Hídlap, 2010 (8. évfolyam, 1–25. szám)
2010-06-26 / 25. szám
programok ahol Tóth József Citrom gitáros mellett Drexler Zoltán dobos, Petrás Attila dobos, Tóth Tamás basszusgitáros, Fehér Gergely énekes és Kosztin László gitáros játszik. SZUB-KULT-FESZT KÉT NAPIG Esztergom. Elektronikus zenei fesztivált rendeznek a Pézsa Tibor sportcsarnoknál. A hagyományteremtő céllal megszervezett kétnapos Szub-Kult-Feszt partin közel harminc fellépő szórakoztatja majd a közönséget, köztük az Anima Sound System, Mr Busta és a Kanál Crew, de nem lesz hiány a közkedvelt helyi dj sztárokból, zenekarokból sem. Július 3., szombat KISPÁLYÁS LABDARÚGÓTORNA Lábatlan. Kispályás labdarúgótornát szerveznek a sportpályán, amelyre csapatok, baráti társaságok jelentkezését várják. Jelentkezni lehet Khéner László sportszervezőnél a 06 (20) 379-9097 számon vagy a khenersport@gmail.com e-mail címen. VI. ESZTERGOMI VETERÁNJÁRMŰ-TALÁLKOZÓ Esztergom. Az Esztergomi Járműtörténeti Club szervezésében hatodik alkalommal rendeznek veteránjármű-talál- kozót a Mária Valéria híd parkolójában. Az autók 8 és 9 óra között érkeznek meg, 10 órakor rajtol a túraverseny. A járműveket az esztergomi Suzuki autószalon és a táti kultúrház előtt 10 és 12 óra között, a rendezvény helyszínén pedig 12 és 16 óra között lehet folyamatosan megtekinteni. Az eredményhirdetésre 15.30 órakor kerül sor. A gyerekeket kézműves foglalkozások várják. Július 8., csütörtök ÉNEKKARI HANGVERSENY Dorog. A József Attila Művelődési Házban 17.30 órakor újra láthatják és hallhatják a fúvószene rajongói a Dorogi Fúvószenekart, melynek vendége ezúttal a Musik-Land Utazási Iroda jóvoltából hazánkban tartózkodó dániai Majazz Korét kórus lesz. A belépés díjtalan. Július 9., péntek NYERGESI SÖRFESZTIVÁL Nyergesújfalu. Péntektől vasárnapig zajlanak a XXL Nyergesi Sörfesztivál eseményei az íjászpályán. A pénteki programban 19 órakor az Irigy Hónaljmirigy műsora, majd a Hats OFF, a Deák Bill Blues Band és a Filip Gyuri Band koncertje szerepel. Szombaton a sportversenyek, gyermekprogramok és táncbemutatók után 16.30 órakor Caramel, 17.30-kor Király Viktor, 21.30-kor pedig Tabáni István lép fel. Vasárnap 14 órakor pocakszépségverseny lesz, 17 órakor rajtol a flúgosfutam, vagyis az emberi erővel hajtott járgányok mókás versenye a Tát- Nyergesújfalu bicikliúton, este a Madarak együttes házibulijával, vagy a vb-döntő óriáskivetítőn való megtekintésével zárul a program, mely részletesen megtalálható a nyergesujfalu.hu weboldalon. VISEGRÁDI PALOTAJÁTÉKOK Visegrád. Szintén péntektől vasárnapig tart a Visegrádi Nemzetközi Palotajátékok rendezvénysorozata az ezeréves településen. A programban a hagyományoknak megfelelően lovagi tornák, középkori mesterségek, fegyverkovácsok bemutatója, kirakodó- vásár, komédiások, bábelőadások, játszóház és udvari lakomák szerepelnek. A program mindhárom napon 9.30 órakor királyi menettel kezdődik, 16 órakor Toldi versenyt rendeznek, 12 és 23 óra között pedig a királyi borudvar várja a vendégeket. Az ingyenes programok helyszíne a Fő utca, a Platánsor, a Királyi Palota előkertje, a Salamon-torony, valamint a Fellegvár. ORSZÁGOS DÍJUGRATÓ BAJNOKSÁG Esztergom. A Királyvárosi Lovasligetben péntektől vasárnapig tartó Országos Díjugrató Bajnokságon az ország legjobb lovasai mérik össze tudásukat a legnagyobb kategóriákig. A nézők bravúros lovaglásokat, látványos versenyfeladatokat láthatnak. Egész hétvégén Trike találkozó lesz, az egész napos versenyszámELKÉSZÜLT A JÁTSZÓTÉR Mogyorósbánya. Július 3-án, szombaton adják át a község új játszóterét. Az eseményen az ünnepélyes avatást követően fellépnek a helyi óvodások, majd kihirdetik a játszótér építése kapcsán meghirdetett„Épül az új játszótér" és „Az én kedvenc játékom" című gyermekrajz pályázatok eredményeit. A pályázatokra készített alkotásokat a felső iskola könyvtárában lehet leadni hétfőn és szerdán 15 és 18 óra között június 30-ig. A gyerekeket kézműves foglalkozások és egyéb szórakoztató programok is várják. ok mellett pedig pénteken izgalmas lovas váltóverseny, szombaton és vasárnap vadászlovaglás, vasárnap délben az Arany Sólyom Lovagrend bemutatója, majd lovas stafétaverseny szerepel a programban. Szombaton és vasárnap az esztergomi kisvonat menetrendszerűen közlekedik a Lovasligetbe a Bazilikától 10,12,14 és 16 órakor indul, megáll a Bástya áruháznál, és aTesconál, a Lovasligetből pedig 10.30,12.30,14.30 és 16.30 órakor indul vissza. Egész hétvégén kirakodóvásár, kézműves foglalkozások, arcfestés, a Duna-lpoly Nemzeti Park játékos természeti foglalkozása, büfé és lovashintózás várja a vendégeket. A belépő ára 500 forint, amely egy félliteres üdítőt tartalmaz, 4 év alatt ingyenes. Július 10., szombat LOVASOK BULIJA Esztergom. Fergeteges Rider's Night Partyt rendeznek 22 órától a Királyvárosi Lovasligetben, ahol „együtt bulizik a lovasvilág krémje". A nagy sikerű partisorozat harmadik állomásaként választotta Esztergomot. Az érdeklődőket koktélbár, táncos lányok, a pultban sztárlovasok, és Hot Fashion Show várja, a zenéről D. Poly gondoskodik. Jegyek a helyszínen 2000 forintért, a www.lovasok.hu oldalon történt előzetes regisztrációval 1600 forintért kaphatók. Ne cipekedjen, inkább rendeljen! TIVADARGÁZ h ,, h WWW.pb-gazfutar.hu PB-GÁZPALACK HÁZHOZ SZÁLLÍTÁS 06-40/630-430 (helyi tarifával hívható szám) 0630-950-7268 hidlap.net hídlap 11