Hídlap, 2010 (8. évfolyam, 1–25. szám)

2010-04-17 / 15. szám

címlapon „a magyarok kétharmada jobbikos, csak még nem mindenki tud róla"- fogalmazott Vona Gábor. A Lehet Más a Politika listavezetője, Schiffer András a parla­mentbejutást úgy kommentálta, hogy a párt tagjai megmutat­ták, a politika szólhat a 21. század Magyarországáról, és tisztes­séggel végig lehet vinni egy kampányt. Karácsony Gergely szó­vivő úgy fogalmazott, hogy most nem csak egy párt, de az a gondolat is bejutott az Országgyűlésbe, hogy a politika mégis­csak az állampolgárokról szól, nem pedig a politikusokról. Dávid Ibolya, az MDF elnöke az országgyűlési választások első fordulója eredményének ismeretében még vasárnap este lemondott posztjáról. A politikus súlyos vereségnek tartja az MDF eredményét, amelyet a pártját az elmúlt időszakban ért támadásoknak tulajdonított, ugyanakkor saját felelősségét is elismerte. Az SZDSZ csalódottan vette tudomásul a választási eredmé­nyeket, amelynek következtében a demokratikus közép, a kon­zervatív-liberális összefogás nem nyerte el a választók öt száza­lékának támogatását - mondta Retkes Attila, az SZDSZ elnöke, aki szerint ez nem csak az SZDSZ és az MDF, de az ország szem­pontjából is szomorú fejlemény. A pártelnök sajnálattal nyugtáz­ta azt is, hogy a Jobbik, igazolva előzetes félelmeiket, megerő­södve került ki a választásból. A második forduló tétje „Az első forduló az irányról szólt, arról, hogy merre menjen Ma­gyarország. A második forduló pedig az összetartásról. Minél na­gyobb az egység, minél nagyobb felhatalmazást kap a követ­kező parlament, annál közelebb a siker, annál gyorsabb lesz a kilábalás. Az a kérdés, hogy az ország ad-e magának felhatalma­zást arra, hogy továbbmegy a megkezdett úton" - fogalmazott Orbán Viktor, a Fidesz-KDNP miniszterelnök-jelöltje az előttünk álló időszakról. „A kétharmadot technikai kérdésnek tekintjük, a lényeg, hogy végig tudunk-e vinni fontos ügyeket. Kisebb parla­mentet szeretnénk, ehhez egység kell. Az önkormányzati képvi­selők számának csökkentéséhez és az elszámoltatáshoz is egy­ség kell" - tette hozzá az elnök. (A lapzártánkkor kiszivárgott hírek szerint amennyiben a Fidesz-KDNP eléri a kétharmadot, utóbbi indítványok már az első parlamenti ülésnapon napirend­re kerülhetnek - a szerk.). A Magyar Országgyűlés képviselőinek száma 386. Az egyéni választókerületben a többségi elv alapján 176 or­szággyűlési képviselőt, 152-t pedig a leadott szavazatok arányában a fővárosi és megyei (területi) választókerüle­tekben listán választanak. Az egyéni és területi választóke­rületekben az első érvényes fordulóban leadott, mandátu­mot nem eredményező országosan összesített szavazatok alapján a pártok országos listájáról további 58 kompenzá­ciós mandátumot osztanak ki. Az országgyűlési képvise­lők választása kétfordulós. Az első forduló akkor érvényes és eredményes, ha a szavazásra jogosult választópolgárok több mint fele szavazott, és az egyik jelölt megkapta az érvényes szavazatok több mint 50 százalékát, így mandá­tumot szerzett. Ebben az esetben második fordulóra nem kerül sor. Fia a szavazásra jogosult választópolgárok több mint fele szavazott, de egyik jelölt sem kapta meg az érvé­nyes szavazatok több mint felét, akkor érvényes, de ered­ménytelen választásról beszélünk, mely esetben második fordulót kell tartani. A második fordulón azok a jelöltek indulhatnak, akik az első fordulóban az érvényes szavaza­tok legalább 15 százalékát megkapták. Ha nincs legalább három ilyen jelölt, akkor a legtöbb szavazatot elért három jelölt indulhat. Ha ejelöltek közül bármelyikük visszalép, a helyébe másik jelölt nem léphet. A Fidesz-KDNP akkor szerezhet kétharmados parlamenti többséget, vagyis a programban megnevezett gazdaságélénkí­tő, a közbiztonságot fokozó és a családok támogatásáról szóló intézkedések mielőbbi zökkenőmentes elfogadásának és beve­zetésének eszközét, ha legfeljebb 9 egyéni választókerületben veszít a választás második fordulójában, de a bonyolult hazai választási rendszernek köszönhetően a párt akár 12 egyéni mandátum elbukásával is alkotmányozó többségre tehet szert. A Political Capital elemzése szerint akkor biztosan nem lesz meg a kétharmados többség, ha 12-nél több egyéni választóke­rületben veszít a párt a második fordulóban. A bizonytalanság oka, hogy a kétharmados többség megszerzéséhez nem elég az egyéni mandátumokkal számolni, mivel azok sorsa megha­tározza az országos listás mandátumok alakulását is. Az erővi­szonyokat jelentősen befolyásolhatja, ha a második fordulóban részt vevő jelöltek valamely vetélytársuk javára visszalépnek. Lendvai Ildikó, az MSZP elnöke az LMP és az MDF szavazóira is számítana a második fordulóban, cserébe a szocialista jelöltek is visszalépnének az LMP javára, ahol az esélyek úgy alakulnak. Kedden egyoldalú gesztusként vissza is léptették négy fővárosi képviselőjelöltjüket, Avarkeszi Dezsőt, Hatvani Csabát, Bárándy Gergelyt és Szabó Zoltánt. Esztergom: a második forduló dönt A változás mellett döntöttek a választók Komárom-Esztergom megye 5. számú egyéni választókerületében is, igaz, döntésüket még egyszer, április 25-én meg kell erősíteniük. A Fidesz-KDNP jelöltje, Meggyes Tamás bár több szavazatot szerzett, mint négy évvel ezelőtt, és valamennyi településen a legtámogatottabb volt az indulók közül, az első fordulós győzelmet jelentő ötven­százalékos küszöböt nem sikerült átlépnie. Esztergom polgár- mestere a voksok 47,12 százalékát szerezte meg, többet, mint a második és a harmadik helyezett együttvéve. Az MSZP jelöltje, Winkfein Csaba 21,18 százalékos, a Jobbik által indított Balog Já­nos 17,46 százalékos támogatottságot szerzett, míg a negyedik / hidlap.net

Next

/
Oldalképek
Tartalom