Hídlap, 2010 (8. évfolyam, 1–25. szám)
2010-04-08 / 14. szám
helyi história na. A Kapitányi Hivatal jókor, házonkint bémondatta és dobszóval is kihirdettet- te, hogy kiki ingóságait s marháit bátor- ságos helyre szállítsa, takarmányát a felső kenderföldek melletti útra hordássá és a vízöntésnek kitett házaikat támaszokkal ellássák. A molnároknak, halászoknak, épületfa kereskedőknek szólt, hogy dereglyéiket, ladikjaikat, talpjaikat a szükség esetébeni használásra készen tartsák. A hirdetmény szorosan meghagyta azután, hogy a régi s megülepedett vízár elleni sáncokat kijavítsák, hellyes közzel magosabbra hányassák. Mindez hasztalanul volt, mert március 6-án megindult a jég, s a vizet a határra tolván a sáncokat részint meghaladva, részint megszaggatva ugyanazon hónap 8-án fölülről s oldalról olly nagy erővel rohant a városra, hogy a már vízben úszó alantabb utcákon kívül Tabánt, Ferencvárosát és Teréziavárosnak alsó részét elöntvén, továbbá a Budai s Lőrinc kapuknál a Csillag és Angyal utca, úgy az Árok és Hosszú sor oltalmára csinált sáncokat is áthágván március 11-én a városnak ezen részeit is elborítaná. Az ekko- rig víztől ment pékeknek meghagyatott, hogy a lakjaiból kiszorultak számára elegendő kenyeret süssenek, de ezek is minek előtte szívesen elvállalta kötelességüket tellyesíthették volna, az özönlő víz miatt házaikat elhagyni kénytelenültek. Március 8-ától 12-éig borzasztó, rémisztő vala a városnak tekintete, és szívszaggató volt a lakjaiktól megfosztott, magasabban fekvő házakba atyafiaknál, barátiknál menedéket kereső elkeseredett, komor embereket a másik, sőt harmadik szállásról is elűzetve, családjaikkal bútorostul, vagy anélkül, dereglyén, talpon vagy ladikon, minden percben omlással fenyegető házak, tompa rival- gás és csáklyák, evedzők zörgései közt kiköltözni látni. Az ekkint száműzöttek- nek egy része a szőlőkbeni présházakba, pincékbe, gunyhókba takarodott, más része a szomszédozó Szent Tamáson és Szent György mezején ösmerőseinél összetódult, kik pedig menedék helyet nem találtak, a temetőben, a szőlők lábjában szabad ég alatt - a dermesztő hidegtől, közbeközbe havazástól s széltől sanyargattatva - tanyáztak, éjjelnappal szüntelen a leomló házak zuhanásától riasztván. A félelmet kiváltképp nevelte, hogy az öles, néhol annál is magosabb víz nyomása által a hosszú télen elolvadt sok hólétől megivakodott föld árja szorítván, ez a piacon, útszákban s egyebütt felbuggyanván, sőt a kövezetKi volt Helischer József? Az esztergomi városi könyvtár az alapítóról így emlékezik meg az intézmény hon- lapján:„Az esztergomi Babits Mihály Városi Könyvtár 2005 januárjától Helischer József nevét vette fel. Első közkönyvtárát Esztergom Helischer Józsefvárosi tanácsosnak köszönheti, aki 2538 - nagyrészt latin és német nyelvű - kötetből, valamint több kéziratból, térképből és néhány ősnyomtatványból álló gyűjteményét 1844-es végrendeletében a városra hagyta és adományát 3000 váltó forinttal kiegészítette a könyvtár gazdagítására és fenntartására". Ezután közreadja a nemes lelkű lokálpatrióta rövid életrajzát is.„Helischer József 1779. április 12-én született Esztergomban. Apja halála után magántanítványok oktatásával tartotta fenn magát és fejezte be gimnáziumi tanulmányait, majd Pesten bölcseletet tanult. Szülővárosában vállalt írnoki állást és aközben végezte el jogi tanulmányait. Néhány év múlva az árvák gondnoka lett, később aljegyző, majd 1829-ben városi tanácsos, mely hivatalát 15 évig viselte. Rendbe szedte a szegényház és egyéb alapítványok pénzügyeit, ő volt a továbbfejlesztője az aggok házának is, mely intézményből alakult ki később a kórház. Nevét két munkája őrzi. Az egyik 1827-ből való:„Esz- tergom vármegye statisztikai, történeti és helyrajzi leírása", latin nyelven, kéziratban maradt fenn. A másik munkája nyomtatásban is megjelent:„Rövid tudósítás az 1838 esztergomi árvízről, annak következményeiről, a kárvallottak számára befolyt segedelmekről és ezeknek felosztásáról". Esztergom kultúrtörténeti emlékei között jelentős helyet foglal el a rendkívül értékes Helischer-hagyaték. Miután 1844-ben meghalt, még 61 esztendőnek kellett eltelnie, hogy végakarata - legalább papíron - megvalósuljon. Esztergom képviselő-testülete hivatalosan 1905-ben intézményesítette a hagyatékot: alapítólevélben rendelkezett egy nyilvános könyvtár fenntartásáról és működéséről. 1967-ben, az új könyvtár megépülésével méltó helyet, egy külön helyiséget kapott a muzeális értékű Helischer-féle alapítványi gyűjtemény, de ahogyan bővült a jelenlegi állomány és kellett minden talpalatnyi hely, sajnos, jó részétől meg kellett válnia a könyvtárnak. Ma már csak párszáz válogatott kötet lelhető itt fel „mutatóba", a többit a Balassa Múzeum őrzi. bői nagyobb köveket kilökvén, a vizet - néhol igen vastagon - ugrókutak módjára föllövelte, mit a nép látván aggódva s csak nem kétségbe esve a városnak végső pusztulását s elsüllyedését várta. Ugyancsak a föld árja okozta, hogy némely házak falai, melyeket csekély vagy éppen semmi víz nem ért, részint még az árvíz előtt, részint az alatt, az után meg- szállanának s repedeznének, nem különben a régi alantabb feküdt s századok előtt elpusztult városnak eltöltött pincéi s egyéb üregei béhorpadván a közellé- vő épületeknek kárával kisebb-nagyobb terjedésű gödrök keletkezének. Ezen iszonyú vízár 614 házat egészen, 89-et részben halomra döntött, sőt a fönnállók közül is számosak többet-kevesebbet megsérültek. Ember azonban vagy marha, mivel a veszély halkan növekedett, egy sem veszett el, de annál több ingóság lett az özönnek martalékja, mert sokan a már több árvizeket kiállott, vagy pedig az eddigi legmagosabb árvíz pontjáig jó anyagból épült házaikban bízván, a padlásaikon lévő kukoricát és különféle gabonát vagy lisztet, s egyéb élelmiszereket onnét nem csak el nem hordatták, hanem inkább más egyéb bútoraikat s eszközeiket is oda takarították, mi természetesen, minekutána a víz minden eddigi mértéket meghaladott volna, a háznak összerogyását valamint elősegítette, úgy siettette is.” hidlap.net hídlap 33
