Hídlap, 2010 (8. évfolyam, 26–47. szám)
2010-07-03 / 26. szám
közügy Diákmunka: egyre több a jelentkező, harc a legjobb helyekért Zsebpénzhajsza ládoknak egyre szűkösebb a felnőttkor küszöbén álló gyerekek nyári programjainak finanszírozására fordítható kerete. Sok diák vállal munkát a tanév szorgalmi időszakában is, nyáron pedig egyre több a 14-15 éves fiatalkorú álláskereső, akiknek még kevesebb lehetősége van, mint a 18 éven felülieknek. A dolgozni kívánó fiatalok személyesen vagy az interneten regisztrálhatnak, majd a jelentkezés sorrendjében közvetítik ki őket a munkaerőigényével az iskolaszövetkezethez forduló cégekhez. Méhész Diána elmondta, hogy vannak olyan megbízóik, ahol folyamatosan naponta 15-20 diák dolgozik, és a nyár folyamán több százan kapnak rajtuk keresztül munkát a megyében, főképpen szórólapterjesztő, árufeltöltő, pénztáros, operátor, takarító, csomagolási és autóipari munkakörökben jellemzően multinacionális nagyvállalatoknál. A fizetés óránként 423-450 forint között van, amit esetenként különféle pótlékok egészítenek ki, és amely szinte teljes egészében a diákok zsebében marad, hiszen tőlük járulékokat nem vonnak, csak adózni kell a jövedelmük után. A diákmunka-közvetítők megkeresik az adott állásajánlatra a legmegfelelőbb alkalmazottat, aki az iskolaszövetkezettel áll szerződésben, annak tagjaként dolgozik.. Míg egy vállalkozónál előfordulhat, hogy nem a megállapodás szerinti munkaidőben foglalkoztatja a fiatalokat, vagy kevesebbet, esetleg egyáltalán nem fizet, addig az iskolaszövetkezeteknél a munka törvény- könyvének megfelelő munkaszerződéssel, hivatalosan dolgoznak, bérüket az előírt határidőre megkapják, munkakörülményeik pedig minden tekintetben megfelelnek a szabályoknak. Helyzetkép munkaközvetítői szemmel A Meló-Diák jelenleg ugyan nem rendelkezik ügyfélszolgálati irodával, de ez nem azt jelenti, hogy nincsenek jelen a környéken. - tudtuk meg Fülöp Pétertől, a tatabányai iroda munkatársától. Az iskolaszövetkezet egy esztergomi kollégán keresztül tartja a kapcsolatot az álláskereső diákokkal és elérhetők az interneten, valamint a közösségi oldalakon is. Míg korábban a nyári munka egyszerűen hasznos időtöltés, szinte szórakozás volt, ahol a fiatalok amellett, hogy ízelítőt kaptak a felnőttek világából, mellesleg egy kis pénzt is kerestek, ma a gazdasági helyzet miatt a diákok is kőkemény „élethalál harcot" vívnak a munkaerőpiacon. A vakáció idején a kifejezetten diákmunkát kínáló iskolaszövetkezeteknél hatalmas túljelentkezés van a szabad állásokra, a hirdetésekben alkalmi munkát kínáló vállalkozások némelyike pedig kihasználja a fiatalok tapasztalatlanságát. Túljelentkezés mindenütt Akárcsak a mostanában állást kereső frissdiplomások és felnőttek, a nyári szünetben munkalehetőség után kutató diákoknak sincs könnyű dolguk. Az elmúlt években tapasztalt gazdasági folyamatok eredményeként egyre több nappali tagozatos, középiskolás vagy főiskolás, egyetemista fiatal szeretne dolgozni, nemcsak a nyári szünetben, hanem a szorgalmi időszakban hétvégenként vagy esténként is. Mivel a családok egy része már nem engedheti meg magának, hogy az önálló keresettel nem rendelkező gyermekeik valamennyi nyári költségét fedezzék, így a tanév, illetve a vizsgaidőszak végeztével megtelik a munkaerőpiac a pénzt keresni vágyó fiatalokkal. A tapasztalatok szerint a diákok a vakáció első heteit szánják leginkább a keserves kenyérkeresetre, hogy aztán a jól megérdemelt pénzzel a zsebükben felhőtlenül élvezzék a nyarat, vagyis mostanában nagyon nehéz jó munkahelyet találni. A legszerencsésebb diákok ismerősökön keresztül helyezkednek el, jól beváltak a kifejezetten diákokra szakosodott munkaközvetítők, az iskolaszövetkezetek és sokan próbálnak szerencsét külföldön is. Az újságokban és az interneten rengeteg alkalmi munkát kínálnak, különösen a mezőgazdaság, a vendéglátóipar és az építőipar területén, ám ezek között sajnos előfordul tisztességtelen ajánlat is, a fiatalokat pedig tapasztalatlanságuk és jóhiszeműségük miatt könnyen becsaphatják. A hivatalos munkavállalás és a jogszabályok ismerete nagy csalódásoktól kímélheti meg a diákokat. Kifejezetten neked Esztergomban és környékén az elmúlt években több, kifejezetten diákmunkával foglalkozó iskolaszövetkezetnek működött irodája, mára egyedül a Pannon-Work maradt talpon, de jelen van a térségben a Meló-Diák is. Bár idén több munkalehetőség van, jelentősen megnőtt az érdeklődők száma is, így nem látszik ez az előrelépés - tudtuk meg a Pannon-Work helyi ki- rendeltségének vezetőjétől. Méhész Diána szerint is ennek az lehet az oka, hogy a csahidlap.net