Hídlap, 2010 (8. évfolyam, 1–25. szám)
2010-03-20 / 11. szám
röviden előtt volt a szelektív hulladékgyűjtő sziget, amit lakossági kérésre körülbelül két évvel ezelőtt áthelyeztek, azonban a gyűjtőhelyet jelző táblát nem távolították el, ma is feleslegesen áll ott és félrevezető tájékoztatást ad. KIADVÁNY A SASFÉSZEKRŐL A környék kedvelt turista célpontja a Pilisben a Fekete-hegy, ahol a múlt század húszas-harmincas éveitől állt már a vadászokat szolgáló épület, ami 1933 októberétől a turisták előtt is nyitva állt, ezért innen számítják a turistaház történetét. A 75 éves évfordulóra 2008-ban emléktúrákkal, helyszíni kiállítással emlékeztek, most pedig megjelent a Sasfészekről szóló könyv is, ami a története leírása mellett sok fotóval mutatja be az épületet Jámbor István szerkesztésében. A rendszerváltás után a turistaházat visszakapta a Dorogi Egyetértés Sportegyesület Természetjáró Szakosztálya, amely lelkes munkával kezeli és tartja fenn. ORSZÁGOS KAPITÁNYI KÖSZÖNET A POLGÁRŐRÖKNEK Esztergom. Bencze József köszönetét fejezte ki az esztergomi polgárőröknek, amiért az Esztergomi Polgárőr Szervezet hozzájárult és segítette a 2008-ban hősi halált halt Borbély Zoltán rendőr tiszteletére rendezett I. Országos Rendőrségi Véradónapot. Bencze József köszönő levelében hangsúlyozta az országos véradónap nemcsak a rendőrség érdeme, hanem a fontos társadalmi értékeket magáénak valló polgárőrközösségé is, amelynek felelősségérzete a közjó iránt tagadhatatlan. VILÁGHÁBORÚS LŐSZERT TALÁLTAK Bajna. Második világháborús lövedéket találtak a tűzoltók múlt szombaton a faHÚSVÉTI KÉSZÜLŐDÉS A Gyermek Kert Alapítvány és a Mikkamakka Játéktár sok szeretettel vár minden kedves érdeklődőt húsvéti kézműves foglalkozásaira. A közelgő ünnepre készülődve, színes húsvéti tojásokat és lakásdíszeket készítünk különböző technikákkal. Ingyenes mesevetítéssel és Játszóházzal várjuk a kisebbeket. A foglalkozások időpontjai: 2010. március 26. péntek 2010. április 2. péntek 16.00-18.00-ig Részvételi díj: 500,- Ft/fó' Helyszín: 2500 Esztergom, Aranyhegyi u. 5. Tel.: 33/501-740 Mindenkit nagy szeretettel várunk! KERESIK A SOROMPÓROMBOLÓT Az Esztergomi Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya nyomozást folytat a vasúti közlekedés biztonsága elleni bűncselekmény miatt. 2010. február 4-én, csütörtöki napon 16 órakor Dorogon, a Mária úti vasúti átjáróban ismeretlen személy egy piros színű személygépkocsival a tilos jelzés ellenére a sínekre hajtott, miközben letörte a fény és félsorompó egyik csapórúdját, majd megállás nélkül továbbhajtott a Bécsi út irányába. Az esemény körülményeinek tisztázása érdekében az Esztergomi Rendőrkapitányság kéri a személygépkocsi vezetőjének jelentkezését, valamint mindazon tanúk jelentkezését, akik érdemleges információval rendelkeznek az esettel kapcsolatban. Bejelentés tehető személyesen, vagy a 06 (33) 510-240, a 107, illetve a 112 segélyhívó telefonszámokon. Kedves Gyerekek! Szeretettel meghívunk Húsvétváró Kézműves Foglalkozásunkra, melynek Helye: Babits Mihály Általános Iskola Ideje: 2010. március 26. 16:00 - 18:00 közt A kézműves foglalkozások ideje alatt népi játékokat bemutató táncház vár Benneteket, megjutalmazzuk rajzpályázatunk díjazottjait és a nagysikerű „tojáscukor vadászat" sem marad el. Ha hozol 2 db főtt tojást, azt is kidíszítheted. Belépés: díjtalan! Ne hagyd otthon a szomszédodat és a jó kedvedet sem! FÉNYMÁSOLÁS COLORPOSTER Esztergom, Petőfi u. 2. (régi mozi utcája, a patika mellett) Tel.: 33/412-100 colorpress.nyomda@gmail.com www.colorpress.hu az akciós ár 200 A/4-es másolattól érvényes, illetve digitális és íves anyagokra vonatkozik. Esztergom Simor János u. 17. Iposz udvar, PIAC ÖÁLA Március 24. Szerda )WÍTrD Äf kMMe I WWW« 100 Ft-os GYERMEKRUHAVASAR 200Ft-os FELNŐTTRUHAVÁSÁR ir.hu 600Ft-os TAVASZI KABÁTOK - BLÉZEREK - ZAKÓK « i 8 hídlap hidlap.net