Hídlap, 2010 (8. évfolyam, 1–25. szám)
2010-02-20 / 7. szám
közügy semmi hasznos nem történt; a térségben folyó felzárkózási és modernizálódási versenyben egyre hátrább csúszik hazánk. Kritizáltam az ellenzéki pártot, amely arról szól a választókhoz, hogy „rosszabbul élünk", holott azt kellett volna számon kérnie a kormánypártokon, amiért azok ténylegesen felelősek: a kormányzást. A kormányzati mulasztásokról és az azonnali teendőkről Gyurcsány Ferenc sem mint kormányfő, sem mint jelölt nem szólt. Beszélt viszont tízezermilliárd forintnyi távlatos fejlesztésekről - reménybeli uniós pénzből fizetve; új hidakról és utakról, technológiai központokról és Budapestről, mint pénzügyi és logisztikai központról. A remélt uniós pénzeket többszörösen is elköltötték fejben. Majd jött a nagy fordulat, amikor az Európai Unió megelégelte az adatok manipulálását, a tervezett államháztartási hiány rendszeres túllépését, és nem az lett az elsődleges gondunk, hogy miként költsük az unió pénzét, hanem hogy miként lehetne visszafogni a magyar állam kiadásaiból. De az már a nyolcéves szocialista kormányzás legutolsó szakaszára esik Hova ment a rengeteg pénz? A harmadik nagy baj pontosan az, hogy a világos jelzések, külső figyelmeztetések ellenére hosszú időn át nem történt értelmes korrekció. A kormánykoalíció csak akkor volt hajlandó elkezdeni kormányozni, amikor már közvetlen fenyegetés érte az EU részéről. Azt pedig az egészségügyi „reform" példáján láttuk 2007-ben, hogy miként valósította meg az ország kormányzását a koalíció. Ma mind többen kérdik: hova ment a jóléti rendszerváltozásra szánt rengeteg költségvetési pénz? Miként lett ekkora az államadósság mértéke és aránya, ha közben visszafogták az állami beruházásokat, lecsökkentették a helyi önkormányzatoknak járó költségvetési kiegészítéseket, visszaveszik a 13. havi nyugdíjat? A válasz egy részét megadta az élet, amikor 2008 nyarától mind nyilvánvalóbb lett, hogy az állami vállalatok működésében, és általában is az állami pénzek elköltésében kiterjedt, szisztematikus visszaélések vannak. Nem arról van itt szó, hogy néhány kirívó eset felszínre jutott; sajnos sokkal inkább igaz az, hogy ahol csak megkaparták az ellenőrző hatóságok, ott mind feltört a szennylé. Most lehet csak sajnálni, hogy az ügyészség, a rendőrség, az Állami Számvevőszék miért nem lépett fel korábban egyértelműen az állami pénzek nyilvánvaló elherdálóival szemben. Százmillliók itt, milliárdok ott; már önmagában a rendőrségi hírekben szereplő tételek is nemzetgazdasági méretre rúgnak. De az évi ezermilliárd forintos államháztartási deficitet önmagában a közvetlen pénz-elcsorgással nem lehet megmagyarázni. Azt viszont szakirodalmi források jól kimutatják, hogy a korrupciós környezetben nem is elsősorban a korrupt politikus vagy tiszviselő által zsebretett pénz a legnagyobb nemzetgazdasági veszteség, hanem az a közeg, amelyben a beosztottak látják vagy megérzik a felelőtlenséget, a közérdek háttérbe szorulását, az állami működés gyatraságát. Mutatók tükrében A negyedik nagy baj ez lett: a magyar állam működési rendje helyett rendetlenség kezdett szétterjedni. Pedig milyen szépen hangzó ígéretekkel álltak elő azok a vezetők, akik úgymond sikeres üzleti múlttal a hátuk mögött vállalták a magyar állam irányítását. Bőségesen hallhattunk államreformok meghirdetéséről. De minden mérhető mutató (és persze az állampolgár napi tapasztalata) azt mondatja velünk, hogy a magyar állam az utóbbi néhány rövid év alatt rengeteget vesztett megbízhatóságából és működőképességéből. Holott a magyar állam már korábban is nagyon kiterjedt volt, sőt mérete idővel tovább növekedett. Míg az állami kiadások a bruttó hazai termék (GDP) százalékában mérve a szomszédos Szlovákiában 2000 és 2006 között 50 százalékról 37 százalékra zsugorodott, addig nálunk 46 százalékról 52-re nőtt. 2006 után sem a józan ész, hanem az uniós nyomás, majd a világ pénzügyi válsága közepette a Nemzetközi Valutaalap (IMF) hitelezési szigora vetett gátat a kiadások növelésének. A magyar államapparátus működési hatékonyságáról ránk nézve előnytelen képet festenek a nemzetközi összehasonlító elemzések. A Transparency International nevű nemzetközi intézmény elemzése szerint a magyar korrupciós helyzet tovább romlott az utóbbi években. Az ország zöme ma már érzi, hogy nagyon rossz irányba ment a magyar állam. Mind többen látják úgy, hogy az állam- igazgatás tudatos meggyengítése a kiterjedt államháztartáson élősködő befolyásos kör magánérdekeit szolgálta: ami a fővárosi tulajdonú közlekedési vállalatnál kibukott, az sokak szemét kinyitotta. Mélypontra zuhant az egész magyar politikai vezetőréteg iránti bizalom szintje. Ez viszont maga az ötödik, és talán következményeiben a legnagyobb baj. Mert nagy adóssággal - ha nem is könnyen - együtt lehet élni; az állam működését meg lehet javítani, a habozás éveit követheti határozott és koncepciózus cselekvés, az ígérgető és hazudozó vezetőktől meg lehet szabadulni; de csak akkor, ha az ország népének egy komoly hányada akarja a változást, érti az összefüggést a jobb államvezetés és az ő személyes boldogulása között. Csak akkor, ha megadja a szükséges bizalmat a maga által választandó vezetőknek a cselekvéshez. Csak akkor, ha hisz abban, hogy kemény munkával az ország sorsán lehet javítani, fordítani. És itt egyaránt fontos az, hogy egyáltalán hisz, valamint hogy a kemény munkában hisz. Ha megkopott a hit, vagy pedig továbbra is valami külső segítgségben, ritka csodában vagy valami hasonló mágikus fordulatban reménykedik valaki, akkor továbbra is nyakunkon marad a baj. Az öt fő baj mellett egyéb gondok és nyavalyák is lehúzzák a magyar gazdaságot. Ilyen most a külső piacok hirtelen leállása 2008 végén, a külföldi hitelforrások radikális elapadása. Ezek a gondok azonban idővel enyhülnek, amint az európai és egyéb érintett gazdaságok fokozatosan felszívják a válság káros következményeit. A rendbetétel azonban mindig az országon belül kezdődik, és ott is elsőként a fejekben. Csak remélni lehet, hogy a 2009-es év nagy gazdasági visszaesése és a mai aggasztó állapotunk nem pasz- szivitásba tolja társadalmunkat, hanem felrázza, aktivizálja. Mert amit elrontottak évek során, azt - rendszerint hosszabb idő alatt - jó akarattal és pontos munkával helyre is lehet hozni. hidlap.net hídlap 17
