Hídlap, 2010 (8. évfolyam, 26–47. szám)
2010-07-31 / 28. szám
közügy Az első félévi forgalomba helyezés adatai 2009 hasonló időszakához képest Személyautók 21530 -46% Kishaszonjárművek 3800 -40% Motorkerékpárok 1532 -37% Nagyhaszonjárművek 306 -34% (forrás DataHouse) gozásával reagálni, ám a társadalmon eluralkodó kilátástalanság eredményeként még a viszonylag kedvező árak ellenére sem tudnak új autót venni a magyarok. „Mindaddig, amíg létbizonytalanság van, addig az emberek nem fognak hosz- szú távú elkötelezettséget vállalni, tehát autót vásárolni sem." - vélekedik Erdélyi Péter. Tovább bonyolítja a helyzetet és csökkenti a vásárlói szándékot, hogy az autópiacra vonatkozó hitelezés feltételeire is kedvezőtlenül hatott a válság, így még az sem tud vásárolni, aki egyébként szeretne. A kicsik buktak, a nagyok még tartják magukat Az esztergomi vállalkozókat sem kímélte a válság, többen a csőd kapujában állnak. A viszonylag erősebb, több márkát forgalmazó kereskedések sincsenek túl jó helyzetben, hiszen annak ellenére, hogy megszűnt a konkurencia, sajnálatos módon a vásárlók is elmaradnak.„Saj- nos még mindig nagyon kevés az eladásunk a korábbi évekhez képest, hiszen márkánként átlagosan 3-5 autót tudunk értékesíteni havonta, ami közel 70 százalékos visszaesést jelent a válság előtti évekhez viszonyítva. Minimális erősödés érezhető az utóbbi egy hónapban, amikor is megnőtt a céges vásárlások száma, ami azt jelenti, hogy flotta-értékesítés keretében az előbb említett átlagnak a duplája ment ki" - tudtuk meg Haász Lászlótól. Az esztergomi Autótrend Kft. tulajdonosa szerint a legfőbb gondot az jelenti, hogy a magánvásárlók szinte teljesen eltűntek a piacról. A vásárlói szándék és tőke csökkenésével természetesen együtt jár, hogy a piacon jelen lévő kereskedők egy része nem tudja ejtartani magát, így kénytelen bezárni. Ez történt Esztergomban is, ahol az elmúlt két évben több kisebb autókereskedés is kénytelen volt lehúzni a rolót. Azok a cégek azonban, amelyek átvészelték az elmúlt időszakot, valószínűleg a jövőben is talpon tudnak maradni, hiszen ahogyan Haász László is elmondta, szerencsére ők már túl vannak azon a fázison, amikor kérdésessé válhatott a cég fennmaradása, így most azon kell dolgozniuk, hogy a jövőben növeljék az eladásokat. Marad a 350 forint körüli benzinár Az üzemanyagárak folyamatos emelkedése is érezteti hatását, hiszen az autótulajdonosok a korábbi évek azonos időszakaihoz képest 16 százalékkal kevesebb benzint és 10 százalékkal kevesebb gázolajat tankoltak az idén. Nem is olyan régen még attól rettegtünk, hogy a benzin ára eléri az akkor lélektani határnak tartott 300 forintot. Azóta sokat változott a helyzet: a jövedelmünk sajnos nem lett több, viszont az elmúlt két-három évben a világgazdasági válság sodrában rezignáltan néztük végig, ahogy az üzemanyagárak hétről hétre emelkedve a közelmúltban megközelítették, sőt helyenként el is érték a benzin esetében a 350, a gázolaj esetében pedig a 330 forintot. Az üzemanyag árát két tényező befolyásolja: a forintárfolyam és az olaj világpiaci ára, melyek alakulását nyomon követve és az egyéb gazdasági körülményeket elemezve a szakemberek előre tudják jelezni, hogy a közeljövőben mennyit kell fizetni a tankolásért. Barta Judit, a GKI Energiakutató és Tanácsadó Kft. ügyvezető igazgatója szerint pillanatnyilag maga az üzemanyagpiac, illetve a kőolaj ára is viszonylag stabil. A szakértő úgy látja, hogy a korábbi évektől eltérően idén a nyári „csúcsüzem" kevésbé hat majd az üzemanyagárakra, mert úgy tűnik, hogy idén igen enyhe a kereslet, ezért nem nőnek az árak jelentős mértékben. Barta Judit hozzátette, hogy a gázolaj esetében bekövetkezhet egy erőteljesebb áremelkedés az őszi időszakban a nemzetközi kőolaj- és üzemanyagpiacon. A prognózis szerint a nyári hónapokban a jelenlegi hordónkénti 80 dollár alatt marad a kőolajár, de ősszel ez feljebb mehet, mivel úgy tűnik, hogy az ipari termelés valóban beindult világszerte, és ez megdobhatja az árakat: novemberben 82-85 dolláros ár várható, ami decemberre visszamegy a 80 dolláros szint alá. A szakember kérdésünkre kifejtette, hogy a Mexikói-öbölben történt katasztrófa az USA kőolajtermelésének jelentéktelen hányadát érinti, ugyanakkor a hasonló hírekre az érzékeny tőzsde azonnal reagál, amely hirtelen ingadozásokat okozhat a világpiaci árban. Magyarországon tehát a korábbi évekhez hasonlóan 3-4 forintos hullámzásokra számíthatunk őszig. Az önkormányzati választásokig nagy valószínűséggel megmarad a gyenge forintárfolyam, utána képzelhető el olyan gazdaságpolitikai fordulat, amely a nemzeti valuta erősödését, és ezzel együtt az üzemanyagárak csökkenését okozhatja hosszabb távon. Barta Judit azt azonban megerősítette, hogy a 380 forintos benzinnel riogató híreknek nem kell hinni, ilyen magas árakra ugyanis üzemanyag-piaci szempontból nincs esély. hídlap 25