Hídlap, 2010 (8. évfolyam, 26–47. szám)
2010-07-31 / 28. szám
közügy Együttélés és párbeszéd: kötetlenül a térség jövőjéről Tusványos a XXI. században hídlap Az utóbbi évek legnépesebb találkozóját hozta a Tusnádfürdőn zajló 21. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor (Tusványos), ahol immár több mint két évtizede gyűlnek össze magyarországi és határon túli magyarok. A rendezvényen számos közéleti személyiség, valamint kormánypárti politikus is részt vett, köztük Orbán Viktor miniszterelnök, aki ezúttal is találkozott Traian Basescu román államfővel. A Kovászna megyei Bálványoson kezdődött egykor az a később minden esztendőben megrendezett találkozók sorozata, amely a román-magyar történelmi megbékélést kereső folyamat részeként indult. A kilencvenes évek végére a rendezvény a román-magyar politikai párbeszéd jelentős, nem hivatalos fórumává is vált. A tábor 1997-ben átköltözött a közeli Tusnádfürdőre, ezért a két település nevének összevonása révén nevezik ma rövidítve ezt a rendezvényt Tusványosnak. A magyar-magyar és a magyar-román párbeszéd, összefogás és együttműködés jelentőségét egyaránt hangsúlyozta a Tusnádfürdőn zajló 21. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor (Tusványos) múlt szerdai megnyitóján Deutsch Tamás európai parlamenti képviselő. Deutsch Tamás megállapította: a párbeszéd, az összefogás és az együttműködés Bálványoson megfogalmazott eszméi hozzájárultak a Fidesz kétharmados választási győzelméhez. Ezzel kapcsolatosan az EP-képviselő hangsúlyozta, hogy a két harmad valójában a három harmad érdekében dolgozik, de nem szabad megfeledkeznie a „negyedik harmadról" sem, folytatva a határokon átívelő nemzetpolitikát is. Az első táborok szervezői nevében Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) ügyvezető elnöke beszélt a hallgatósághoz, hangsúlyozva, hogy a Fidesz győzelmével Tusványos is átlépett a XXI. századba. Az idei tábort a párbeszéd helyszínének nevezte, és bejelentette, hogy itt ülésezik az Erdélyi Magyar Egyeztető Fórum (EMEF), valamint a Kárpát-medencei Magyar Autonómiatanács is. Orbán Viktor miniszterelnök szombaton tartott előadást Tusnádfürdőn, beszédében hangsúlyozta: „válságba került a nyugati típusú kapitalizmus, az a felfogás, hogy a kapitalizmus majd elhozza a jólétet, az állam pedig tartsa távol magát a gazdaságtól. Orbán szerint annak a rendszernek a válságáról van szó, amelyben a spekulatív értékmozgások előnybe kerültek a munkával szemben. „Olyan berendezkedést akarunk felépíteni Magyarországon, amelyben a tisztességes, becsületes emberjobban járjon, mint az, aki nem tartja be a törvényeket"- így a miniszterelnök. Ugyanezen a napon előadást tartott a szabadegyetemen az immár visszatérő vendégnek számító Traian Basescu. A román államfő beszédében hangsúlyozta: a román-magyar megbékélés a közép-európai térség egyik fő pillére. Basescu kitért arra is, hogy Közép-Európa kiemelt jelentőséggel bír az unióban, éppen ezért a legfontosabb egy adott térség belső egyensúlya, illetve a két vagy több térség közötti egyensúly. A Szent Kristóf Autós Motoros Iskola M-A1 -Ak-A-B tanfolyamot indít: 2010. augusztus 3-án 16.00 órakor Esztergom Kossuth L. u. 54. 17.00 órakor Dorog Petőfi S. Ált. Iskola B kategória csak 88000 Ft! További információ: 0630/274-1961. Részletfizetés lehetséges, a jelentkezéshez orvosi igazolás szükséges. Nytsz: 11-0097-04 □ P T I C WORLD 2500 Esztergom, Kossuth Lajos u. 5. Tel.:+36 33 315 355 www.opticworld.hu Nyitva tartós: H-P: 8.30-17.30, Szó: 8-12 MEGÚJULTUNK! Új, igényes belső kialakítással, de a régi, megszokott udvarias csapatunkkal várjuk Ont a legújabb kollekciókkal! HÉJÉI SZEMÜVEGLENCSE és SZEMÜVEGKERET iiíÉlfa NAPSZEMÜVEG és KONTAKTLENCSE 50% 25% Komplett szemüveg most 6 990 5 EXPRESSZ SZEMÜVEGKÉSZÍTÉS-TELJES KŐI? SZERVIZ, JAVÍTÁS-KONTAKTLENCSE 20 hídlap hidlap.net