Hídlap, 2010 (8. évfolyam, 1–25. szám)
2010-04-08 / 14. szám
sport Húsvéti pihenő után lép pályára ismét a csapat Az EKE célja a nyolcadik hely Egy rövid pihenő erejéig szünetelt a szeptembertől májusig tartó NB ll-es kosárlabda idény a húsvéti ünnepeknek köszönhetően. Az Esztergomi KE tagjai a szusszanás után a bajnokság hátralevő részében akár négy győzelmet is remélnek, a tavasz végére pedig a tabella 8-9. helyét tűzték ki célul. A Közgáz ellen vívták meg legutóbbi meccsüket az EKE játékosai. A mérkőzésen a fiúk 76-65-re kikaptak fővárosi ellenfelüktől. A Danóczy Richárd vezette csapat labdásai a vereség ellenére jó játékot tudhatnak maguk mögött. Az első negyedben a Közgáz ellépett, a játék nagy részében azonban már egál mécsesét vívtak a kosarasok, mi több az esztergomiak hárompontnyi előnyt is kikovácsoltak maguknak. A mérkőzés legutolsó fázisában azonban az ellenfél ismét pontelőnyt szerzett. Danóczy Richárd szerint a Közgáz erős védekezése áll a tizenegy pontos vereség hátterében. Hétvégén kisebb pihenőre mentek a srácok az ünnepek alatt, de április 11-én a TF vendégeként ismét pályára lépnek a fiúk. Az EKE annak ellenére, hogy már hazai környezetben legyőzte a csapatot, küzdelmes játékra számít. A szusszanás- nyi húsvéti szünet minden bizonnyal üdítően hatott a játékosokra, hiszen a szezon szeptembertől májusig tart, és csak kisebb megszakítások tagolják a bajnokságot. Az együttes jelenleg a tabella kilencedik helyén áll, a tavasz hátralévő részét azonban pozitívan szemléli az EKE, hiszen a csapat teljesítménye javul, összerázódtak a fiúk. Bár az utóbbi időben két sérült tagja volt az alakulatnak, a játékosok egy kis regenerálódás után ismét százszázalékosan bevethetők. A szezon hátralévő részében Danóczy Richárd három meccset nyerhetőnek vél, ráadásul nem tart kizártnak egy bravúros győzelmet sem. Jelenleg a csapat hat győzelmet tudhat magáénak és még négy esetleges nyeréssel a szezon végére reálisan a nyolc-kilencedik helyet tarthatja az együttes. A következő idényről egyelőre nem tud semmi biztosat mondani a csapatvezető, hiszen az EKE hiába jó csapat, támogatók nélkül nagyon nehéz a játékvezetői díjat, a terem árát és az egyéb felmerülő költségeket fizetni. A csapatvezető szerint, noha a költségvetés nem mondható hatalmasnak, a saját finanszírozás nem a legjárhatóbb út, ezért támogatókat várnak az EKE tagjai, akik természetesen mezeiken reklámoznák szponzoraikat. Alapszezon után strandröplabda vár a dorogiakra Terem után irány a Pala Az alapszakasz lezárultával nem ért még véget a szezon a dorogi röplabdá- sok számára, akik jelenleg a negyedik, ötödik, hatodik hely valamelyikéért szállnak harcba az NB ll-es bajnokság helyosztói során. A fiúk a terem után nyáron, a Palatinus-tó partján kialakított pályán folytatják az idényt. A Dorog SE NB ll-es röplabdásai jelenleg a 4-5-6. helyért harcolnak, noha a fiúk akár az első három helyért is küzd- hetnének, de nem így történt. Baranyai Ákos, szakosztályvezető elmondta, hogy az alapszakaszban tizenkét meccset vívtak és az utolsó forduló előtt nekik és a győri ellenfelüknek ugyanaz volt az eredményük, így a nyertes a második helyen juthatott be a helyosztóba. A harcos játékban végül 3-0-s vereséget szenvedett a Dorog és a kihívó jutott tovább a legjobbak táborába. A versenynek azonban még koránt sincs vége, hiszen a Magyar Röplabda Szövetség ötlete szerint a hét csapat szereplőinek, az első három és negyedik, ötödik, hatodik helyen álló egyesületeknek az alapszakasz után külön tornát rendez, és az itt elért végeredmény alapján dől el a helyezések sorsa. Az utolsó, azaz hetedik helyezettnek ugyanakkor befejeződik a bajnokság az alapszakasszal.,^ kezdeti csalódásokat leküzdve, minden meccset szeretnénk megnyerni, a legjobb tudásunk szerint szeretnénk játszani, bár legutóbb ez nem sikerült" - fogalmazta meg Baranyai Ákos, majd hozzátette, hogy az első tornának ők voltak a házigazdái és bár a Kunhegyest 3-0- ra legyőzték, Pécs azonban kifogott a játékosokon 3-0-ra. A tornák után sem fognak unatkozni a dorogi röplabdások, hiszen a Palatinus-tó dorogi részén az ottani strandüzemeltető jóvoltából egy strandröplabda-pályát alakítottak ki tavaly, melyet a jó idő bekö- szöntével megrohamoznak és egész nyáron ott játszanak majd. Baranyai Ákos elmondta, nyáron is várhatóak versenyek, konkrét információkkal azonban egyelőre nem tud szolgálni, csakúgy, mint az ősszel kezdődő versenyszezont illetően, annyi viszont biztos, szeretnének továbbra is játszani. 42 hídlap hidlap.net