Hídlap, 2010 (8. évfolyam, 1–25. szám)
2010-03-27 / 12. szám
helyi história Esztergom felfedezése, avagy a hely története II. Rákóczi Ferenc ostrommal foglalja vissza Esztergom várát Olvasóinknak ezúttal Rákóczi Ferenc emlékiratainak esztergomi vonatkozású, 1706-ban lejegyzett részletével kedveskedünk. A história nem csak azt mutatja meg, hogy miféle tudományt igényelt a hadakozás, de azt is, hogy az ellenálló felek egymás iránti érzelmei között a nemes és kegyelmes modor volt az uralkodó. Rákóczi Ferenc visszaemlékezését a „Komárom megyei helytörténeti olvasókönyv” lapjain találhatjuk. „A fegyverszünet lejárta után néhány nappal Esztergom ostromára indultam. A Garam folyó torkolatánál táboroztam, úgyhogy a folyó hadvonulatunk mögött folyt, ami megkönnyítette a táborozást. Sátorom a tábor közepén egy dombon állt, ahonnan láthattam ütegeimet. A folyó másik partján a város megrohamozására szánt gyalogsereg táborozott és az idegen lovassereg Gyürky tábornok vezérlete alatt, aki valaha a törökök ellen harcolt. Az említett híd összeállítása befejeződött, de minthogy ez a híd csak tutajokon nyugodott, igen kockázatos lett volna ostromágyúimat azon szállítani át, mert Lemaire mérnök brigadéros ostromterve szerint az ütegeket úgy kellett elhelyezni, hogy a folyó közbeessen. Ezt a várat még sohasem támadták meg erről az oldalról, és bár a várhegy folyó felőli oldala kevésbé meredek, mint a többi, a roham arról az oldalról sohasem sikerült volna, mint ahogy a bevétel után tapasztaltuk. Mégsem bántam meg, hogy ezt a tervet követtem, mert a velük szemben lévő hegy oldalának középmagasságában cölöpsor húzódott, e mellvéd mögött pe- dig egy jó széles és mély árok, úgyhogy a vár erősebb, mint az ember eleinte hinné. A város felé fallal van elzárva, melyet tornyok és két kis szögletbástya oldalaznak. A Duna partján föveny húzódik a fal között. A vár nagyon keskeny és szűk, ezért maga a város, ha nincs elfoglalva, nagy előnyére szolgál a helyőrségnek. A várost majdnem minden nehézség nélkül elfoglaltam, negyvennyolc óra alatt a falon réseket lőttünk, a csapatok pedig a fövenyen át indultak rohamra és az ellenség anélkül, hogy a résnél ellenállt volna, visszavonult a várba. Miután hadaim a városban elhelyezkedtek, állást foglaltam egy üregben a várfal lábától körülbelül hat ölnyire és onnan kezdtem rést lövetni a falon. A fal egészen a tövéig látható volt, de a távolság túl nagy volt, meg kellett erőltetni az ágyúkat. Mégis sikerült, bár sok kárba veszett lövésünk volt. Rés támadt, a mérnök úgy ítélte, hogy használható és bár nem osztottam véleményét, rohamot rendeltem éjszakára. Az ellenség oly pazarló mennyiségben ontotta a gránátot és a bombát, hogy valóságos tűzesőként hatott. Ez a látvány szokatlan volt a hadak számára és nem nagyon igyekeztek fölfelé, úgyhogy minden zajjal és kevés eredménnyel folyt le. Ez az elhibázott roham időt engedett az ellenségnek a rés elsáncolására. Ezt a rést igen könnyen megközelíthetetlen- né lehetett tenni, mert a hegy magassága miatt nem rongálhattuk meg a sáncot, amelynek csak mellvédjét érintették a golyóink. Azt ajánlottam tehát a mérnöknek és La Mothe tüzérségi parancsnoknak, használjuk fel azt a nagy mélyedést vagy barlangot, amelyről beszéltem és rendeljünk ki oda aknamestert. Előre láttam ugyan, milyen nehézségekkel jár aknát telepíteni egy természetes mélyedésben, ahol erős léghuzat keletkezik, de a várparancsnok, Kucklander ezredes - azoknak a jelentése alapján, akik ismerték - jámbor öregúr volt, aki megvásárolta ezt a rangot, anélkül, hogy a hadtudományban gyakorolta volna magát. Az odaküldött aknamester nagyon kényelmesen és kedvére dolgozott. Először egy hasadékra vagy érre akadtak, amely előre vezetett. Miután ezt megnyitották, felfedeztek egy másik, jobbra kanyargó szűk mélyedést is, ez azonban nem látszott érnek. Nagyon kemény vörösmárvány volt, nem is fogta a véső. A munka meglassult és sikere egyre kétesebbé vált. Sürgettem tehát az aknamestereket. De nem volt már több lőporom, mint amennyi az akna megtöltésére kellett. Az ágyúk gyújtólyukai már nagyon megromlottak, gránátokat hozattam és a távolság ellenére is észrevettem, hogy az ágyúkból lőtt bombák a várban lévő épületek ellen nagyon hatásosak. Amikor már elég nagy mennyiségű lőpor volt benne, parancsot adtam, hogy szólítsák megadásra a parancsnokot, aki nem felelt, hanem éjszaka kitört, elfoglalta az aknát és megölte aknamestereinket. Lőporom egy részét elvitte, az üregben pedig embereket hagyott. Ez nagyon kellemetlen esemény volt, de nem akartam tágítani, és parancsot adtam legjobb csapataimnak, hogy vessék ki az ellenséget az üregből. Ez a vállalkozás elég nehéz volt, mert csak szűk ösvény vezetett oda és a vártól fél puskalövésre a hely oldalán kellett felmenni, de felvonuló hadaink példás magaviseleté és bátorsága megijesztette a németeket, közeledtükre otthagyták őrhelyüket és amilyen gyorsan csak tudtak felmásztak a hegyre. Másnap kora reggel megadásra szólítottam fel a parancsnokot azzal az ajánlattal, hogy küldjön ki egy tisztet, és az meggyőződhetik róla, hogy az akna, melynek szerkezetét ismeri, robbantásra készen áll. A parancsnok megijedt, túszokat küldött és a megadási egyezséget nemsokára megkötöttük. A résen át vonultak ki a várból, hajókat adtunk nekik, két nappal később pedig Te Deum-ot énekeltettem a kápolnában, melyet még Szent István király építtetett. A három erőd egy időben lövetett a megadás örömére.” 32 hídlap hidlap.net
