Hídlap, 2010 (8. évfolyam, 26–47. szám)
2010-12-01 / 44. szám
Szellemes történet -1. rész KULTÚRA Kísértetjárta be Esztergomot. Az esemény mélységesen felkavarta nem csupán a helyi, hanem az országos közvéleményt is. De ne vágjunk a dolgok elébe! A helyi sajtó 1924 júniusában hűvös tárgyilagossággal és utólag! tudatta olvasóival, hogy hosszas betegség után, 74 esztendős korában a Vaszary Kolos Kórházban elhunyt Pleva Ferenc. Temetésére a Belvárosi temetőben lévő családi sírboltban került sor. Hogy miben rejlik e minden együttérzést nélkülöző röpke közlés, az talán az elhunyt személyében keresendő. Igaz ugyan, hogy Pleva Ferenc neve fogalom volt Esztergomban még akkor is, ha jobbára negatív értelemben emlegették. Ismert volt országszerte, de amint a kortársak is fogalmaztak, „alávalóan ismert”. Amolyan „tűrt intézmény” - fogalmazzunk pontosan és őszintén - bordélyház működtetőjeként vált ismertté. És ez még nem is lett volna olyan nagy baj, akadt akkoriban az országban éppen elegendő az ilyen „műintézményekből”, ám ő, mint az éjszaka embere, világosban vásárolva és sötétségben adva el a lányokat, igen nagy gazdagságra tett szert. Mondjuk meg őszintén, hogy az úr „mesterségéből” adódóan Az egykori szellemjárta ház helyén ma egy kávézó működik ezen nincs is mit csodálkoznunk, az azonban már a korabeli közvéleményt is mélységesen fölháborította, hogy Pleva Ferenc, élve a gazdagságából adódó minden privilégiumával, egy barátja tanácsára megyei bizottsági és helyi képviselő-testületi taggá választatta magát. „Szép viszonyok lehetnek Esztergomban, ha ilyen urak intézik a közügyeket” - zengte az országos sajtó. Mindenki úgy vélte, hogy ez egyszerűen arculcsapása a városnak, hiszen aki tudja, hogy Pleva Ferenc milyen „törvényhatósági tag” és milyen „képviselő, az vélhetően nem nagyon honorálja ebbéli címeit. Hiszen csak kellő vagyon szükségeltetett hozzá, ami után komoly adót űzetett, így nem volt mit tenni, föl kellett venni az említett testületekbe. Az igazsághoz mindazonáltal hozzátartozik, hogy végül nem vették föl a városi képviselők sorába és a közgyűlésekre sem kapott egyetlen egy meghívót sem, de Pleva fellebbezett és végül ítéletben mondták ki, hogy a törvény szerint joga van mindkét testületben részt venni, hiszen e jogától csak az fosztható meg, aki csőd alatt áll vagy nyereségvágyból elkövetett cselekményérét büntetve volt, márpedig a felperes „mestersége” törvény szerinti „iparágnak” minősült. Később azonban a fővárosban leánykereskedésért elzárásra és pénzbüntetésre ítélték, ám jellemző, hogy semmiféle megbánást nem tanúsított. Jól jelzi ezt, hogy amikor valaki kiszabadított fogságából egy lányt, Pleva Ferenc az üzente az illetőnek, hogy „Nem félek az Istentől, hogy nekem ily nagy kárt okozott. Én tartom fenn Esztergomban a tiszta erkölcsöt!” Mindenesetre az.erkölcsök ilyetén fenntartása a „műintézmény” 1920. április elsején történt bezárásával majd pedig a bordélytulajdonos halálával - sokak örömére és vélhetően mások keserűségére - egy időre bevégeztetett. De a Német utcai ház (ma Petőfi Sándor utca - aszerk.) körül további újabb botrányok keltek szárnyra. Nem sokkal az egykori tulajdonos halálát követően az a hír járta a városban, hogy özvegy Pleva Ferencné házában az ódon várkastélyokhoz hasonlóan, szellemjárás folyik. A fantázia persze egyre színesebbé tette a vélt vagy valós történeteket, mindenesetre a szkeptikusok is azt jósolták, hogy az utódok majd - sokat hozzátéve a valósághoz - színes mesékkel ijesztgetik késő unokáikat a Német utca 21-ben zajló kísértetjárásról. Persze azt, hogy ténylegesen mi is történt vagy történik, egyelőre nem lehetett tudni. Annyi bizonyos, hogy 1925 októberében, egy vasárnap este, titokzatos módon villanykörték pufogtak. szét a ház keramittal burkolt udvarán. A jelenlévő társaságból néhányan ugyan már akkor spiritizmusról és „magnetikus erőkről” suttogtak, ám végül mindenki békésen elment haza. Csakhogy másnap, hétfőn reggel, az éléskamrában, ahol tengernyi befőttet halmoztak fel, mintegy öt- tízpercnyi időközönként lehullott egy-egy üveg, millió darabra törve a kamra kőpadlóján. Ekkor már Plevánéék is megrémültek és az özvegy éppen örökbe fogadandó lánya, Rózsika, rémülten futott át a szomszéd hivatalnokért, hogy jöjjön gyorsan, mert a házukban minden törik-zúzódik. A hivatalnok későbbi vallomása szerint megfoghatatlan módon régi befőttek, lekvárok, paradicsom- és uborkásüvegek hullottak le a mintegy két méter magas, harminc centi széles polcról. Hogy miképpen, és főleg mitől estek le, senki nem látta, csak a csattanásra ügyeltek föl, mikorra már összetörve a földön hevert a drága holmi. Mindenki joggal úgy vélte, hogy ennek bizony már a fele sem tréfa, értesíteni kell a hatóságokat. Hogy a rendőrségi nyomozás és megúgyelés milyen eredménynyel járt, arról következő számunkban olvashatnak... Vili. ÉVFOLYAM / 44. SZÁM / 2010. DECEMBER 1 31 __
