Hídlap, 2010 (8. évfolyam, 1–25. szám)
2010-03-06 / 9. szám
exkluzív Esztergom-emberek A tanítás hasznossága - és szeretete Bánhidy László tanár urat, az esztergomi ferences gimnázium földrajz-rajz szakos oktatóját szinte mindenki ismeri a városban és a környéken. Ismert művészetszervező tevékenysége is. Beszélgetésünk apropóját az szolgáltatta, hogy harmincöt éve él közöttünk, Esztergomban.- Eger és Esztergom: életének két meghatározó városa a magyar katolikus egyház, a keresztény gondol kodás központja. Hogyan hatott önre ez a két érseki központ? Hogyan vezetett az útja Egerből Esztergomba?- Érdekes a két várost összehasonlítani, mert az azonosságok mellett, miszerint mind a kettő fontos egyházi központ, illetve a magyar történelemben szintúgy meghatározó szerepet töltenek be, úgy tűnik, hogy Eger nem szenvedte meg annyira a kommunista időszak káros következményeit. Leginkább talán azért, mert megmaradhatott megyeszékhelynek. Emiatt másképpen is fejlődött. Amikor Esztergomba költöztem, itt bizonyos vonatkozásban sokkal „radikálisabbnak" hatott a helyzet. Rögtön avval az új momentummal fogadtak, hogy milyen ellentétek feszülnek Tatabánya és Esztergom- az új és a régi megyeközpont - között. Amint egy-két esztergomi emberrel kapcsolatba kerültem, és beszélgettünk a helyi viszonyokról, mondhatni, meglepetésként értek az itteni - fogalmazzunk így -vetélkedések. Emlékszem például, hogy akkoriban lett testvérvárosa Esztergomnak Finnországban (Espoo), és mivel, azt hiszem, Tatabányának még nem volt, a pletykák szintjén rosszalló hangokat lehetett hallani, hogy micsoda dolog az, hogy Esztergom már rendelkezik testvérvárossal onnan, Tatabánya meg még nem - és így tovább. Számomra ez egy kicsit furcsának mutatkozott. Az idekerülésem körülményeiről szólva: éppen az egri tanárképző főiskolán tanultam, amikor a„nagy felszabadulásunk" emlékére egy műveltségi televíziós vetélkedőt szerveztek, aminek egyik feladataként egy tévéműsort kellett készítenie a hallgatóknak. S mivel csapattagként magam szintén részt vettem abban a munkában, hogy film szülessen Esztergomról, egy éven keresztül jártam ide ez ügyben, és megszerettem a várost. Homor Imréné Mónika - a törzsökös esztergomiak emlékezhetnek rá, nem is annyira régen alpolgármesteri, illetve hát tanácselnök-helyettesi tisztet töltött be - kért, illetőleg többen mondták, ha van kedvem, maradjak itt. Nem tudom, meglepődtek-e, mikor végül úgy döntöttem, hogy jó, akkor maradok. Hozzásegített a választásomhoz, hogy akkortájt Egerben engem a főiskolára hívtak tanársegédnek, ám az gondot jelentett, hogy az idősebb korosztály invitált, és beszélgetéseink során kibukott, ők nemsokára nyugdíjba vonulnak, és kételyeim támadtak azzal kapcsolatosan, hogy vajon jól fogok-e kijönni azokon a tanszékeken az „ifjabb titánokkal". Az engem marasztaló korosabb tanszéki kollégák zöme már a második világháború előtt tanított, politikai nézeteiket is jól ismertem, az „ifjú titánokban" viszont nem bíztam annyira. így aztán eljöttem Esztergomba. Pontosan harmincöt éve: 1975- ben kerültem ide „hivatalosan".- Miért a tanítást választotta, hiszen lehetett volna akár művész?- Lehettem volna, különösen a későbbiekben, amikora képzőművészeti főiskolára felvételiztem. Többször jelentkeztem, végül „feladta" az intézmény, és felvettek... Ugyan nem tettem végleg talonba a művészi ambícióimat, de - talán hangzatosán hat, és talán némelyeket mosolygásra is sarkall - úgy éreztem, hogy a nemzet érdekében - már ha most ennek hallatán akadnak, akik padlót is fognak -, hasznosabb, ha én tanítok, mintsem olyan pályát választok, amit óriási csatározások, csalódások és értetlenségek kísérnek. Nyilván nem szükséges bemutatnom, hogy a művészi pálya milyen volt általában mindig is, de akkoriban különösen... Megalkuvások és hasonlókövezték - az ember vagy azt tette, amit akart és éhen halt, vagy pedig úgy, ahogy elvolt, de akkor fel kellett adnia az elveit. Nem szakítottam el a képzőművészethez való szoros szálaimat, annyira kötődök hozzá, , hogy azt hiszem, egyszer majd ezen a területen szeretném a pályafutásomat befejezni. Ha még a nyugdíjba kerülésem környékén lesz olyan agyam, hogy még lehet valamit kezdeni vele.- Ha már a művészet: az esztergomi kiállítások szervezésében aktívan közreműködött és közreműködik. Az eddigiek között akadt-e olyan, amelyik önnek különösen kedves? Francisco Goya? Vincze László? 26 hídlap hidlap.net
