Hídlap, 2010 (8. évfolyam, 1–25. szám)
2010-02-27 / 8. szám
esztergom Se veled, se nélküled... Knapp János Pál (a szerző Esztergom alpolgármestere, az esztergomi Fidesz alapítója) Összeszedetlenség, pánikés belső harcok jellemzik az MDF kampányát. Közben a mi választókerületünkben érdekes megoldások születtek a jelöltállítást illetően. A z SZDSZ-MDF turmix egyelőre egyáltalán nem tűnik olyan sikeres fogásnak, mint amilyenről Dávid Ibolya hízókúrás receptje szólt. A támogatottság inkább fogyatkozik, a tagság karcsúsodik. Az új ízlésvilágot nem mindenkinek bírja a gyomra. Főleg a „nagy öregek", az Antall-i örökség képviselői, elismert polgármesterek (Mosonmagyaróvár, Tahitótfalu), kiábrándult párttagok, csalódott ön- kormányzati képviselők (nálunk Kínál Katalin) hagyják el a pártot. A vidék MDF-e forrong, nem értik, mi történik. Mindössze nyolc megyében és Budapesten sikerült összeboronálni az MDF-et a liberálisokkal. A belső vívódások eredményeként az ajánlócédula gyűjtése is döcögősen megy. A párt budapesti választmánya leváltotta a fővárosi elnököt, és újat nevezett ki a helyére. A jogfosztottak jogtalanságról rebegtek, a vaslady pedig rendet tett. A „demokrata, magyar, független" pártelnökasszony öt fővárosi MDF szervezetet tiltott be. Mikor kiderült, hogy a kampányhoz azért nem ártana minél több MDF-es, a renitensek visszakapták a működés lehetőségét, de határozat született arról, hogy a választásokig csak a párt országos választmánya hozhat döntést a fontosabb kérdésekben. A pártban uralkodó fejetlenség hallatán már a húzó márkanévnek gondolt Bokros Lajos is visszalépéssel fenyegette meg a pártot, de híre ment annak is, hogy Bokros a szerencsétlenkedő MDF helyett inkább az LMP-hez igazolna. Ezt az érintettek aztán cáfolták, a párt morális és szervezeti válságával azonban nem igazán tudnak mit csinálni. Szivárványos tulipán Az MDF politikája vegytisztán machiavellista, a „cél szentesíti az eszközt" elvét abszolutizálja. Dávid Ibolya üzenete világos: mindegy, hogy kivel és hogyan, csak jussunk be az Ország- gyűlésbe, a hitelességünket ráérünk aztán valahogy helyrepofozni. A politikai paletta olyan zavarba ejtően széles, hogy az MDF-nek nem köny- nyű közös ideológiai nevezőre hozni a jelölteket. A pártban van kisgazda, Gyurcsány-rajongó közíró, az MSZP- vel szövetkező Tisztelet Társaságából importált politikus (a tatabányai jelölt), konzervatív, szociáldemokrata, liberális és ex-radikális. Erről a politika kavalkádról ír a Heti Válasz egyik múlt heti cikke is, mely a„MagyarTarka" címmel jelent meg. Az írás azért érdekes, mert az MDF zabolátlan sokszínűségéről szólva a mi választókörzetünk kényszer-együttműködéséről, Varga Győző és Jónás László tervutasításos politikai partnerségéről is említést tesz. És valóban: az összefogás - politikai értelemben - meglehetősen perverz. Mint mikor az ember munkásruhát vesz fel az élre vasalt inghez. Vannak dolgok, amelyek nehezen illenek a képbe. Ilyen Jónás is, aki 2002-ben még Csurka intellektuális emlőin időzve, MIÉP szemüvegen keresztül vizslatta a közéletet, ma meg arról beszél, hogy a liberálisokkal összefogni politikai erény. Én elfogadom, hogy a liberális értékrend képviseletére igény lehet a magyar társadalomban, de a liberálisokat azért nehogy már egy volt MIÉP- es képviselje. Hacivat és Karagöz az MDF-ért Egy utazóregényben olvastam Hacivatról és Karagözről, akik egy tradicionális török báb- vagy árnyjáték szereplői. A két karakter vásárokon előadott párjátékának lényege az együttesség és a különbözőség nevettető erejű keveredése. A szereposztás szerint Flacivat a választékos, művelt, megfontolt, konfliktuskerülő figura, aki megbecsült tagja a közösségnek, ezért a környezetében élők gyakran kérik ki tanácsát. Partnere, jellemének éles ellentéte, a telt, kopaszodó Karagöz („fekete szem"), akinek hepciáskodó modora feltűnési viszketegséggel és otromba stílussal társul. A két szereplő a színpadon egymás társaságában mutatkozik, de valójában egymásnak ellentmondó jellemvonásaik folytán nincs összhang közöttük. Kettőjük ellentmondásos partnersége fűszerezi és teszi humorossá az általuk előadott történeteket. Plasonlóan látom Jónás és Varga viszonyát az MDF-SZDSZ paktumban. Bár a liberálisok más politikai értékrend alapján gondolkodnak, mint a Fidesz, Varga Győzőt mégis jóval hitelesebb politikusnak tartják környezetemben. Varga Győző megmaradt baloldali embernek, következetesen, hosszú évek óta ugyanazon elveket képviseli. Sokan nagyra tartják és elismerően szólnak munkájáról, hiszen a regionális fejlesztési tanács tagjaként többet tett Esztergomért az elmúlt négy évben, mint Winkfein és Jónás együttvéve. Varga Győzőt, az esztergomi Flacivatot, nem a politikai utilita- rizmus hajtja előre. Megfed, ha kell, de nem vesz részt a parttalan gáncsosko- dásban. Jelenlegi politikai partnere, ellentétpárja, a mi Karagözünk, Jónás László, aki egy teljesen más szemléletmóddal bír. Véleményem szerint Jónás politikája a köpönyegforgatásról és az erős gyomorról szól. Neki feltétel nélkül ízlik minden, amit a Dávid Ibolya féle boszorkánykonyhában alkotnak. Kínál Katalinnal ellentétben, azt eszi, amit elé tesznek. A MIÉP után a polgári köröknél és a Fidesznél igyekezett „munkát" találni és miután ott nem kértek belőle, az MDF-nél talált menedéket, ahol hajdani önmagát meghazudtolva most pártutasítás szerint a liberális értékekért is hajlandó síkra szállni. De ami Karagöz alakításában igazán pikáns, hogy kifúrta társát, a valódi liberálist Esztergomból. Vargának ugyanis az MDF-SZDSZ paktum szerint komáromi körzetben kell majd indulnia a képviselőségért, nem Esztergomban. Kár, nemes ellenfél lett volna. hidlap.net hídlap 17
