Hídlap, 2010 (8. évfolyam, 1–25. szám)
2010-02-06 / 6. szám
exkluzív Igazi hántás nem ért Varga Péter Dénes Erdős Tamásné Bangó Valéria jelenleg az Esztergomi Hirdető Kft.-nél dolgozik, köszönhetően az önkormányzat által indított, roma felzárkóztatási és foglalkoztatási programnak. Vegyes házasságban él, az apósa magyar származású középiskolai tanár, aki időközben jeles íróvá, illetve cigány-kutatóvá vált, számos kötete jelent meg a romák életéről, napjainkban tapasztalható helyzetükről, a felzárkózás lehetőségeiről és mindarról, ami a roma kisebbség mindennapjait jellemzi. Hosszas rábeszélés után hajlandó volt rá, hogy elmesélje saját, nem mindennapi történetét.- Hogyan emlékszik vissza a gyermekkorára, miképpen élte meg azt a roma valóságot, amelyben született?- Valójában nem volt egyszerű. Nagyon szegények voltunk, édesanyám négy gyermeket szült, és bizony hihetetlenül nehéz körülmények között éltünk. A szüleim tizennyolc éves koruk óta dolgoztak, hogy el tudjanak bennünket tartani, és ez a szegénység máig nem feledhető kiszolgáltatottsággal is párosult. Az iskolás esztendeimhez már kedvesebb, kellemesebb emlékek fűződnek. Az osztály jelentős része magyar származású volt, mi összesen négyen voltunk cigányok abban a közösségben, amely valóban elfogadott bennünket. Együtt játszottunk, rosszalkodtunk, mint afféle gyerekek, tehát együtt éltük a gyerekkorunkat, ami nagyon pozitív élményként maradt meg az emlékeimben. Talán az egyik legkedvesebb történet, hogy harmadikosok voltunk, amikor osztálykirándulást szervezett az osztályfőnökünk, de én nem mehettem volna velük, hiszen nem volt rá pénzünk. Erre az osztálytársaim elmentek csigát gyűjteni, eladták, és ami pénzt ezért kaptak, azt befizették nekem, hogy én is velük mehessek.- Egyébként a baráti köre, barátnői romákból vagy magyarokból állottak?- Ez teljesen vegyesen alakult. Az a kis falu, ahová születtem, Nógrádmegyerbe, alapvetően vegyes etnikumú volt, és mintha valamiféle burok vette volna körbe ezt a kis települést, annyira természetes volt, hogy mi együtt élünk, gyerekként együtt játszottunk a magyarokkal, úgyhogy nagyon sok magyar barátnőm van máig is és volt természetesen még ott, gyerekkoromban.- Hogyan került Esztergomba?- Úgy gondoltuk a férjemmel, hogy feltétlenül változtatni szeretnénk az életminőségünkön és szerettük volna, ha a gyermekeink városi iskolába járnának, Esztergom pedig igen vonzó volt, nem csak a szépsége, a hagyományai, a történelme, hanem a jó híre miatt is. Nyilvánvaló volt, hogy itt a gyerekek majd sokkal több választási lehetőséget kapnak.- Ha már a férjét említette: akkoriban még korántsem volt bevett szokás, hogy ve26 hídlap hidlap.net
