Hídlap, 2010 (8. évfolyam, 1–25. szám)

2010-06-26 / 25. szám

régió Tinihét, színjátszótábor és ötvös foglalkozás is várja a helyieket Programkavalkád Kesztölcön Bozori Ivett Számtalan program várja a térségi te­lepülések többségén a nyári szünidőt otthon töltő gyerekeket, fiatalokat és az idősebb korosztály tagjait is. Nincs ez másként Kesztölcön sem, ahol a va­kációban tinihétre, színjátszótáborba és kézműves foglalkozásokra várják az érdeklődőket. M ár hagyományosnak számító prog­ramok sorát az idén a Tájképfestők hete nyitja meg jövő kedden, amikortól is a művészlelkű csemeték Juhász Sándor segítségével egy héten keresztül különfé­le festészeti technikákat sajátíthatnak el. A tábor témája ebben az évben a tájkép- és a csendéletfestészet lesz, ennek megfele­lően a gyerekek rengeteg időt tölthetnek a szabadban. A foglalkozások minden nap délelőtt zajlanak, így a munkát követően délutánonként egy kis pihenésre is marad idő. A nyár végén ráadásul a táborban ké­szült festményekből kiállítást szerveznek, melyen a szülők és hozzátartozók is meg­csodálhatják gyermekeik alkotásait. Július 4-én, pénteken kezdődik Kesztöl­cön a Tinihét, melyen a település felső ta­gozatos diákjai táborozhatnak. A hét kö­zepén országjáró kirándulás keretében Kecskemét nevezetességeit és élmény­fürdőjét, csúszdaparkját is meg­látogatják a fiatalok, de esti csil­lagnéző, valamint pilisi túrán is részt vehetnek. Ezenkívül még iz­galmas számháborúban, majd rö­vid szellemi megmérettetésen is összemérhetik tudásukat a tinik, akik ráadásul a tábori bajnoksá­gok jegyében - egyebek között - malomjátékban, krokettben, kü­lönféle társasjátékokban, sakkban és asztaliteniszben is versenghet­nek. Kihagyhatatlan és az utóbbi években minden alkalommal sze­repelt a Tinihét programjában az eszter­gomi élményfürdő meglátogatása is, ami idén sem hiányozhat a kínálatból. „Év­ről évre igyekszünk úgy megszervezni a programot, hogy a gyerekek maradékta­lanul jól érezzék magukat. Éppen ezért az idén is a Tinihét szerves részét képezi az Aquaszigeten tett látogatás, amit mindig nagyon várnak a gyerekek" - erősítette meg Gaálné Kara Valéria szervező. A fürdőzést követően hirdetik ki a hétközbeni vetélkedők, bajnokságok eredményeit, este pedig egy közös tábortü- zezéssel zárul a Tinihét. A fiatalok rendezvényével majdnem párhuzamosan zaj­lik az ötvös tábor, amit Végh Sándor ötvösművész szer­vez és bonyolít már évek óta a településen. A programra elsősorban az idősebb korosztályt várja a szervező, a hét során készített ékszereket pedig a tábor végén mindenki hazaviheti. Az iskolások­nak szánt rendezvényeket követően a Ga­rabonciások hete következik, mely a kis­iskolás, nagycsoportos korosztályt szólítja meg, ennek megfelelően leginkább kéz­műves foglalkozások kerülnek előtérbe, így a fiatalok megismerkedhetnek egye­bek között a nemezelés technológiájával és az íjászat világába is betekintést nyer­nek. A hónap közepén, 10-étől jönnek össze a település gyermekszínjátszói, akik szintén egy hetet töltenek együtt, mely időszak alatt a Csongor ésTünde című da­rabot sajátítják el. A színpadi próbák mel­lett a fiatalok elkészítik a darabban hasz­nált kellékeket, díszletet és jelmezeket is, a próbaidőszak után pedig ősszel mu­tatják be a gyerekek a darabot. Hason­ló megfontolásból jönnek össze a felnőtt színjátszók is, akik a hónap utolsó napjai­ra időzítették a próbaidőszakukat, így jú­lius 26. és 30. között gyakorolják legújabb színdarabjukat. BIO KUCKÓ GYÓGYNÖVÉNYEK, TELJES KIŐRLÉSŰ LISZTEK, CARNITA, GLUTÉNMENTES KÉSZÍTMÉNYEK, TEÁK, PÍVÍZ... Természetes hatóanyagok természetes alacsony áron Rendelésre is! I! Jh LYQNESS Esztergomban a Bástya alatt hálózat tagja Esztergom, Rákóczi tér 5., 33/401-622 2536 Nyergesújfalu, Váci Mihály út 9. Tel.: 0620/552-1000 Nyitva tartás: h-p: 8-17, szó: 8-13, v: 9-12 • vágott virágok, cserepes növények • kerámia, üveg, fa ajándék- és dísztárgyak • retro ajándékok • plüss- és kerámiafigurák • édesség, képeslap • selyemvirágok, cserepek, erkélyládák • virágföld Ballagási csokrokra megrendelést felveszünk! Vállajuk esküvők teljeskörű virágdíszítését. Díszcsomagolást és Házhozszállítást is vállalunk! Kényelmes parkolási lehetőség. hidlap.net hídlap 23

Next

/
Oldalképek
Tartalom