Hídlap, 2010 (8. évfolyam, 26–47. szám)

2010-12-04 / 45. szám

KÖZÖSSÉG Hétvégtől nagyüzem a térség sípályáin Sokan elkeseredve tapasztalták múlt hétvégén az első hó lehullását, nem úgy a térség sípályáinak üzemeltetői és a téli sportok szerelmesei, akik már alig várták a téli csapadék megérkezését. Az első jelentősebb és tartósabb havazás után volt olyan pálya, ami azonnal meg is nyitotta a kapuit, a legtöbb helyen azonban csak most hétvégétől várják a lesiklás és a téli sportok szerelmeseit. Térségünkben több természetes és mesterségesen kialakított pálya is várja a téli sportok szerelmeseit, akik a dobo­gókői, a dorogi és a visegrádi pályák szol­gáltatásai közül választhatnak. Két pálya kialakításából adódóan az időjárástól függetlenül tudja fogadni a vendégeket, a napokban leesett nagyobb mennyiségű hó miatt azonban jelenleg mindhárom lesikló alkalmas síelésre. Köztük van a hazánkban elsőként üzembe helyezett Dobogókő sícentrum is, ami már 1923 óta áll a sportolni vágyók rendelkezésére. A pálya péntek óta reg­gel kilenc és délután négy óra között látogatható kezdő és haladó síelők szá­mára egyaránt. Ezt lehetővé teszi, hogy az 1650 méter összhosszúságú pálya kék jelzésű alsó szakasza a sporttal még csak ismerekedők részére lett kialakítva, míg a sípálya legfelső meredek részén az iga­zi profik élvezhetik ki a pálya kínálta lehetőségeket. A sícentrum kedveltségét nagyban meghatározza, hogy amellett, hogy az ország harmadik leghosszabb lesiklójáról van szó, a dobogókői pálya a meredekségi versenyben is kiemelkedő helyen van számon tartva 178 méteres szintkülönbségével. A közkedvelt síelő hely előnye továbbá, hogy nem csak a lécen siklókat, hanem a szánkóval köz­lekedőket is sok szeretettel várják egész szezonban feltéve, hogy megfelelő meny- nyiségű és folyamatos utánpótlás érkezik a sportolók szemszögéből égi áldásnak számító csapadékból, hiszen Dobogókőn hóágyúk híján csak a természetes hóra számíthatnak. A múlt hévégi havazást követően, ha csak ideiglenesen is, de két napra már megnyitotta kapuit a visegrádi Nagy­villám sípálya, ám a szilárd csapadékra érkező eső hatására a hó elolvadt, így a hét első felében nem volt üzemképes a síközpont. Szerdától azonban újra jelentős mennyiségű hó érkezett térségünkbe, így csütörtöktől ismét a sportolók rendelke­zésére áll a síparadicsom. „Elegendő csa­padék esetén mára hétvégén is folyamatos üzemmel várjuk vendégeinket, ami azt jelenti, hogy reggel kilenctől este tíz óráig 18 hídlap 2010. DECEMBER 4. / Vili. ÉVFOLYAM / 45. SZÁM

Next

/
Oldalképek
Tartalom