Hídlap, 2010 (8. évfolyam, 1–25. szám)

2010-03-06 / 9. szám

programok ADJ VÉRT, ÉLETET ADSZ! A Vaszary Kolos Kórház vérellátója a jövő héten ismét három alkalommal rendez önkéntes véradást. Március 9-én, ked­den 8 óra és 14 óra között Eszter­gomban, a vérellátóban, március 10-én, szerdán 8 órától 12 óráig Esztergomban, az Árpád-házi Szent Erzsébet iskolában, már­cius 11-én, csütörtökön fél kilenctől 13 óráig pedig Dorogon, a Richter Gedeon Rt. telephelyén jelentkezhetnek a segíte­ni szándékozók személyi igazolványukkal ésTAJ-kártyájukkal. HA SZOMBAT, AKKOR TÁRSASJÁTÉK! Esztergom. Ismét összeül a több civil szervezet által létrehozott társasjáték klub a Kolping házban (a volt Népkert utcai óvoda épületében) március 6-án, szombaton 15 és 19 óra között. A klubba 12 éven felüli gyermekek egyedül is, a ki­sebbek csak szülővel együtt mehetnek. A szervezők a fűtési költségekhez való anyagi hozzájárulásokat elfogadnak. BLUES NEMCSAK NŐKNEK! Csolnok. Március 6-án, szombaton 20 órakor a Rákóczi rockkocsmában nőnapi Blues and Roll és Blues Trappers koncert lesz. A belépő uraknak 300 forint, höl­gyeknek ingyenes. NŐK BÁLJA A NŐK BÁLVÁNYAIVAL Dorog. Nőnapi bált tartanak a József At­tila Művelődési Házban március 6-án, szombaton 20 órától. A hangulatot a chippendale fiúk forrósítják fel, a zenéről pedig az Elektron Band együttes gondos­kodik. A belépőjegy 2000 forint. A STÍLUS MAGA AZ EMBER Esztergom-Kertváros. Stílustanfolyam indul a Féja Géza Közösségi Házban. A foglalkozások március 8-án, 12-én, 19- én, 22-én és 26-án 16 órakor kezdődnek. Az előadás-sorozat mindazoknak szól, akik szeretnének előnyt szerezni állás­interjúkon, illetve kapcsolatok kialakítá­sában és magabiztosságot szeretnének szerezni a stílus által kortól függetlenül. A tanfolyam díja 800 forint, jelentkez­ni lehet Kalocsai Lillánál a 30/423-7825 telefonszámon. CSAK A SZÉPRE EMLÉKEZEM Esztergom-Kertváros. A nőnap alkalmá­ból mutatják be március 8-án, hétfőn 16 órakor„Csak a szépre emlékezem"cím- mel Papp Györgyi ünnepi műsorát a Féja Géza Közösségi Házban. NŐK HAVA SZENTGYÖRGYMEZŐN Esztergom. Ahogy az elmúlt évben, idén is a női nem előtt tiszteleg márciusi prog­ramjaival a Szentgyörgymezői Olvasó­kör. Március 8-án, hétfőn 18 órakor Papp Györgyi előadó-estjére kerül sor„Soha- se mondd...!"címmel. A műsor egy nő életútját mutatja be a kamaszkortól az időskorig versben, prózában és dalban. Zongorán kísér Pozsár Andrea. Március 19-én, pénteken, fél hattól Lukács Anikó és Tamásné Kollár Magdolna, az Otthon Segítünk Alapítvány vezetői tartanak elő­adást a szeretetnyelvekről „Szeress úgy, ahogy szeretném!"címmel. Mindkét ren­dezvényre díjtalan a belépés. HÚSVÉTVÁRÓ SZÖSZMÖTÖLÉS Esztergom. Már­cius 9-én, ked­den délelőtt 10 órától lesz az Otthon Segítünk szolgálat követ­kező, Szöszmö- tölő nevű, kis­gyermekes anyukáknak szóló kézműves foglalkozása a Máltai játszótéren, ahol ez­úttal nyuszit, bárányt és kiscsirkét készít­hetnek filcből, miközben a gyerekekre az önkéntesek vigyáznak. ÓRIÁSBÁBOK ÉS HAGYMAFIÚ Nyergesújfalu. A Maszk Bábegyüttes óriásbábos előadása és A kis hagymafiú története látható március 9-én, kedden 10 órakor az Ady Endre Művelődési Ház­ban. A belépőjegy 150 forint. IMA A SZLOVÁK-MAGYAR MEGBÉKÉLÉSÉRT Pilisszántó. A Szent István Rádió és a szlovákiai Lumen Rádió közös misét tart a szlovák-magyar megbékélés jegyében Pilisszántón, a római katolikus templomban március 14-én, vasárnap fél tizenegykor, amikor a hívők együtt imádkozzék a Mi- atyánkot és az Otcsenás-t. A misével emléket kívánnak állítani a Pilisben élő népek egymás tiszteletét élvező, több nemzetiségű, szomszédos települések évszázadok óta példát mutató baráti együttélésének és együtt imádkoznak azért, hogy a politi­kai vezetők a pusztító gyűlöletkeltés szintjéről fel tudjanak emelkedni az egyszerű vidéki lelkek bölcsességére. A MŰVELŐDÉSI HÁZ SZÍNHÁZI MŰSORA Március 6., szombat 19 óra: Fisher' Choir & Company: Nyolcak turnéja. SPÓROLJ AZ ENERGIÁVAL Esztergom. A Komárom-Esztergom Me­gyei Kereskedelmi és Iparkamara Föld­gáz-, és villamos energia költségek kama­rai tarifával: 5-15 százalékos költségcsök­kenés címmel tájékoztató előadást tart március 9-én, kedden 10 órakor a Deák Ferenc utca 14. szám alatti székházban Benke Zsolt független beszerzési szakér­tő közreműködésével. SZONÁTÁK HEGEDŰRE ÉS GITÁRRA Esztergom. Március 9-én, kedden 19 órakorTelbisz Katalin hegedűművész. Szilvágyi Sándor és Csáki András gitár­művész ad koncertet a Zsinagógában. Műsorukon Carulli-Gluck nyitánya, Bach G-dúr szonátája, Haydn B-dúr szonátája és Schubert Arpeggione szonátája lesz hallható. A belépő 500 forint. HÚSVÉTI KÉSZÜLŐDÉS Dorog. Kézműves foglalkozás keretében húsvéti meglepetéseket készíthetnek a gyerekek március 10-én, szerdán 15 órá­tól a gyermekkönyvtárban. A foglalkozá­sokat Konczné Erika vezeti. NŐNAPI OPERETTGÁLA Esztergom. Március 11 -én, csütörtökön 19 órakor a művelődési házban egész es- tés operettműsort láthatnak az érdeklő­dők neves énekesek és kiváló táncosok közreműködésével a Pesti Magyar Ope­rett Színpad előadásában. A sztárvendég Kalocsai Zsuzsa lesz. VÁLSÁGBAN LÉVŐ, FIGYELEM! Esztergom. A Banki és Végrehajtási Ká­rosultak Információs Irodája és a Komá­rom-Esztergom Megyei Kereskedelmi és Iparkamara szervezésében Pénzes Rita tart előadást március 11-én 13 órai kez­dettel a Deák Ferenc utca 14. szám alat­ti kamarai székházban, melynek témái egyebek között, hogy az iroda milyen esetekben és módon tud segíteni a rá­szoruló magánembereknek és vállalko­zásoknak. Az előadás végén kérdések felvetésére is lesz lehetőség. GYERMEKKÖNYVTÁRI PROGRAMOK Esztergom. A Helischer Józsefvárosi Könyvtár gyermekkönyvtárában a József Attila Általános Iskolában március 11-én, 10 hídlap hidlap.net

Next

/
Oldalképek
Tartalom