Hídlap, 2010 (8. évfolyam, 26–47. szám)

2010-12-18 / 47. szám

ÉLETSTÍLUS / sport Közép-I iurópa ne; fyedikje az esztc irgomi U15 • Negyedik helyet szerzett az Eszter­gomi sc U15-ÖS csapata a csehországi Bruntalban rendezett, tizenötödik Kö- zép-Európa Futsal Labdarúgó Utánpót­lás Tornán december elején. Egyetlen magyar csapatként vett részt a csehországi Bruntalban rendezett, tizen­ötödik Közép-Európa Futsal Labdarúgó Utánpótlás Tornán az Esztergomi sc U15- ös együttese december első hétvégéjén. A Lakatos Szilárd, Iványi József, Vársze­gi Balázs, Gyebnár Gergely, Czakó Erik, Trexler Milán, Várszegi Dávid, Heinczinger Kristóf, Kis Kevin, Haga Károly, Mészá­ros Tamás, Koller Tamás összeállítású alakulat tizennégy csapat között mérkő­zött meg a trófeáért. Az első játéknapon Dunaszerdahely ellen kezdtek az esztergo­miak, ezt a találkozót pedig méltán lehet egyfajta presztízsküzdelemnek tekinteni, hiszen a két együttes már jó néhány tor­nán találkozott egymással, de ezúttal Esz­tergom győzött. A második összecsapáson a hazaiakkal döntetlent játszottak az esc fiataljai, akik a mérkőzés elején ugyan elhúztak, sőt három góllal is vezettek, de egy hullámvölgybe került az együttes, így az ellenfél három perc alatt egyenlí­tett, köszönhetően Váczy Dávid vezető­edző szerint játékosai egyéni hibáinak. A mérkőzés végén még ugyan közelebb állt Esztergom a győzelemhez, azonban meg kellett elégednie a fiúknak a döntet­lennel. Az együttes ezt követően viszont legyőzte Salzburg csapatát, a kupa egyik favoritját. A második napon egy cseh csapattal kezdte az összecsa­pást az esc, amely vezetést is szerzett a találkozón, de végül egy góllal kikapott, az együttes viszont ezt követően szépí­tett, mivel Párkány játékosait és a cseh Hovorany csapatát is legyőzte. Az elődön­tőben a szlovák nemzeti válogatott ellen lépett pályára az esc, a papírforma pedig beigazolódott, így kikaptak az esztergo­miak. A harmadik játéknapon a bronzért még megküzdöttek a fiatal labdarúgók, akik ismét a csoportbeli cseh riválisukkal játszottak. Az esztergomiak jól kezdték a meccset, de a játékvezető nem adta meg két gólját sem a csapatnak, így a hazai­ak elhúztak és nem sikerült a harmadik helyet megszerezniük az esc-s játékosok­nak. „Örömmel tölt el, hogy sikerült egy ilyen rangos eseményre eljutni, ezt Soron Tibor utánpótlás-igazgatónak köszönöm. Spóner Józseffel igyekeztünk a lehető legtöbbet kihozni a játékosokból, akik Az esc egyetlen magyar csapatként állta meg a helyét a közép-európai kupán ezúttal közepes teljesítményt nyújtottak, még rengeteget kell fejlődniük fizikai­lag és mentálisan is, mert a nemzetközi mezőny ezt követeli meg. Tele élmények­kel jutottunk el egy újabb országba, ahol az előzetes elvárásoknak megfelelve az élmezőnyben tudtunk végezni” - érté­kelt Váczy Dávid. A vezetőedző csapatából Gyebnár Gergely játékát emelte ki, a fia­tal tehetség minden meccsen kezdő volt, minden mérkőzésen gólt szerzett, össze­sen tizenegy találatával pedig a góllövő lista második helyén végzett. LENGER Gyakorlóé a legifjabbak körzeti döntője Az első korcsoportos labdarúgó-diákolimpia városi döntőjét december elsején rendezte meg az Esztergom Város Diáksportjáért Egye­sület az esztergomi gyakorló általános isko­lában. A versenyen a körzet iskoláinak első és második osztá­lyos tanulói vehettek részt. A rendezvény­re öt intézmény, a házigazda gyakorló, a József, a Szent Imre (Petőfi), az Arany és a pilismaróti iskola nevezett, a csapatok pedig körmérkőzések formájában küzdöt­tek meg a trófeáért. A legtöbb mérkőzésen, melyeket Osvald Zsolt vezetett, gólnélküli döntetlen született, tízből hat, o-o-val zárult. Az Arany János, valamint a József Attila iskola diákjai egyszer-egyszer tudtak nyerni, míg a házigazda gyakorlós tanulók két találkozón is diadalmaskodtak, így végül Nagyné Stróbl Katalin felkészítő tanár irányításában a Bara­nyai Péter, Vollár László, Kovács Erik, Révész Marcell, Ferkó Máté, Visi Péter, Vígh Soma és Kajtor Milán együttes zsebelte be az első helyet és vele egy évig őrizheti a vándorku­pát. A helyezettek érem- és oklevéldíjazásban részesültek. A döntő második helyét az Arany János, a harmadikat a József Attila iskola sze­rezte meg, míg a negyedik a Szent Imre, az ötödik pedig a pilismaróti iskola lett.

Next

/
Oldalképek
Tartalom