Hídlap, 2010 (8. évfolyam, 1–25. szám)
2010-03-20 / 11. szám
esztergom a Széchényi térről indult a Városháza közön át a Kis-Duna parton haladva, a Lőrinc utca keresztezésével a Mindszenty hercegprímás terén keresztül ért a honvédtemetőbe. A történelmi sírhelynél 48-as dalok csendültek fel, az Árpád-házi Szent Erzsébet Középiskola, Óvoda és Általános Iskola tanítványa, Kovács Ákos idézte fel a Kossuth-toborzó részleteit Simon István tollából. A rendezvény egyik csúcspontjaként Ágoston Csaba református és Klimentné Ferenczy Andrea evangélikus lelkészek mondtak áldást, majd a koszorúzás következett. Első ízben Magyarországon egyedülállóan az Osztrák Nagy- követség részéről Andrea Nasi követ koszorúzott, majd Párkány nevében Ján Oravec polgármester és Szép Rudolf alpolgármester. Őket követően Meggyes Tamás, Németh József és Knapp János Pál tették le a kegyelet virágait, Esztergom polgármesterét és alpolgármestereit követően pedig a pártok, a szentgyörgymezői polgárok, a város kisebbségi önkormányzatai és a civil szervezetek, az esztergomi oktatási intézmények képviselői is elhelyezték tel Istenbe vetett bizalommal induljunk az évnek és legjobb ereje szerint teljesítse mindenki a maga feladatait”. A megemlékezés folytatásaként Szalma László és Ivanov Mihály képviselőktől az esztergomi lovasok átvették az emlékmenet zászlóit, majd a városháza elé vonultak le a vendégek az ünnepi rendezvénysorozat következő helyszínére. A Széchenyi téren fanfárok „fújták a magukét”, majd a magyar zászlóval és a városzászlóval vonult ki a városháza kapuja alól négy cserkész. A lobogók előtti tisztelgést követően a Balassa Bálint Vegyeskar közreműködésével felcsendült a Himnusz, majd a cserkészek leeresztették a zászlókat. Müller Mátyás, a Szent István Gimnázium tanulója a városháza erkélyéről szavalta el Babits Mihály Petőfi koszorúi című művét. A zászlóvivő huszárokkal együtt indult el az emlékező tömeg a Szentgyörgymezői Honvédtemetőbe, hogy tiszteletüket róják az egykori hősi halottak előtt. Az emlékmenet AngolSarok Nyelvi Tábor 2010 Várunk Balatonalmádiba angol nyelvi táborunkba idén is augusztus 7-1 3 között! • 5x45 perces intenzív, játékos, angol nyelvű foglakozások a hét minden napján • 4 különböző nyelvi szint • szállás 2 szobás faházakban saját fürdővel • utazás külön busszal • minden, ami angol: kultúra, sport, szórakozás • felkészült, diplomás, fiatal és energikus csoportvezetők Jelentkezési határidő: március 20. - helyeket az előleg befizetésével és kitöltött jelentkezési lapok beadásával tudunk biztosítani További információ és jelentkezés: www.angolsarok.hu koszorúikat. QQUQ Az Intimtorna: segít a várandósságra és a szülésre való felkészítésben (az izmok kevésbé sérülnek illetve a szülés után hamarabb regenerálódnak); csökkenti a menstruációval járó kellemetlen tüneteket; csökkenti a nőgyógyászati gyulladásos betegségek előfordulását, növeli a kismedencei szervek ellenálló képességét; csökkenti és megszünteti a vizelet és széklettartási problémákat; segít a menopauzára való felkészülésben, az alhasi szervek sorvadását megelőzi; felkészít a nőgyógyászati, urológiai, végbélsebészeti műtétekre; örömtelibb szexuális életet biztosít; növeli a vitalitást, az életenergiát, javítja az élet minőségét. 2010. március 22-től hétfői és csütörtöki napokon, 18 órai kezdéssel intimtorna tanfolyam indul minden korosztály számára. A tanfolyam ára 7.000 forint/8 alkalom. Érdeklődni lehet a (33)511-110-es telefonon. Aquasziget Esztergom Táncsics M. u. 5., telefon: 06-33/511-100 info@aquasziget.hu , www.aquasziget.hu az év étmuyfüdői* hidlap.net hídlap 17