Hídlap, 2010 (8. évfolyam, 26–47. szám)
2010-12-11 / 46. szám
Gróf Batthyány Lajos kivégzése gondolások alapján történt. A legtöbb bosszúságot Damjanich okozta a császáriaknak, ezért őt illette volna az utolsó hely, de Haynau személyes bosszúja ezt is felülírta és így gróf Vécsey Károly került az utolsó helyre, aki miután már nem volt kitől elbúcsúznia, Damjanich előtt letérdelve, kezet csókolt neki. Amint Mészáros Lázár jegyezte fel róla: „Barátainak tartott katonáival azok fáradalmait és szükségeit szívélyesen megosztá, úgy vígságaikban is szinte a pajtáskodásig részt vett, s becsét és tekintélyét mégis nemhogy veszté, sőt már athléta alakjánál fogva is - tudjuk, hogy a köznép képzeletében a király egy fejjel nagyobb a többinél! - imponált, s alatvalói irányában, barátságos viselete bizalmat gerjesztett, a miért tőlök atyjuknak, barátjuknak, tanácsadójuknak tartatott, tiszteltetett, s készek voltak érte a tűzbe ugrani”. Karsa Ferenc hadnagy egyszerűen „a hősök iskolamesterének” nevezte. Búcsúzzunk tőle a halála előtt elmondott imájának egy részletével! „Mindenség ura! Hozzád fohászkodom! Te erősítettél engem a nőmtől való elválás borzasztó óráiban, adj erőt továbbra is, hogy a kemény próbát; a becstelen, gyalázatos halált erősen és férfiasán állhassam ki. Hallgasd meg, ó, Legfőbb Jó, vágyteli kérésemet! Te vezettél Atyám, a csatákban és ütközetekben - Te engedted, hogy azokat kiállhassam, és a Te védelmező karod segített némely kétes küzdelemből sértetlenül kilábolni - dicsértessék a Te neved mindörökké! VARGA PÉTER DÉNES Az aradi vértanúk ideiglenes hadügyminiszterré, azonban mikor kikocsizott csapatai megszemlélésére, még aznap eltört a lába, emiatt szolgálatképtelenné vált. A szabadság- harc hadserege ezzel elveszítette egyik legtehetségesebb tábornokát. Július 11-étől az aradi vár főfelügyelője lett, július 27-étől várparancsnok. Augusztus 17-én a cári csapatok előtt a kegyelem ígéretének birtokában tette le a fegyvert. Az utolsó harcoló magyar sereg a Világos közelében levő szőlősi mezőn adta meg magát az orosz csapatoknak. Ez nagy sértés volt az osztrákok számára. Ha nekik adják meg magukat a magyarok, annak üzenete az lett volna, hogy az ellenük folytatott forradalom elbukott, így azonban az volt az üzenete a fegyverletételnek, hogy a két nagyhatalom fegyveres erőivel szemben nem lehet továbbfolytatni a harcot. A másik ok az volt, hogy Haynau így nem tudta rögtönítélő bíróság elé állíttatni a katonákat, hanem volt idő a közigazgatás helyreállítására. Ez volt a két fő oka annak, hogy az osztrákok a tábornokokat megillető lőpor és golyó általi halál helyett kötél általi halálra ítélték a magyar tábornokokat, csupán Bathhyányi Lajos grófon hajtották végre a tisztéhez méltó ítéletet. Felix von Schwarzenberg miniszterelnök utasítására, Ferenc József jóváhagyásával hadbíróság elé állították és kivégezték a nemzet héroszi küzdelmet vívó vértanúit. A hadbíróságot Karl Ernst törzshadbíró vezette. Az ítéleteket Julius Jakob Haynauhoz, mint Magyarország teljhatalmú kormányzójához kellett felvinni megerősítésre és aláíratásra. Végül Dessewffy Arisztid, Kiss Ernő, Lázár Vilmos és Schweidel József ítéletét Haynau „kegyelemből” golyó általi halálra változtatta. A 13-ak ítéletét október 6-án - szándékosan a bécsi forradalom és Theodor Baillet von Latour császári hadügyminiszter meggyilkolásának első évfordulóján hajtották végre. Az ítéletek kimondása, a kivégzések mikéntje és sorrendje részletes megMinden esztendőben október 6-án országos ünnepségeken, iskolai megemlékezéseken elhangzik egy névsor: Aulich Lajos, Damjanich János, Dessewwffy Arisztid és így tovább. A sorrend nem az érintett vértanúk jelentősége alapján született, egyszerűen az abc-re hagyatkozva alakult így. Mégis érdemes elgondolkodni rajta, hányán tudnák végigsorolni annak a tizenhárom honvédtisztnek a nevét, akik akkor hősi halált haltak Európa egyik legszentebb szabadságharcáért, a vesztes magyar forradalom ügyéért a kontinens minden nagyhatalmának tiltakozása és a beavatkozó cári ígéret ellenére. A felsorolásban másodikként szereplő Damjanich János tábornok történetesen utolsó előttiként állt az akasztófa alá. Amint maga mondotta legendássá vált búcsújában: „Azt gondoltam én leszek az utolsó, mert a csatában mindig az első voltam”. A jeles tábornok Damjanich János Horvátországban született 1804. december 8-án. A nemzeti küzdelem során soha nem szenvedett vereséget a harcmezőn, minden ütközetet és csatát megnyert. Élen járt nem csupán a bánsági harcokban, de a dicsőséges tavaszi hadjáratban is. Április 28-án kinevezték VJII. ÉVFOLYAM / 46. SZÁM ■/ 2010. DECEMBER 11. > hidlap.net 31 A hősök iskolamestere
