Hídlap, 2010 (8. évfolyam, 1–25. szám)
2010-04-08 / 14. szám
MCV lovábbi részletek és video: www.etvonline.hu weoomaion r egio Kiemelt kormányprojektként kellene kezelni a térség fejlesztéseit A Dunakanyar fellendítése elsődleges fontosságú Bozori Ivett A térség idegenforgalmi fejlesztéseinek jelentősége, valamint a közeljövőben várható beruházások is szóba kerültek Meggyes Tamás {Fidesz-KDNP) or- szággyűlésiképviselő-jelölt múlt keddi, pilismaróti látogatásán. A szakmai megbeszélésen Benkovics László polgár- mester az Esztergomi Többcélú Kistérségi Társulás, valamint az Ister-Granum Eurorégió települései közti együttműködések fontosságát emelte ki. A régió településeinek vezetői már több alkalommal hangsúlyozták, hogy a térségben komoly idegenforgalmi fejlesztésekre - kerékpárút kiépítése, hajózási útvonal megalapozása - lenne szükség a Dunakanyar turizmusának fellendítéséhez, valamint a turisták idecsa- logatásához. Pilismarót a Duna és a Dunakanyar közelsége miatt elsősorban szintén a település idegenforgalmi szerepét próbálja megerősíteni. Ezt szolgálja egyebek között a falu határában tervezett golfkomplexum, valamint a kisöbölben a jacht-kikötő kialakítása, melyek turisztikai jelentőségük mellett közel kétszáz új munkahelyet is jelentenének a település lakói számára, tudtuk meg a község vezetőjétől. A beruházások jelentősége, hogy W nemcsak Pilismarót fejlődését, hanem az egész térség fellendülését elősegíthetik. A település sajátosságaira és Esztergommal való kapcsolatára is kitérve Pilismarót polgármestere fontosnak tartotta kiemelni, hogy a mindennapi élet és a közös együttműködések szintjén kialakult jó kapcsolatot a továbbiakban is fent szeretnék tartani a várossal, sőt amennyiben lehetséges még tovább szeretnék erősíteni azt. A közös tervek mellett az önkormányzat természetesen elsődleges feladatának tartja a helyi igények kielégítését is, így az idén több saját fejlesztést terveznek a településen. Ezek közé tartozik az óvoda tel jes körű rekonstrukciója, valamint az orvosi rendelő megújítása is. A beszélgetésen első számú célként Meggyes Tamás, a Fidesz-KDNP ország- gyűlésiképviselő-jelöltje kiemelte, hogy a Dunakanyart az elkövetkezendő években a megfelelő helyére kell emelni, vagyis egy turisztikai szempontból sokkal kiemel tebb szerepet kell kapnia. Ehhez szükséges, hogy a térség hangot adjon magáról. Az elmúlt évek tapasztalatai azonban azt mutatják, hogy a települések összefogása és együttműködése nem elegendő a tervek megvalósításához, megoldást jelenthetne azonban, ha a jövőben kiemelt kormányprojektként kezelnék a fejlesztéseket, szögezte le Meggyes Tamás. A megbeszélésen szóba került továbbá az Esztergomi Többcélú Kistérségi Társulás, valamint az Ister-Granum Eurorégió is, mely szervezeteknek mindkét település tagja. A politikusok egyetértettek abban, hogy az ezekhez a szervezetekhez tartozó települések összefogásával jelentős eredmények érhetők el a fejlesztések és beru házások terén egyaránt, legyen szó akár a már sokat emlegetett Duna menti kerékpárút, vagy a régió vízi közlekedésének kiépítéséről. 18 hídlap hidlap.net