Hídlap, 2010 (8. évfolyam, 1–25. szám)
2010-06-19 / 24. szám
életmód ben. Térségünkben a Palatinus-tó strandján kívül egy természetes vízben sem szabad hivatalosan fürdeni, de a hűsölésre vágyókat ez nem szokta visszatartani. A Duna megyei szakaszán a víz az ÁNTSZ vizsgálatai szerint mikrobiológiai szempontból évek óta „nem megfelelő" minősítésű, az árvíz miatt most különösen veszélyes lehet a nem fertőtlenített partszakaszokon való pancsolás is. A vízi rendészet folyamatosan ellenőrzi az érintett folyamszakaszt, és a tiltott helyen fQrdő- zőket figyelmeztetik, de akár 20 ezer forintig terjedő helyszíni bírsággal is sújthatják. A meder mélysége, a sodrás, az üvegszilánkok mellett a kórokozók is veszélyt jelentenek: könnyen össze lehet szedni gyomor- és bélrendszeri fertőzéseket, hasmenést, hányást, húgyúti fertőzéseket, fül- és szemgyulladást. Élményfürdőkben, csúszdaparkokban csak rendeltetésszerűen használjuk az élményelemeket, és szigorúan tartsuk be a biztonsági szabályokat és az üzemeltető által előírt, korhatárra vonatkozó előírásokat. A napozás fogalma ma már nem létezik. A most tapasztalható UV-sugárzásban a 20-30 évvel ezelőtt még természetes, órákig tartó napfürdőzés a lassú öngyilkossággal egyenlő. Mindig használjunk bőrtípusunknak megfelelő faktorszámú naptejet, és mindig védjük fejünket és szemünket is a naptól. Bárhol is fürdünk, fogadjuk meg, hogy felhevült testtel ne ugorjunk a hideg vízbe és teli hassal és alkoholfogyasztás után se menjünk úszni. Extrém sport A kánikulában a sportolóknak is változtatniuk kell megszokott edzésrendjükön. Lehetőleg kora reggelre, vagy késő estére időzítsük a sportolást. A vízi sportok, a csónakázás, a vízibiciklizés, a szörfözés, a vízisízés, illetve a változatosabbnál változatosabb új vízi alkalmatosságokon való „kalandozás" is fenyegeti testünk épségét. Törvény is kimondja, hogy hat éven aluli, továbbá úszni nem tudó 12 éven aluli gyermekek csak felnőtt kíséretében tartózkodhatnak a szabad vizekben. Az úszni nem tudóknak mindenképpen célszerű a mentőmellény használata. Autóból katlan Minden évben hallani olyan esetről, amikor felelőtlen szülők a tűző napon parkoló gépkocsiban hagyják alvó gyermekeiket, aminek sokszor tragikus következménye lesz. Soha ne tegyünk ilyet, hiszen az autó belső terében 50-60 fokos hőség is lehet, amitől a benne ülők hőgutát kaphatnak. Hiába csak néhány percre ugrunk be a boltba, az alatt velünk is történhet valami. Ne maradjon a kocsiban kisállat, hajtógázzal működő spray és gázöngyújtó sem, mert ha rájuk süt a nap, könnyen kigyulladhatnak a járművel együtt. A tolvajok nem pihennek! A kánikula mindenkit tompultabbá tesz, kivéve a bűnözőket: őket felvillanyozzák a figyelmetlenné váló áldozatok tömegei, az autókkal benépesülő vízparti- illetve fürdőparkolók és az értékes prédával kecsegtető strandon elhelyezett plédek, hiszen nagy kapásokra van ilyenkor kilátás. Fürdőkben minden értékünket hagyjuk a zárható öltözőszekrényekben, vagy a létesítmény széfjében. Ha bevisszük a fényképezőt, a telefont, vagy egyéb értékes tárgyat, akkor valaki mindig maradjon mellette. Szabadvízi fürdőhelyeken a legjobb, ha némi aprópénzen kívül semmi értéket nem viszünk magunkkal, vagy nem hagyjuk őrizetlenül. A parkoló autóban soha ne hagyjunk látható helyen táskát, ruhaneműt, pénzt, műszaki cikkeket. A kesztyűtartó és a csomagtartó alkalmas lehet az értékek elrejtésére, de ilyen esetben sincs garancia arra, hogy nem törik fel az autót. Ha hosszabb időre elutazunk, kérjük meg szomszédunkat vagy ismerősöket arra, hogy ürítsék a postaládát, időnként szellőztessenek ki, „mozogjanak" a lakásban. A több napja lehúzott redőny biztosan ráirányítja a betörők figyelmét az otthonunkra. Internetes közösségi oldalakon még véletlenül se adjuk örömhírét annak, hogy holnap két hétre Hawaaii-ra utazunk! Balesetek az utakon Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) közlése szerint az elmúlt két hétben 24 baleset során negyvenen vesztették életüket az utakon, amelyre ritkán van példa és valószínűleg a kánikulának is szerepe lehetett a balesetekben. A hőség gyengíti a szellemi erőkifejtést, van, akiÚSZÓTANFOLYAMOT HIRDET 6-14 ÉVES GYEREKEK SZÁMÁRA t* a Szent István Strandfürdő három turnusban ív _2f\-A, I, Uszotanfolyam indul a Szent István fürdőben V Az első csoport június 21-én indul július 9-éia. a második július .. Jh __^ _A 12-étől július 30-áig, mig a harmadik turnus augusztus 2-án startol m \ és augusztus 20-áig tart. Heti ötször egy órában, délelőtt tíztől és jJjgSS1 tizenegytől, majd délután három illetve négy órától Csepregi Attila és I László Zoltán foglalkozik az úszni tanuló gyerekekkel. A 9000 forintos j tanfolyamokra a fürdő pénztárában, vagy a 312-249 illetve a 403-957-es számon, délelőtt 10 órától délután ötig lehet jelentkezni. hidlap.net hídlap 37