Hídlap, 2010 (8. évfolyam, 26–47. szám)
2010-08-14 / 29. szám
címlapon nyilván a pogány Emese-hagyomány is közrejátszott, hiszen nem lehet véletlen, hogy Árpád fehéregyházi sírja fölé is Nagyboldogasszony tiszteletére emeltek templomot, de az ő patrocíniuma alatt állott a székesfehérvári bazilika, királyaink koronázó és temetkezőhelye, továbbá az esztergomi Bazilika, a kalocsai érseki, valamint a váci és a győri püspöki székház. A Bazilika elődjét ugyan Szent Adalbert tiszteletére szentelték, ám amikor annak helyén fölépült a mai főszékesegyház, fölszentelése Mária tiszteletére történt, Adalbert pedig az egyházmegye védőszentje lett. A Bazilika főoltárképe is a mennybemenetelt ábrázolja, a belső felirat pedig így szól - utalva a főoltárképre: „Assunnpta est gaudent angeli”, vagyis „Örvendeznek az angyalok”. Mit jelent Mária mennybevétele? Az ünneppel kapcsolatban joggal merül fel az a teológiai kérdés, hogy mit is jelent valójában Mária mennybevétele. Az egyház szent hagyománya szerint a Megváltó nem engedte át a földi enyészetnek édesanyja testét, hanem magához emelte a mennyei dicsőségbe. Mária elszendere- désének napját már a 6. században ünnepelték Jeruzsálemben, és a 7. századtól Rómában is elterjedt. Egészen félrevezető azonban az a vélemény, hogy Mária egyáltalán nem halt volna meg. Kétségtelen, hogy szeplőtelenül, tehát az eredeti bűn nélkül fogant, s biztos, hogy a halál a bűn következménye. De Jézusra még inkább áll, hogy mentes volt a bűntől, és ő is meghalt. A földön a szenvedés is a bűn következménye, ennek ellenére nemcsak Jézus viselte a szenvedéseket, Máriának is bőségesen kijutott belőle. Szűz Mária életéről a Jézus halálát követő időkre vo•’Vfrii rr n irr inni miiir h natkozóan keveset tudunk, valószínűsíthető, hogy nem sokkal fia halála után követte őt az örökkévalóságba. Igaz nem hivatalosan, de elfogadott az a történet, amelyet Szent Melitónnak, Szárdesz II. században élt püspökének apokrif könyvében olvashatunk. „Mária, halálát követően azon nyomban feltámadt sírjából, áldotta az Urat, és az Úr lábaihoz borult ezen szavakkal: „Uram, én nem tudok te- néked eléggé hálát adni megszámlálhatatlan áldásodért, amit nékem, a te szolgálódnak adni méltóztattál. Mindörökre áldott legyen a te neved, világ Megváltója, Izrael Istene!” Az Úr megcsókolván odahajolt hozzá, majd lelkét átadta az angyaloknak, hogy vigyék el a paradicsomba. Az apostoloknak pedig ezeket mondta:, Járuljatok ide hozzám!” Amikor köréje gyűltek, megcsókolta őket és így szólt: „Békesség veletek! Ahogyan mindenkor veletek voltam, veletek leszek a világ végezetéig.” Amint ezeket elmondta az Úr, fölemelkedett a felhőben és az égbe szállt, az angyalok vele együtt mentek és elvitték Máriát az Isten paradicsomába.” A kezdetektől megvolt ünnepet XII. Pius pápa 1950-ben hirdette ki, mint dogmát, tehát hitigazságot. A katolikus hagyomány szerint Mária mennybevitele után többször megjelent földi embereknek, különösen a 19. és 20. század során, hogy imádságra és bűnbánatra szólítson. Közülük talán a legismertebb a fatimai Mária-jele- nés. Kifogyhatatlan gazdagságban ábrázolják Szűz Máriát a művészetekben. A születés utáni boldog istenanyát bemutató alkotások mellett az élet másik pólusán is gazdag az ábrázolása: a Golgotán a kereszt alatt álló Istenanya és a fiát ölében tartó pieta ismert művészeti alkotások. A pieta-ábrázolások drámai kompozíciói is azt sugallják, hogy a Fájdalmas Szűz nem sokkal Jézus halála után követte Szent Fiát a mennybe. hídlap 5
