Hídlap, 2010 (8. évfolyam, 1–25. szám)
2010-05-22 / 20. szám
4keréken kicsit megkésve reagál a kormánymozdulatokra. Ha ehhez hozzátesszük, hogy a kétméteres szélesség miatt a más autóból megfelelő méretű utak nadrágszíj- nyira szűkültek, akkor nyilvánvalóvá válik, hogy ezt az autót nem a bal egyből lehet igazán élvezni. Hanem hátul, ahol kiviteltől függően 8-11 vendég foglalhat helyet a fekete bőrüléseken, pardon, kanapékon: a sofőr mögött, a menetiránnyal szemben elhelyezett férőhelytől egészen az autó végében elhelyezett fotelekig húzódik a bal oldalon a többméteres kanapé. A jobb oldalon a limuzinok elengedhetetlen kelléke, a bárpult található néhány méter hosszan, benne italhűtőkkel, pohártartókkal és hangulatvilágítással a teljes hatás kedvéért. A lábtér meglepetésre korántsem akkora, mint amire számítottunk legalábbis nem mindenütt, hiszen az autó belsejét nagyban meghatározza a hét méter hosz- szú kardántengely, persze aki nem fér el kényelmesen egy limuzinban, az magára vessen. A sofőrt az utasoktól leengedhető „diszkrétfal''választja el, kommunikálni a beépített mikrofon és hangszórók segítségével lehet. Az autó hátsó részében így önálló életet élhetnek az utazók a szó szoros értelmében, hiszen minden kényelmi extra innen is vezérelhető az automata klímán keresztül az óriási tetőablakon át a beépített televízióig. A próbaút során az is kiderült, hogy vajon miért tülekedik annyi paparazzi egy- egy limuzinnal érkező sztár láttán: bizony nem egyszerű dolog az elegáns kiszállás, nem véletlen, hogy megannyi pikáns, vil- lantós fotó látott már napvilágot. Persze, ez legyen a kisebbik baj, ha az emberfia limuzinra kényszerül, hiszen abban utazva a helyszínre még egy Hévíz étteremben elköltött - egyébként kifogástalan, mint mindig - lencsegulyás-krumplis tészta menünek is más az íze... Ha nem hiszik, próbálják ki, a limuzin Esztergomban is bérelhető, az élményhez képest elérhető áron. Jövő héten Következő számunkban megnézzük, igaz-e a reklámszlogen: a Renault Megane Grandtour egyszerűen csak kell! Ezt az 1,4-es turbós benzines próbálja meg bizonyítani. LIMUZIN BÉRLÉS ESZTERGOMBAN esküvőre hétvégi bulizáshoz szülinapi meglepetéshez legény- és lánybúcsúhoz utaztatáshoz reprezentatív megjelenéshez romantikus estékhez Tel. 20/936-2450 ESZTERGOMI AUTÓJAVÍTÓ KFT. MINDEN, AMI AUTÓJAVÍTÁS + EREDETISÉGVIZSGÁLAT! MŰSZAKI VIZSGA: 22.900 Ft-tól A hirdetés felmutatójának+AJÁNDÉK! 2500 ESZTERGOM. Dobogókői ut 78. Tel + Fax: (33) 501-930, 501-931; Mobil (30) 2281-800: E-mail: autojavito-kft@invitel.hu ! ÁPRILISBAN minden | személygépkocsi és kisteherautó munkadíjából 20%-ot elengedünk! Esztergomi E Ingatlankezelő A megbízható partner! A legjobb áron vállaljuk társasházak közös képviseletét: 600 Ft + áfa/lakás/hó. Információ: www.egomingatlankezelo.hu info@egomingatlankezelo.hu Tel.: 523-255, 523-256 utoiri autóvillamosság spoilerszerviz; Klímatöltés Klímatöltés Detektorok 1M09 Ft-tól 3 fejes lézerblokkoló már ©4L®®® Ft-tól .vihariauto. WWW hidlap.net hídlap 47