Hídlap, 2010 (8. évfolyam, 1–25. szám)
2010-01-23 / 3. szám
régió s [ i » A térségben segítik a rászorulókat Szükség van a támogatásokra a régió oktatási intézményeinek vezetői szerint is, hiszen ez esetben ezen finanszírozási forma hiányában a gyerekek egyáltalán nem tudnának étkezni. Erről számolt be a dági általános iskola vezetője, Kreisz Istvánná is, aki mint elmondta, intézményükben jelenleg közel harminc gyermek étkezik, ebből tizenket- ten ingyenesen jutnak az élelemhez. Az iskolának nincs saját konyhája, így melegítőkonyha segítségével látják el a gyerekeket. Habár a település költségvetése még nem készült el teljesen, az igazgatónő úgy véli, hogy azok, akik eddig részesültek az étkezési kedvezményekben minden bizonnyal a jövőben is számíthatnak a támogatásra. Bajóton is hasonló a helyzet, ahol szintén sok családnak okoz nehézséget az étkezés megoldása. Az intézmény napközis ellátásban részt vevő negyvenöt tanulója közül harminchármán ingyenesen étkezhetnek, ami áranyait tekintve nagyon magas szám. A helyzet súlyosságát mutatja, hogy a tavalyi évhez képest tovább nőtt a száz százalékig ingyenes ellátásban részesülő tanulók száma - vázolta Dudásné Szabó Ibolya. A korábban felmerült támogatáscsökkentésre reagálva az igazgatónő elmondta, hogy ha valóban bekövetkezett volna a megvonás, akkor a településen valószínűleg több gyermek nem jutott volna ételhez, hiszen a szülők nagy része önerőből nem tudná finanszírozni a gyermekek ellátását. Éppen ezért nagy megnyugvással fogadták, hogy a gyermekvédelmi támogatásban részesülő kicsik továbbra is ingyenesen étkezhetnek. A gyermekek mindegyike részesül valamilyen mértékű hozzájárulásban Mogyorósbányán is, ahol így harminchárom tanuló étkezhet kedvezményesen. Kis iskola lévén az intézmény, nem rendelkezik saját konyhával, így az ételt kiadagolva szállítják a településre. Természetesen itt is nagyon nagy szerepe van a támogatásnak, hiszen anélkül valószínűleg a mogyorósbányai kisiskolások is ebéd nélkül maradnának. Ételhordásos rendszer működik Annavöl- gyön is,ahol a tanulókegy része háromszori étkezésben részesül, míg vannak, akik csak ebédelnek. Az iskolában tanuló harmincöt gyermek közül összesen huszonketten étkeznek ingyen és vannak olyanok is, akik ötvenszázalékos hozzájárulásban részesülnek, így látható, hogy itt is magas a rászorulók száma. Habár az intézmény költségvetése még itt sem teljes, de a pedagógusok bíznak abban, hogy senkitől sem kell megvonni a napi ellátást jelentő élelmet. Kissé bonyolultabb a helyzete azoknak a diákoknak, akik nem a lakhelyükön folytatják általános iskolai tanulmányaikat. Erről számolt be Batyik István, az esztergomi Montágh Imre Általános Iskola és Speciális Szakiskola tanára, gyakorlati oktatási vezetője, aki szerint az intézményben rendszeres problémát jelent, hogy a környező településekről beutazó gyerekek étkeztetése nem megoldott. Ennek részben az az oka, hogy a települések sok esetben csak a saját intézményeikben tanulókat támogatják, másrészt pedig az, hogy az esetlegesen megítélt juttatások sem minden esetben jutnak el az intézménybe, vagy nagyon hosszú az átfutási idő. A pedagógus szerint erre a problémára minél hamarabb megoldást kellene találni, hiszen nem elfogadható, hogy a gyerekek egy része ilyen hibák miatt nem jut ételhez. FORINT Az akciós kollekcióba bevont, "5 Ft" feliratú atricával ellátott szemüvegkeretek 5 Ft-os kedvezményes áron vásárolhatók meg omplett szemüveg rendelés eseténél szemüveglencse > kedvezmény ’ inden 20.000 Ft-ot meghaladó szemüve keret és komplett szemüveg megrendelése setén 10.000 Ft kedvezményt biztosítunk^ szemüveglencse árából. Az akció időtartama: 2010. január 4-től 2010. március 14-ig. Az akcióban a 2010. január 4. után felvett rendelések vesznek részt. Dorog, Bécsi út 51tel.: 443-471 Esztergom, Kossuth L. u. 5.; tel.: 411 -014 hidlap.net hídlap 39