Hídlap, 2010 (8. évfolyam, 1–25. szám)

2010-06-26 / 25. szám

röviden Szlovákia: új kormány Slota és Fico nélkül Robert Fico távozó szlovák miniszterelnök beis­merte, hogy kormányalakítási kísérlete nem sike­rült, ezért megbízatását visszaadta az államfőnek. Ivan Gasparovic ezután Iveta Radicovának, a Szlo­vák Demokratikus és Keresztény Unió (SDKU) alel- nökének adott kormányalakítási megbízatást. Szlovákia korábbi kormánypártja, az Irány- Szociáldemokrácia (Smer) majdnem 35 százalék­kal nyerte meg a június 12-i parlamenti választásokat, de miután nem talált ko­alíciós partnerre, Robert Fico volt kormányfő szerdán visszaadta az államfőnek a kormányalakítási megbízatását. Ivan Gasparovic délután fogadta a négy ellenzéki párt vezetőit is, akik egy új kormánykoalíció létrehozásáról tárgyalnak. A négy párt - a Szlovák Demokratikus és Keresztény Unió (SDKU), Kereszténydemokrata Moz­galom (KDH), Szabadság és Szolidaritás (SaS), Híd - közös kormányfőjelöltje Iveta Radicová (SDKU). A négypárti koalíciónak a 150 tagú parlamentben 79 képviselője van. Radicová, aki elfogadta a köztársasági elnök felkérését, azt mondta:„Kormá- nyunk a polgári felelősség és együttműködés kormánya lesz." RENDŐRÖK AZ ÁRVÍZKÁROSULTAKÉRT A víz már visszahúzódott Borsod-Abaúj- Zemplén megyében, de az ott lakók élete továbbra sem rendeződött: az árhullám összedőlt, megrongálódott házakat, ott­hontalanná vált embereket hagyott maga után. A segítségből az árvíz idején is kivet­te részét a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság és ugyanígy tesz most is, mikor az új élet felépítéséhez kér­nek támogatást a bajba jutott családok. A rendőrség összefogásra szólítja fel a me­gye rendőreit és lakosságát egyaránt. El­sősorban tisztító- és fertőtlenítőszereket, háztartási felszerelést, tartós (hosszú sza­vatossági idővel rendelkező) élelmiszert és ruhaneműt (pl. ágynemű, takaró) várnak a kapitányságok portáin felállított gyűjtőhe­lyekre. Az esztergomi rendőrkapitányság (2500 Esztergom, Kiss János vezérezredes út. 27., 06 (33) 510-240, esztergom.rk@ko- marom.police.hu ) és a dorogi rendőrkapi­tányság (2510 Dorog, Bécsi út 40., 06 (33) 512-777, dorog.rk@komarom.police.hu ) Mindkét helyszínen hétköznap 7.30 és 16 óra között várják az adományokat. Pénzt is felajánlhatnak a segíteni szándékozók a Belügyminisztérium által létesített,„se­gítsünk az árvízkárosultakon" 10032000- 01220122-50004009 számlaszámra. KASZÁRNYABONTOGATÓK Esztergom. Múlt hétvégén sokak meg­döbbenésére munkagépek jelentek meg a Kossuth Lajos utcai egykori kaszárnya­épületben és nagy zajjal, porral eltüntet­ték a városképhez évtizedek óta hozzátar­tozó ház középső, árkádos részét. A város­háza építéshatóságától megtudtuk, hogy az elbontott épületrész a Budapesten be­jegyzett Egom-Plaza Kft. tulajdonában áll, aki bontási engedélyt kért az esztergomi hatóságtól, de mivel az ingatlanban a vá­ros önkormányzatának is van tulajdonré­sze, a dorogi hivatal lett az eljáró hatóság. Az engedélyezési eljárás során a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal egy örökségvé­delmi tanulmányra hivatkozva kimondta, hogy az érintett épületrész műemlékvé­delmi szempontból nem bír jelentőség­gel, ezért hozzájárult a bontáshoz. Érde­kes tény, hogy az elbontott falaktól jobb­ra és balra álló, azokkal egykor szerves egészet képező épületrészek műemléki védettség alatt állnak. KÉT CSALÁD VÁLT HAJLÉKTALANNÁ Bajót. A falu sem úszta meg az el­múlt hetek rendkívüli időjárása okozta katasztrofális helyzeteket: a kiöntött víz el­úsztatta a falu középső részét, a temetőnél megcsúszott a partfal és a falu több pont­ján is történt partfalcsúszás, útleszakadás és vannak életveszélyessé vált, lakhatat­lan ingatlanok is. A legsúlyosabb helyzet­be talán egy nyolctagú család került. A hat gyermekét nevelő Imre család ingatlana lakhatatlanná vált, a Kovács család pedig egyelőre csak éjszaka nem tartózkodhat a lakásban. Tóth Zoltán polgármester el­mondta, hogy Bajót, hasonlóan az azonos nagyságrendű településekhez szűkös forrá­sokkal rendelkezik, önkormányzati bérla­kással pedig egyáltalán nem, így a családok átmeneti elhelyezését is csak óriási erőfe­szítések árán tudták megoldani. Imréék a használaton kívüli, leromlott állagú, vécével és vízellátással nem rendelkező, fűthetetlen iskolaépület tornatermében élnek, Kovács­ék pedig az egyik tanteremben töltik az éj­szakákat. Jelenleg mobil illemhely és lajtos kocsi oldja meg a higiénés problémákat, a hidegebb idő beköszöntővel azonban már nem lesz megoldható az elhelyezés. Az önkormányzat lehetőségeit mérlegelve arra a döntésre jutott, hogy az Imre család ingatlanát megvásárolja, ezzel alapot te­remt a családnak az újrakezdéshez. Az ösz- szeg azonban nem lesz elegendő önrész egy másik, szerény ingatlan megvásárlásá­hoz sem, ezért létrehoztak az említett ke­retösszeg befizetésével egy önálló alapot egy elkülönített önkormányzati számlaszá­GYŰJTÉS AZ ÁRVÍZKÁROSULTAK RÉSZÉRE Tisztelt Polgárok! Az Esztergomi Polgáregylet, a FIDESZ Esztergomi Alapszervezete és a FIDELITAS Eszter­gomi Szervezete gyűjtést rendez a 2010. évi árvíz károsultjainak javára. Természetbeni adományaikat (takaró, tisztálkodási cikkek, tisztítószerek, tartós élelmiszerek) a Simor János utca 63 sz. alatti Gazdakör épületében várjuk június 28-a és július 3-a között hétfőtől péntekig 10-12 óráig és 16-19 óráig, szombaton 9-12 óráig. Pénzbeli adományaikat a 58600575-11188582 számlaszámra juttathatják el, vagy július 4-én, vasárnap a Szé­chenyi téren, a nagyszínpad közelében felállított perselybe tehetik. Megértő segítségüket előre is köszönjük. 6 hídlap hidlap.net

Next

/
Oldalképek
Tartalom