Hídlap, 2010 (8. évfolyam, 26–47. szám)
2010-08-14 / 29. szám
röviden ZENEISKOLÁSOKAT TÁMOGAT A VÁRSZÍNHÁZ A világhírű Budafoki Dohnányi Szimfonikus Zenekar Bazilika előtti, augusztus 18- án, szerdán 21 órakor kezdődő filmslágerekből álló hangversenyére a Zsolt Nándor Zeneiskola növendékei részére két főre szóló ingyenes tiszteletjegyet biztosít a Várszínház és Kultúrmozgó Nonprofit Kft. mintegy támogatván ezzel zenei tanulmányukat. A koncerten olyan neves filmekből hallhatunk részleteket, mint a Titanic, az Indiana Jones, a Jurassic Park, vagy a Harry Potter, sőt a zene mellett a kivetítővásznon megelevenednek a sikerfilmek egyes részletei is. A tiszteletjegyeket a zeneiskolában lehet átvenni augusztus 18-án, szerdán délelőtt 9 és 12 óra között. Jó szórakozást kíván a Várszínház és Kultúrmozgó. kot, csárdást Hengánné Gogola Gabriella, Csabai Dóra, GajóVecsera Tünde, Demeter Judit, Bégányi Gáborné,Trexler Magdolna és Tóth Zoltán vezetésével. Ebéd után pólót batikoltak, kürtőskalá- csot sütöttek, ostort fontak, íjászkodtak, gyöngyöt fűztek, hagyományőrző játékokat játszottak és népi hangszerekkel is ismerkedtek. A délutáni táncházakban a szülőkkel együtt moldvai, felcsíki, széki, dunántúli táncokat tanultak. A szervezők köszönik a szülőknek, akik gyermeküket magyar múltunk, gyökereink ismeretére és szeretetére nevelik, mert ennek„a tűznek nem szabad kialudnia". FÜLÖN CSÍPETT BESURRANÓ Nagysáp. Saját otthonában csípett fülön egy besurranó tolvajt múlt héten szombaton délután egy férfi, akit már régebb óta figyelhetett a 63 éves nő. Az idős botcsinálta bűnöző még a házban tartózkodott, amikor a tulajdonos a melléképületből visszatért a házba. A férfi az emeletről szűrődő zajok forrásához sietett, ahol meg is találta az ágy mellett guggoló tettest, aki csak annyit mondott, hogy szomjas, de amikor az idős nőt a szobába vezette, ahol a pénzét tartotta, látszott, hogy a szekrény fel van túrva és hiányzik 10 ezer forint. A tolvaj azonnal visszaadta az eltulajdonított összeget, de a férfi nem elégedett meg ennyivel, szomszédjai segítségével értesítették a rendőrséget. A Dorogi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztályának munkatársai őrizetbe vették az elkövetőt, akiről kiderült, hogy korábban 19 alkalommal volt büntetve, legutóbb áprilisban szabadult. DRÁGA REKORDOK Komárom-Esztergom megye. Megvannak az elmúlt hónap leggyorsabban autózó szabálysértői a megyében, a top háromba két Esztergomban lefotózott gyorshajtó is bekerült. A legdurvább sebességtúllépést a Mátyás király úton egy Búcsú dr. Wágenhoffer Vilmostól Elhunyt dr. Wágenhoffer Vilmos Pro Űrbe Esztergom díjas nyugalmazott iskolaigazgató, tanár, az esztergomi Német Kisebbségi Önkormányzat képviselője, Esztergom Város Önkormányzata kisebbségi bizottságának tagja. Wágenhoffer Vilmos 1936. január 5-én született Máriahalmon, 1954-ben érettségizett Komáromban, majd 1959-ben szerzett történelem-földrajz szakos főiskolai végzettséget Egerben. 1959-től 1971-ig az únyi általános iskola tanára és igazgatója. 1965-ben Művelődési Miniszteri dicséretben részesült. Ugyanebben az évben Szegeden földrajzból egyetemi diplomát szerzett, majd 1970-ben megvédte doktori disszertációját. 1971-től Esztergomban élt. 1973-ban Budapesten a történelem szakos egyetemi diplomát is megszerezte. 1979-től 1998-ig az Arany János Általános Iskola tanára, 1990-től igazgatója volt. Vezetése idején kezdődött el az iskola felszerelése számítástechnikai eszközökkel, nyelvi laboratóriumot hozott létre, vándortáborokat szervezett. Megírta Uny és Esztergom-Kertváros történetét, megszervezte az Arany János Általános Iskola 50 éves fennállásának ünnepségeit és aktív részt vállalt a 60. évfordulós rendezvények megszervezésében is. Ő végezte el az Esztergom-Kertváros zászlójának és címerének megalkotását előkészítő címertani kutatásokat. Két leánygyermeke is a pedagógus pályát választotta. Nyugdíjazását követően is aktív mozgatója volt mind a kertvárosi iskola, mind a városrész kulturális életének. 1994 óta alapítóként töltött be képviselői megbízást az esztergomi Német Kisebbségi Önkormányzatban, 2006-tól tagja volt az önkormányzat kisebbségi bizottságának. Szervezőként, tudományos kutatóként és ha kellett, kétkezi munkásként dolgozott a kisebbségi önkormányzatban. Tanári munkája mellett a német nemzetiség történelmének, hagyományainak kutatása terén dolgozott azért, mert fontosnak tartotta az identitás ápolását, megőrzését, a következő nemzedékre örökítését. Tudományos igénnyel gyűjtötte és őrizte nemzetiségének tárgyi emlékeit és szellemi értékeit. Dr. Wágenhoffer Vilmos volt a Gizella-napi ünnepségek szónoka, fő kutatója és megmentője a német nemzetiség sírköveinek, és a múlt mellett a jelennek is emléket állított azokon a tablókon, amiket a nemzetiség rendezvényeiről készített. Munkája elismeréseképpen dr. Wágenhoffer Vilmos 2002- ben vehette át a Pro Űrbe Esztergom kitüntető címet. „Nehéz szavakat találni arra, mit jelentett ő nekünk: önzetlen jó barátot, küzdőtársat, mindig segíteni kész munkatársat, aki fáradhatatlan volt, ha a közösségért kellett cselekedni. Soha nem gondolt magára, ha tenni kellett.” - így búcsúzott az esztergomi Belvárosi temetőben dr. Wágenhoffer Vilmostól munka- és képviselőtársa, Mezősi Mihály, a Német Kisebbségi Önkormányzat elnöke. Köszönetnyilvánítás: Ezúton szeretnék köszönetét mondani magam és családom nevében szeretett férjem, dr. Wágenhoffer Vilmos temetésén tanúsított együtt érző részvétért minden hivatalos szervnek, volt munkahelyének, munkatársainak, volt tanítványainak, a rokonoknak, barátoknak, lakótársaknak és ismerősöknek, akik tisztelték és szerették, hogy fájdalmunkat próbálták enyhíteni. Dr. Wágenhoffer Vilmosné hidlap.net hídlap 11