sem volt semmiről. A legendák homályába vesző színes történetei csak dicsőségről árulkodnak, pedig ennek bizony némelyeknek van csak némi igazságmagva. Ami a valóban megtörtént eeményeket illeti, Árpád hadai vélhetően 895-ben nyomultak be az Alföldre és Erdélybe és 900-ra fejezték be a Kárpát-medence meghódítását. Az ellenállás, amibe ütköztek nem volt számottevő, de azok, akikkel ténylegesen meg kellett küzdeniük, Anonymus- nál nem fordulnak elő. Nagy Károly óta, aki az avarok erejét megtörte, a Kárpátmedence nagyobb része a frank és a bolgár birodalom végvidékének számított. A Dunántúl jelentős részét a 9. században szláv fejedelmek kormányozták a frankok vazallusaként a mai Zalavár (akkori nevén Mosburg -Mocsárvár) központtal. A Dunától északra, Nyugat-Szlovákia területén élő északi szláv nép, a morvák fennhatósága alá tartozott, akik a 9. században államot alapítottak a mai Csehország területén és sokat harcoltak a frankok ellen. Ez az úgynevezett morva „birodalom” fénykorát Szvatopluk idején élte, akivel a magyarok is kapcsolatba kerültek nyugati portyáik során. Szövetség- kötésük emléke lehet a magyar krónikákban fennmaradt monda, amely szerint országát egy felszerszámozott fehér lóért cserébe’Vásárolták meg” tőle, majd legyőzték és megölték. Meglepőnek tűnik tehát, hogy a honfoglaláskor a magyarok nem találtak számottevő ellenfélre az új hazában. Egy bizonyos: a morva fejedelemséget 902-ben földig rombolva megsemmisítették. Amikor tehát a honfoglalás véget ért, a magyar uralom az egykori Morvaországra és Ausztria keleti határvidékére is kiterjedt. Árpádról mint személyiségről talán Metód püspök számol be a legárnyaltab- ban. Az őt fogadó főember nyilván csak Árpád lehetett, hiszen a krónikás a Turul nemzetség fiaként emlegeti és királyi hatalommal rendelkező vezérként írja le. A krónika szövege szerint a püpökkel egy valóban megfontolt, bölcs fejedelem találkozott, aki előtt nyilván nem volt már ismeretlen a keresztény vallás, hiszen népe Bizánc szomszédságában élt. A külföldi írók előtt talányosnak tűnhetett a jelenet, megszokták ugyanis, hogy a hunokról és a magyarokról is csak mint barbár kegyetlenkedőkről emlékezzenek meg főként, hogy Árpád Metód püspököt nem csupán illendően és lovagiasan fogadta, hanem őszintén a főpap imáiba ajánlotta magát. Árpád nagyfejedelem 910 körül halt meg. Számos utóda közül majd Fájsz és Taksony fejedelemségét követően Géza lesz a leginkább számottevő 972-től, akinek a nevéhez majd a kalandozások korát követő keresztény megnyugvás, az állam- alapítás megkezdése fűződik. Szent királyok nemzetsége Árpád nagyfejedelem
