Hídlap, 2010 (8. évfolyam, 1–25. szám)
2010-04-08 / 14. szám
elhanyagolható felelősség terheli a roma civil szervezeteket és a többségi médiát is. A romaszervezetek túlságosan gyenge érdekérvényesítő képességgel bírnak, és - finoman szólva - kevéssé függetlenek ahhoz, hogy ellenálljanak a romaügy ilyen kihasználásának, a médiában pedig a pozitív példáknál és innovatív ötleteknél jóval nagyobb érdeklődésre tarthatnak számot a kirívó, harsány személyiségek vagy a negatív sztereotípiáknak megfelelő példák. Ezáltal tovább nő a távolság a csoportok között és további feszültségek keletkeznek.- Mit tehet, mit kell cselekednie ebben a kérdésben az államnak és az önkormányzatoknak? Egyáltalán: nekik kell-e cselekedniük?- Elsősorban az uniós tagállamok felelőssége, hogy állampolgárai számára biztosítsák az alapvető emberi jogok érvényesülését, a létbiztonságot és a megélhetést. Az Európai Unió jogi és pénzügyi értelemben is csupán kereteket adhat, amit az országoknak maguknak kell tartalommal feltölteniük. Az Európai Roma Stratégia egyfajta szakmai minimumot, az elérendő célok közös lefektetését, nyílt kötelezettségvállalást, összehangolt cselekvést és közösségi együttműködést jelent, de az a döntő kérdés, hogy az államok és önkormányzatok miként tudják azt a helyszínen, a helyi közösségek számára megvalósítani. Elég nagy baj volna, ha Brüsszel nógatására lenne ahhoz szükség, hogy például Magyarország tegyen valamit állampolgárai elnyomorodása ellen, hogy fejlessze a leszakadó térségeket és javítsa egy magát több száz éve magyarnak valló kisebbség, a cigányság helyzetét, akik jelentős szerepet játszottak az ország építésében, minden sorsfordító történelmi pillanatban ott álltak a többségi társadalom mellett és hazájukat szerető magyarokként harcolták végig az 1848-49-es és az 1956-os szabadságharcot is.- Az Európai Unió hogyan tud tenni ebben az ügyben ? Néha az a benyomásunk, mintha csak „állna és szemlélődne". Tévedünk?- Az európai uniós intézményrendszer nagyon is sokat segíthet, sőt egyre többet. A romákkal kapcsolatban a 2004-es bővítésig csupán elszórt, általánosságokat megfogalmazó emberi jogi szlogenek jelentek meg az uniós dokumentumokban. Az elmúlt ciklus fontos eredményének tartom, hogy egyrészt sikerült felkeltenünk a brüsszeli politika főáramlatának figyelmét a romák tarthatatlan gazdasági és társadalmi helyzetére, másrészt megértetni, hogy minden tagállamnak, ahol nagyobb számban élnek romák, elemi érdeke a valós oktatási és munkaerőpiaci integráció. Öt év alatt sikerült lefektetni azokat a szakmai alapokat, amelyekre a következő (rombaszakdleiuíri tanfolyam indul Esztergomban a Géniusz Plusz Oktatási Kft.-nél. A tanfolyam Időtartama 8 hónap. Havonta rgy hMvtgtt vesz Igínybf, ahol a szombati elmeletet t% a vasárnapi terepgyakorlatokat neves szakemberek tartják. A tanfolyam dija 150.000, Ft. melyet kamatmentes részletre Is lehet fizetni (40.000.- FI os kezdő részlettel 8x14.000,-Ft) www.geniuszplusz.hu , +36 20 255-0664 ciklus során építeni lehet. A legfontosabb feladat most az Európai Roma Stratégia kidolgozása és útnak indítása, amelynek az Európai Parlament részéről én vagyok a jelentéstevője. Meggyőződésem, hogy egy pártokon és ciklusokon átívelő, hosszú távú cselekvési terv hatékonyan orvosolhatja a romákat érintő szegénységet és társadalmi kirekesztést és el kell érnünk, hogy a tagállami kormányok is világos elkötelezettséget, valamint megfelelő költségvetést és törvényi hátteret biztosítsanak a stratégia számára. Olyan kikényszeríthető jogi alapokon nyugvó útitervet kell a tagállamok rendelkezésére bocsátani, amely világos és ellenőrizhető célkitűzéseit akár szankciók révén is biztosítja, és amely képes a mélyszegénység által leginkább sújtott területeken a kilátástalan helyzet azonnali oldására, javítására. Csökkentse gyógyszerkiadásait! Minden nálunk beváltott vény után 150 FT ENGEDMÉNYT adunk az egyidejűleg vásárolt, közfinanszírozásban nem részesülő vényköteles gyógyszerek, vény nélkül kapható gyógyszerek, vagy egyéb termékek árából! KOLOS PATIKA Minden hónapban akciók, 10-20 százalékos kedvezménnyel Információ: a www.gyongypatika.hu weboldalon, vagya patikában elhelyezett plakátokon Nyitva: hétfőtől péntekig 8-17, szombaton 8-12 Kolos Patika, Esztergom, Petőfi Sándor u. 30. hidlap.net hídlap 37